Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁL BÉLA (MSZP):
4284 (16.30) Egyébként hozzáteszem, Párizsban már kísé rleteznek azzal, hogy ugyanezt elektromos autókkal is megcsinálják, és már szűk körben ez működik is. Tudom, ez esetleg egy nagy falat lenne, de azért nem baj, hogyha elhangzik itt az Országgyűlés falai között, hogy Nyugaton már arrafelé tart a rendszer, h ogy ugyanúgy, ahogy egy biciklit fel lehet venni, egy elektromos autót is, akár egy kétüléses elektromos autóba is be lehet szállni, és egy másik állomáson le lehet tenni, ezáltal teljesen környezetbarát módon megteremtve a közlekedést, és nyilván a gépjár mű rögtön a töltőre tud kerülni, ahogy az állomásra visszakerül. Egy fontos kitétel - és remélem, a javaslat ezt is elő fogja mozdítani - a közlekedési morál, mert attól, hogy biciklikölcsönzők vagy ilyen bicikliállomások lesznek, ez még nyilván nem fog ja vulni, nagyon sok időre lesz szükség, de természetesen ezt a folyamatot el kell kezdeni. A bicikliútépítés folyamatát én sem látom annyira kedvezőnek, ráadásul sok helyen valóban ilyen félmegoldásokat választottak, vagy egy autósáv elvételével alakítottak ki bicikliutat. Mindenképpen olyan megoldást kellene találni, hogy az autósok, biciklisek konfliktusát ne fokozzuk tovább, mindenki tudjon haladni az útján, és az autósokat érdekeltté tegyük abban, hogy átüljenek a biciklire vagy akár a közösségi közleked ésre. Ezt nem lehet megtenni büntető szemlélettel, ehhez mindenképpen a jutalmazási szemléletet kell előtérbe helyezni, hogy megérje egyszerűen átülni akár a közösségi közlekedésre, akár a biciklikre. Egy fontos szempont, ez nyilván majd ki fog derülni szá momra, még nem egyértelmű, hogy pontosan milyen költségekkel és miből fog megvalósulni ez a rendszer. Azt viszont mindenképpen el kell mondani, hogy kritériumként a megfelelő számú bicikliállomás is szempont. Tehát ha ez csak a Belvárosban néhány állomássa l indul be, akkor csak a turisztikai célt képes elérni, a közösségi közlekedését biztos nem. Hogy újra nagyvárosi példákat hozzak Nyugatról, ott gyakorlatilag, bármennyire is megdöbbentő, de akik jártak nyugati nagyvárosokban, azok láthatják, hogy szinte b uszmegállónként vannak ilyen bicikliállomások, és tulajdonképpen kis túlzással még a kisboltból a megvásárolt áru hazatolására is tudják használni ezeket a bicikliket, tehát ehhez sem kell sok esetben gépjárművet használni. Ez egy nagyon jól működő, dinami kus rendszer, hogy felveszem a biciklit, leteszem a biciklit, azzal járok munkába vagy egyéb dolgot elintézni, amellett - bár ezt az előterjesztő is elmondta - abba az irányba kell menni, talán itt még a fél óra kevés is, de a rövidebb használatukat ingyen essé vagy nagyon olcsóvá kell tenni, hiszen a cél az, amellyel, gondolom, egyetértünk, hogy minél gyorsabban pörögjenek ezek a biciklik, minél gyorsabban tehessék meg az állampolgárok azt, hogy felvesznek egyet, egy másik helyen leadják, és senkinek ne leg yen érdeke az, mert nem jó irányba mutat, hogyha olyan kevés bicikli van, és olyan kevés bicikli van, hogy egyfajta készletezésre játszik mindenki, hogy ha már egyet megszereztem, akkor azt nem adom vissza, tehát ezt el kellene kerülni, és ezt kellene öszt önözni. Tehát összefoglalva: a kezdeményezést támogatni tudjuk, bár nagyon sok a nyitott kérdés, amelyeket meg kell válaszolni. Reméljük, itt a vitában és a későbbiekben is ezek megválaszolásra kerülnek, de a rendszer bevezetése előnyös, előremutat, bár az t is el kell mondani, hogy jócskán elkésett. Tudom, hogy itt húsz évig Demszky úr rombolt a fővárosban, de ezt attól még korábban meg kellett volna tenni, bár a jelenlegi városvezetésnek sem kellett volna feltétlenül ezzel majdnem három évig várni, de bízu nk benne, hogy a megvalósítás során egy kicsit felpörgetik a projektet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőnek Pál Béla képvise lő úr következik. PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm szépen. Az imént nem tudtam befejezni, elnök úr. Tisztelt Előterjesztő! Én még arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nyilván azt is meg kell fogalmazni, hogy ki a célcsoportja