Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
4283 annak, hogy a törvényjavaslat utat nyit egy ilyen rendszer létrehozására. Ezt a részét én messzemenően támogatandónak tartom. Amit aggályosnak tartok, az az, hogy bár értem, hogy a törvényjavaslat benyú jtását az uniós források elérésének lehetősége indokolja, de a rendszer kiépítésének finanszírozási forrása nem pontosan látható, és kétséges az is, hogy a központi költségvetésből majd kaphate támogatást a közösségi kerékpáros rendszer vagy sem. A párhuz amosan futó törvényjavaslatokban szereplő elemek miatt kétségek merülnek fel majd az eszközbeszerzések átláthatósága miatt is, de tegyük félre az aggályokat. Erre a rendszerre szükség van, mindenképpen ebből a szempontból támogatható a bevezetése. A finans zírozási hátterét egyelőre nem látjuk; majd egy következő kétpercesben még szeretnék egy kiegészítést elmondani. Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra Staudt Gábor képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány gondolatban, mondatban szeretném kiegészíteni Szilágyi György képviselőtársamat, aki nagyon szépen k örbejárta és kifejtette azt, hogy mik azok a fenntartásaink, amiket el szeretnénk mondani, hogy jobbá tegyük ezt a rendszert. Mert természetesen az alapkiindulóponttal maximálisan egyet tudunk érteni, sőt már régóta szorgalmaztuk egy ilyen biciklis rendsz ernek a létrehozását. De nagyon fontos, és örülök egyébként, hogy ezt az előterjesztés is tartalmazza, és az előterjesztő részéről is elhangzott, hogy itt a közösségi közlekedés részeként gondoljunk ezekre a biciklikölcsönzőkre. Hiszen nagyon sokan gondolh atják azt, akik esetleg nem gondolják kellően végig a témát, hogy ez egyfajta turisztikai látványosság vagy egyfajta turisztikai eszközként funkcionál, külföldi vagy magyar turisták részére egy jó attrakció, hogy lehet biciklit bérelni és körbekerekezni a városban, de a fő funkciója, és ami miatt ezt Nyugaton is nagy számban használják, az egyáltalán nem ez, hanem valóban a közösségi közlekedés kiváltására vagy annak elősegítésére való alkalmazás. Ahogy az egyébként számos nyugati példa és nagyváros esetébe n tökéletesen működik, bár nem tudom, hogy milyen mértékben támaszkodtak azokra a tapasztalatokra vagy keresték meg az ilyen rendszereket alkalmazó nagyobb városokat, de sok olyan apró, technikai probléma merülhet fel, ami az egész rendszernek a megfelelő működését veszélyeztetheti vagy tulajdonképpen el is lehetetlenítheti. Például, hogy mondjak egy egyszerű példát; ez Párizsban, és gondolom, egyébként más nagyvárosokban is nagyon komoly feladat a rendszerben, amit meg kell valósítani, hogy az így bérelt é s ezekről az állomásokról elvitt biciklik, egy másik állomáson leadva, bizonyos helyeken általában felgyűltek. Tehát jó pár állomáson hiány keletkezett, általában a belvárosi részekről tűntek el, tehát nem ellopták őket, hanem igénybe vették ezt a szolgált atást, és mondjuk, a külvárosban tették le ezeket. Ez egy természetes folyamat, és a használói, vásárlói szokásokat foglalja magában; feltételezhetően Budapesten is ilyen irányú folyamatok kialakulnak. Ezért egy külön rendszert kell arra alkalmazni, hogy e zeket a bicikliket visszavigyék a belvárosba, hiszen ha előáll egy olyan helyzet, hogy mindig kifelé áramlanak a biciklik, akkor nem érünk el azzal semmit, hogyha kívül hatalmas számú biciklik állnak rendelkezésre, viszont a belvárosban nem lesz, ez megbén íthatja a rendszert. Tehát ilyen apróságokra is gondolni kell. Itt elhangzott egy nagyon fontos szempont, a P+R parkolókhoz való kötése. Ez is elképesztően fontos, főleg a dugódíj réme és a különböző parkolási problémák miatt nagyon sokan tennék le a gépjá rművüket és ülnének akár biciklire is akár nap mint nap, hogyha ez megfelelően meg lenne oldva, és az állomások száma a jövőben megfelelő számú lenne.