Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 19 (254. szám) - Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása című törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (független):
573 Tehát arra kérem, adjon választ, államtitkár úr, hogy miért van szükség az emberi méltóság határvonalának beemelésére a mostani alkotmányos rendszerbe, amikor mind az Alkotmánybíróság judicaturája, mind pedig az emberi jogi egyezmények alapján ál ló normák és a gyakorlat világossá teszi, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát ilyen eszközökkel egyébként nem lehet a nemzetközi joggal összeférhető módon korlátozni. És tényleg határozottan vissza kell utasítanunk azt a felvetést, hogy mi a magyar nemz et méltóságát nem kívánjuk védeni, mert le akarunk mondani ilyen eszközökről, hiszen miért nem élünk ezzel a lehetőséggel. Nem, nem erről van szó. Arról van szó, hogy mi szeretnénk egy olyan országban élni, ahol szabadon lehet bírálni azokat a csoportokat, közösségeket, amelyek a magyar nemzet érdekeit sértik. Mi ezzel a lehetőséggel szeretnénk élni, és igenis, ha ezt a lehetőséget most megteremtik önök, mármint a korlátozás lehetőségét, akkor ennek alapján akár büntetőjogi következményekkel is sújthatók az ok, akik meg kívánják védeni a magyar nemzetet. Mi ennek szellemében járunk el, és kérjük, hogy ne kívánjanak ilyen korlátozásokat beemelni az alaptörvénybe. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Csak tájékoztatni szeretném képviselőtársaimat, hogy négyen várnak kétpercesre, heten normál felszólalásra. És tájékoztatom Staudt Gábor képviselő urat, hogy működik a gépe. Répássy Róbert államtitkár úr! Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselőtársaim! Én meg vagyok lepve ezen a vitán. Tényleg, meg vagyok azért lepődve, mert eddig azt gondoltam, abban egyetértés van az országgyűlési képviselők között, hogy az emberi méltóság valóban a véleménynyilvání tási szabadság korlátja lehet. Most az, hogy eddig nem volt benne ez a tételmondat az alaptörvényben vagy az alkotmányban, most pedig bekerül, mivel azt gondolom, ez egy alkotmányjogi evidencia, amiről beszélünk, hogy az emberi méltóság … (Dr. Staudt Gábor: Miért kell beletenni?) Igen, általában a jogszabályok, különösen az alkotmányok nagy része evidenciákat tartalmaz. Nyilván az is, hogy mindenkinek joga van az élethez, ez is egy evidencia, mégis bekerül az alaptörvénybe. Úgy gondolom, hogy az emberi méltó ság elsődlegessége egy véleménynyilvánítással szemben, helyes, hogy bekerül az alaptörvénybe. Nagyjából azt gondolom, majdnem minden egyes országgyűlési képviselő egyet tudna érteni ebben. Persze, mindig azt gondoljuk, hogy mindig más és más ember méltóság ának a megsértése fáj a leginkább az egyes frakcióknak vagy egyes képviselőknek. De azért abban egyetértünk, hogy az emberi méltóság, akár keresztény felfogás alapján, akár nem vallásos felfogás alapján, de az emberi méltóság mindenképpen különleges védelm et élvez. Ami a közösségek méltóságát illeti, könnyű belátni, hogy a közösségek méltósága is ugyanebből az emberi méltóságból vezethető le. Az, hogy valaki, akinek a személyiségének lényeges vonása az, hogy ő például egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozik, és ezt a közösséget megsértik, és emiatt ő igényt érvényesíthet, ez nem fogja szerintem a közbeszédet vagy a közéleti bírálatot háttérbe szorítani. Mellesleg lehet a bírálatot úgy is megfogalmazni, hogy azzal lehetőség szerint sem eg yes embereknek, sem közösségeknek a méltóságát ne sértsük meg. Tehát azt gondolom, az az aktualitása ennek az elénk kerülő szabálynak, hogy gyakorlatilag két évtizede nem tudjuk megoldani, hogy a közbeszédből ezek a folyamatosan méltóságot, emberi méltóság ot vagy közösségek méltóságát sértő megnyilvánulások végre tűnjenek el. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Schiffer András képviselő úr! DR. SCHIFFER ANDRÁS (független) :