Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 11 (251. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mikor veszi át Magyarország az ellenőrzést a stratégiai fontosságú ágazatai felett?” címmel - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
41 szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszony helyett Fónagy Jáno s államtitkár úr fog majd válaszolni. Öné a szó, képviselő úr. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán nem lepődnek meg azon, ha azt mondom, hogy a tisztességes nemzeti ellenzék nevében a Jobbik üdvözli a kormányzat rezsikiadásoka t mérsékelni szándékozó törekvéseit, sőt jobbító javaslataival látja el azokat, éppen annak érdekében, mert látjuk, hogy a csökkentés arányát nem tekinthetjük elégségesnek. A Jobbik nem most hívta fel először a figyelmet arra, hanem 2010ben, aztán ’11ben , aztán ’12ben és most is, hogy bizony 3040 százalékkal magasabb a rezsiszámlák kifizetett összege, mint amekkorát a piaci viszonyok és a világpiaci árak bármilyen szinten is indokolttá tennének. Vegyünk egy példát: az áram ára bizonyos szolgáltatók eset ében és adott esetben mindösszesen 50 százalékát teszi ki a végszámla összegének, különböző hálózathasználati díjak és különböző mesterségesen növelhető díjtételek révén viszont ez az összeg óriási magaslatokra növekszik. Látható az is, hogy a fő gond mégi s talán az, hogy a jellemzően külföldi, sokszor multinacionális hátterű szolgáltató cégek hatalmas, óriási extraprofitot halmoztak és halmoznak fel mind a mai napig, s nem egy esetben kiszivattyúzzák ezt az országból. Nem nehéz belátni, hogy a lakosság nem fizetné meg ezt az indokolatlan terhet egy olyan esetben, ha a közműcégek és stratégiai fontosságú, nemzetgazdasági szempontból fontos vállalatok széles körű állami ellenőrzés alatt állnának, vagy ne adj’ isten, állami tulajdonban volnának minden fontos s tratégiai ágazat esetében. Azt is látnunk kell: a kérdés és a főkérdés nem az, hogy a kormányzat 5 vagy 10 százalékkal csökkenti a rezsikiadásokat, hiszen mint mondjuk, a rendszerben sokkal többre lenne lehetőség. A Jobbik legalább 30 százalékos csökkentés t tart indokoltnak és piaci alapon elfogadhatónak éppen azért, mert ez az az extraprofitkülönbözet, amit a jellemzően külföldi hátterű hálózatok felhalmoznak, és jobbára nyereségadó fizetése nélkül kivisznek, kiszivattyúznak az országból különböző csalárd gazdasági eszközökkel. Tehát csak az kövezheti ki a további rezsicsökkentéseket, ha képesek leállítani ezt az egészségtelen pénzszivattyút, amelynek másik oldalán multicégek és nyugati hátterű állami vállalatok, óriások állnak. Nem halogatható továbbá a s zolgáltatói visszaélésekkel való leszámolás sem, továbbra is 540 ezer forintos kötbéreket vethetnek ki bizonyos cégek, ahol a bizonyítási teher megfordul, és a bíróságon az ártatlanul megvádolt magyar ügyfélnek kell bizonyítania a saját igazát, ami egy tel jesen nonszensz és tarthatatlan állapot. Végül pedig egy tisztességes elszámoltatási folyamatra lenne szükség, ahol megvizsgálnánk azt, hogy kik írták alá azokat a privatizációs szerződéseket, melyek értelmében külföldi kézbe kerültek ezek a közműcégek mag yar kézből; ki írta alá a garantált profitokat biztosító szerződéseket; és végül: ki engedte, hogy százmilliárdokat szivattyúzzanak ki Magyarországról az utóbbi évtizedben, évtizedekben. (15.30) Ezen rendszer felülvizsgálata vezethet el csak oda, hogy ezt a teljes mértékben indokolatlan extraprofitot megszüntessük, és a magyar emberek akár 30 százalékkal kevesebbet fizethessenek hónapról hónapra. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Fónagy Ján os államtitkár úr fog válaszolni. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a megalakulása óta elkötelezetten dolgozik azon, hogy a stratégiailag kiemelt ágaz atokban az állam nagyobb szerepet