Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 26 (256. szám) - A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
930 A fenntarthatóság felé való átmenet idején nem téveszthetjük szem vagy inkább szív elől, hogy a nemzet tagjai egyben kockázatközösséget is alkotnak, ezért megkerü lhetetlen az igazságosság szempontjainak érvényesítése. A terhek igazságos megosztása viszont csak a mértékletesség és méltányosság erényével együtt alkalmazható. Mindenkire akkora terhet lehet róni, amekkora elviselésére egészségi állapota és felkészültsé ge alkalmassá teszi. Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, megkerülhetetlen az egyéni és a kollektív önismeret és az arra épülő egészséges önbizalom, tehát az egyéni önismeretünk is, a múltunkból érkező segítség, de ott kell mellette lennie a hitnek és a h iten alapuló bizalomnak is, hogy a közösségem, a fajtám is kiáll mellettem nehéz időben. Ez utóbbi kettő egységet kell hogy alkosson, melynek összetartó ereje a szeretet melege. Ha az ember lényegében szeretet, és minden más jellemzője ehhez képest másodla gos, akkor a nemzet közössége sem lehet más, mint szeretetközösség. S ha még nem érezzük ezt a szeretetközösséget, ez azt jelenti, hogy még nem is léptünk rá a fenntarthatóság felé való átmenet útjára. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormá nypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Most az előterjesztők nevében megadhatom a szót Ékes József képviselő úrnak. Tehát a vitát lezártam, az előterjesztői zárszó következik. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fü lembe cseng Bencsik János első 15 perces hozzászólásából az a mondat, hogy puszta megmaradásunk itt a kérdés, és fülembe csengenek azok a parlamenti hozzászólások, amelyek a vezérszónoki és a mai vitában is elhangzottak. Először is szeretném megköszönni a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának és minden delegáltjának azt a munkát, azt a közösségi érzést, amelyet a stratégia kialakításában kifejtettek, amelyben a Jövőkeresőt úgy meg tudták fogalmazni mindannyiunk számára, amelyet a társadalom minden egyes polgára valahol mélyen érez, de nem tud ellene tenni vagy nem tud érte tenni. Látjuk azt is, hogy a világ globális gazdasági újrafelosztása, pénzügyi felosztása milyen mértékben zajlik, és érezzük azt a nyomást, amely nagyon sok olyan országra, mint Magyar ország, nap mint nap ránehezedik, hogy milyen mértékben tudja a gazdasági és a pénzügyi világ a függőséget úgy kialakítani, hogy adott esetben a puszta megmaradása érdekében kelljen egy nemzetnek harcolnia. A fenntartható fejlődés bizottsága ülésén Kozma a tya fogalmazott úgy, hogy beteg a lélek, a társadalom és a nemzet, hisz az elmúlt közel 6570 évben csak az irigységre, a széthúzásra lett determinálva. Nemrég egy nagyon híresnevezetes személyiséggel találkoztam, aki elmondta az életútjának egy bizonyos részét, és úgy fogalmazott, hogy amikor az édesapja őt kiküldte Amerikába tanulni, hogy tapasztalatot gyűjtsön, szerezzen, és majd később otthon ezt közösen tudják kamatoztatni a társadalom javára, akkor találkozott egy magyar professzorral, és az a magyar professzor egy olyan instrukciót adott számára, hogy nincs megoldhatatlan probléma. Tehát ha egyszer van egy adott nehézség vagy egy adott rossz szituáció, akkor azt kell vizsgálni, hogy az miért alakult ki, azon hogyan lehet változtatni, és hogyan lehet nap mint nap úgy megújulni és megújítani, hogy ne révedjünk el a problémában, hanem keressük annak a megoldását. (22.20) Ő fogalmazott úgy, hogy Magyarország egy hihetetlen gazdag ország, hisz a világ számára a lélekszámához képest a legtöbb Nobeldíjast a dta. Ma is a fizika területén, az orvostudomány területén, az agytudomány területén, konstruktőri területen, fejlesztőmérnöki területen a világ elitjéhez tartozik a magyar szellemi érték. Csak itt merül fel az emberben az a kérdés, hogy itthon tudjuke has ználni és hasznosítani. Ő fogalmazott úgy, hogy az egy főre jutó szabadalom Magyarországon a legtöbb. Még Európában is és a világban is a legtöbb, csak kérdés, hogy ebből itthon mennyit tudunk használni. Tudjuke a magyar társadalom javára használni?