Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 25 (255. szám) - Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása című törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
682 a m ódszer lényegében visszautal, nagyban hasonlít azokra a kommunista vagyonszerzési módszerekre, amelyeket az önkényuralom évtizedeiben megfigyelhettünk, illetve aztán amit utóbb a vagyon értékesítése és lenyúlása, a közvagyon megszerzése során szintén a pri vatizációnak nevezett rablóprivatizációs folyamatban megfigyelhettünk. Egy tehát mindenképpen megállapítható és szükségképpen beemelendő az alaptörvénybe szerintünk: a KISZ kezelésében volt, törvénytelenül fölhalmozott és államot illető vagyont a magát jog utódnak feltüntető, szellemi jogutódnak minősülő Demisz jogellenesen szerezte meg. És megint csak kell a következmény, ezért tesszük még hozzá azt, hogy minden aggály nélkül és minden fenntartás nélkül rögzítendő, hogy elszámolással, kártérítési felelősség gel tartozik, a szervezet maga is mint ilyen, feloszlatandó - tagszervezeteire is kiterjedően , a vagyona és tagszervezeteinek vagyona pedig kártalanítás nélkül köztulajdonba veendő. Erről külön törvény kell hogy rendelkezzen. Tehát úgy gondoljuk, hogy ha felismertük, egyébként nemrég szembesültem ezzel az ismeretanyaggal, és tényleg megdöbbentően zárt láncú rendszere igazolja, támasztja alá ezt a tényállítást, ezért a Magyar Országgyűlésnek nem marad más feladata, hogyha megint csak országgyűlési képvisel ői eskünkhöz hűen szeretnénk eljárni, akkor nem legitimálhat ilyen törvénytelen vagyonszerzéseket, és ezzel szemben meg kell teremteni az alaptörvényi feltételeit annak, hogy az elszámolás megtörténjen. Mivel itt törvénytelen, csalárd, súlyosan csalárd elj árásról volt szó, ezért ennek a következményeit is érvényesíteni kell az érintett szervezetek tekintetében. Nagyon kérem önöket tehát, hogy a történelmi igazságtétel jegyében ezt a módosító javaslatunkat is támogassák annak érdekében, hogy ezek az elkövete tt jogsértések ne maradjanak büntetlenül. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Ismételt felszólalásra megadom a szót Szilágyi Györgynek, a Jobbik képviselőjének. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem kívántam még egyszer hozzászólni, de úgy látom, hogy a fideszes padsorokban ülőket és főleg államtitkár urat különösebben nem érdekli, hogy mi itt mit mondunk, pedig egy történelmi lehetőség előtt vagyunk most is, mint ahogy 1990ben és azelőtt volt ez az ország, és akkor elmulasztottuk. Ezekben a percekben zajlik a kormány által szervezett, a kommunizmus áldozataira való megemlékezés. Ez nagyon szép és nagyon fontos dolog, hogy ünnepségeken emlékezzünk meg a kommunizmus áldozatairól, de legalább annyira fo ntos lenne, hogy tettekkel is megemlékezzünk az áldozatokról, tettekkel is megpróbáljuk enyhíteni az áldozatoknak vagy az áldozatok hozzátartozóinak a lelkét, azt a súlyt, amit éveken keresztül kellett hordozniuk magukban, és azt a szenvedést, amiben hossz ú időn keresztül részük volt, azzal tudnánk enyhíteni, ha úgy éreznék, hogy ebben az országban nem lehet mindent büntetlenül megcsinálni. Ahhoz, hogy ne lehessen mindent büntetlenül megcsinálni, felelősségre kell vonni azokat az embereket, akik ebben az or szágban a magyar állampolgárok ellen, a magyar hazafiak ellen elkövettek különböző bűncselekményeket. Ezért kérem önöket, hogy gondolják át még egyszer azt a módosító javaslatunkat, hogy felelősségre lehessen vonni ezeket az embereket. Ezek a módosító java slatok - a 10., 16., 17. pontban - pontosan arról szólnak, hogy a vérbírókat, a vérügyészeket, a volt munkásőröket, ÁVHsokat felelősségre lehessen vonni, hogy ne történhessen meg még egyszer ebben az országban az a szégyen, hogy egy pufajkás azt mondhassa miniszterelnökként: “Na és?” Ne történhessen meg az a szégyen, hogy mondjuk, pár hónap múlva Biszku Béla május 1jén, mondjuk, vörös csillaggal a mellén masírozik Mátsik Györggyel, mert már megteheti majd ezeket a dolgokat. Kérem önöket még egyszer, ne sz alasszák el ezt a történelmi lehetőséget.