Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 1 (307. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
1077 képviselőtársunkat próbálták ezzel szembesíteni, hogy mi miért akarunk ilyen lépést tenni. Még egyszer hangsúlyozo m, a FideszKDNPkormány eltörölte a nyugdíjak adóztathatóságának a lehetőségét. Hozzáteszem azt is, amit külön köszönök, és gratulálok minden egyes polgármester úrnak, most éppen Bácskai Jánost látom itt a parlamenti patkóban, aki IX. kerületi, ferencváro si polgármesterként az idősekért sokat tett. Ezúton is gratulálok önnek is és a képviselőtestületnek meg mindazon munkatársainak, akik megtették azt a külön feladatot, amely az idősek irányába szükséges, hiszen soksok idős él azokban a budapesti kerülete kben, amelyeknek az egyik legnagyobb feladata talán, mondhatom azt is, kötelessége és gondja, hogy ezeken az időseken segítsen, akik ott élnek, és a mindennapjaikban valamilyen pluszt is nyújtsanak a családi segítség mellett. (9.40) Mindemellett hozzátesze m azt is, hogy nem elég az valóban, ahogy ön is mondta, képviselő úr, hogy csak az anyagiakra figyeljünk, bár nagyon fontos. Nagyon fontos, hogy a nyugdíjak megőrizzék értékállóságukat, adott esetben pedig, ha van gazdasági lehetőség, akkor ne eladósodásbó l, mint ahogy a baloldal tette, ne újabb hitelfelvételből, ahogy a baloldal tette, lehetőség szerint emeljük a nyugdíjakat, és adott esetben a vásárlóértékét is emeljük. Ez megtörtént ebben az évben egyébként, tavaly is nagyon minimálisan így zártuk a 2012 . évet. De mindemellett pedig most kezdődik vagy már el is kezdődött itt Budapesten egy olyan nemzetközi konferencia, amelynek a védnöke, levezető, tiszteletbeli elnöke Iván László professzor úr. Iván László professzor úr, aki mindig azt bizonyítja és azér t küzd, hogy mindazok az emberek, akik már elérték a nyugdíjaskort, az időskort, aktív időskort élhessenek mindaddig, amíg fizikai, szellemi képességük ezt megengedi. Bármilyen területen is vannak az életben, legyen az a mezőgazdaság, az ipar vagy pedig bá rhol az oktatás területén, ezek az emberek a teljesítőképességük határárig mindig is tegyék meg azt, amit lehet, hiszen az idősödésnek talán az egyik legnagyobb problémája az a leépülés, amit sajnos az indít el, amikor az ember már nem érzi magát fontosnak , nem érzi magát szükségesnek a társadalomban. Ez a konferencia, ami ma Magyarországon zajlik nyolc külföldi, tengerentúli és európai professzorok, illetve szakértők részvételével, azt bizonyítja, hogy Magyarországon ebbe az irányba is próbálunk nyitni, ho gy az időskor, a leépülés ne azonnal csak a nyugdíj várását jelentse, ami persze fontos, a nyugdíjvárás és a megkapása is, de mindemellett pedig meglegyen az a tudományos háttér is, az a tudományos segítség is, amely az időskor különböző problémáit keresi, kutatja és azokra megoldásokat is talál remélhetőleg. Éppen ezért köszönöm mindannyiuknak a mai, a tegnapi felszólalásokat. Azt legkevésbé köszönöm, amit tegnap a baloldal művelt itt az idősek világnapi köszöntése során, amikor mindenféle módon obszcén do lgokat ordibáltak be, obszcén módon kiabáltak be, és folytatták tulajdonképpen azt a gyakorlatot, amit az elmúlt évtizedekben is csináltak: az egyik oldalról próbálnak szavazatokat szerezni az időseknél, a másik oldalról pedig nem törődnek és nem foglalkoz nak velük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Ma az utolsó napirend előtti felszólaló Volner János, a Jobbik képviselője. Felszólalásának címe: “Miért tehetik pokollá Budapesten az autósok életét Vitézy Dávidé k?” Öné a szó, képviselő úr. VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is sajnálatomat szeretném kifejezni, hogy ennyire kevesen vagyunk. Két szocialista képviselő, pontosabban már csak egy kívá ncsi a mai napirend előtti felszólalásokra, az LMP részéről vagy a Bajnaiféle PM részéről vagy a Demokratikus Koalíció részéről senki nincs itt, így érthető, ha lemaradnak a nap eseményeiről, és nem tudnak rá reagálni a későbbiekben.