Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
4281 esetben biztos vagyok benne, hogy attól függetlenül, majd erre visszatérek, de megpróbálnak jó pár kerékpárt eltulajdonítani ebben az országban, ami szintén kárt fog jelenteni. A tényszerű számok i smeretében tehát kétséggel fogadjuk a törvényjavaslat előterjesztőjének indoklásában szereplő kijelentést, amely szerint a jelen jogszabály a fenntartható rendszerek kialakításának érdekében indokolt. Ha ugyanis ezeket a számokat összeadjuk, mert miről is van szó: itt egy olyan projektről van szó, amelynek megvalósítása meghaladja az 1 milliárd forintot, és ennek az önrésze egyébként 160 millió forint. Tehát ha ezeket a számokat, amiket említettem, összeadjuk és összevetjük azzal, hogy a Budapesti Közlekedé si Központ február 27i ajánlattételi felhívásában mindössze 1100 darab úgynevezett ügyfélkerékpár beszerzését tervezi a rendszer keretében, itt megint felmerül egy kérdés, csak egy pillanatra állnék meg az 1100 darab kerékpárnál, itt is szeretném tudni, h ogy hogyan kívánják beszerezni ezeket. Például a családokat kizárják? Ha nem lesznek gyermekkerékpárok, akkor egy család nem tud kerékpárt kölcsönözni, mondjuk, egy külföldi család. Leszneke a kerékpárokon gyermekülések? Leszneke olyan kerékpárok, amelye ken kisgyereket tudnak vinni? Ez is egy nagyon fontos szempont véleményem szerint. Tehát 1100 darab ügyfélkerékpár beszerzését tervezik. Azt látjuk, hogy ha összeadjuk a számokat, ennek a mennyiségnek a figyelembevételével az egy kerékpárra jutó fajlagos k öltség meghaladja a 2 millió forintot. Tehát 2 millió forintot! Ki kell számolni, meg kell nézni, ez ezt jelenti. Ez egy elképesztően magas szám, amely önmagában kérdőjelezi meg az elképzelés létjogosultságát, különösen akkor, amikor azt látjuk, hogy a főv áros a kötelezően ellátandó feladatain túl gyakorlatilag már semmilyen egyéb feladat ellátására nem képes. A fővárosi tömegközlekedési vállalat járművei ugyanis többnyire a szocialista örökségnek is köszönhetően mára már olyan állapotba jutottak, hogy szin te mindennaposak az elfüstölő metrószelvények, a kettészakadó autóbuszok vagy az éppen az utasok által tolt trolibuszok látványa. Éppen ezért azt gondolom, hogy vállalhatatlan, hogy a mindenki számára nyilvánvalóan megdöbbentő mértékű fajlagos költség olya n tételeket is magában hordoz, mint a BKK által becsült és meghirdetett közel 40 millió forintos kommunikációs költség, amely a közösségi kerékpáros rendszer megvalósításához kapcsolódik. Tehát a BUBIrendszer elgondolása során az sem kerül természetesen f igyelembevételre, hogy az ötéves fenntartási időszak alatt a projekt alapját jelentő eszközök, azaz a kerékpárok nyilvánvalóan elhasználódnak, amelynek visszapótlása szintén meglehetősen komoly tehertételt jelent majd. Összességében azt látjuk tehát, hogy a rendszer megfelelő előkészítés mellett akár önfenntartó is lehetett volna, azonban a hanyag tervezés odavezetett, hogy jelenleg erre esély sincsen. Még egyszer hangsúlyozom tehát, hogy nem a kerékpáros közlekedés ilyen módon történő népszerűsítése ellen emelünk szót itt, hanem láthatóan a kellő koncepció nélküli átgondolatlan, felelőtlen ötletelések ellen, amelyek láthatóan alapjaiban és szinte minden tekintetben jellemezték Budapesten a rendszerváltást követő évtizedeket. Tehát a jelenlegi folyamatok sor án is vannak azonban olyan pontok, amelyek feltétlenül kiegészítésre szorulnak. A csillagászati összegekért kiépített rendszer védelme kiemelt szerepet kell hogy kapjon, ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk a köz használatába adott eszközök megvédését, é ppen ezért a járművek nyomkövető rendszerrel történő ellátását javasoljuk. Elhangzott az előterjesztőtől, hogy ezek egyedi kerékpárok lesznek, tehát majd nem fogják eltulajdonítani. Szeretném tudni, hogy mit fog jelenteni az, hogy egy kerékpár egyedi. Nem kerek lesz a kerék rajta? Mert ha az lesz, akkor ellopják és el fogják adni a kerekeket. Vagy más lesz a váz, más lesz a kormány? Nem vagyok annyira biztos, hogy olyan egyedi kerékpárokat tudunk gyártani, amely egyedi kerékpárokat akár szétbontással kerékp áralkatrészként, mondjuk, éppen ne értékesítenének. Tehát mindenképpen szeretnénk, ha nyomkövető rendszer lenne rajta. Ennek a nyomkövető rendszernek több haszna is lenne. Egyszer tudnánk azt, hogy a kerékpárok hol tartózkodnak. Ha valaki éppen eltulajdoní t egy kerékpárt, könnyebb lenne megtalálni. Kettő: folyamatosan figyelemmel kísérhetnénk a forgalmat. Tehát ha véletlenül, mondjuk, a Kossuth téren