Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 14 (277. szám) - A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KARA ÁKOS (Fidesz):
3550 NagyirtásNagybörzsöny erdei vasút történetéhez szeretnék egykét kommentárt fűzni. Ez a vasút er edetileg csak azért jött létre, hogy az erdei gazdálkodást szolgálja, és ott feltáró jelleggel működjön. Trianon után azonban ennek a jellege és ennek a kisvasútnak is a hasznossága jelentősen megváltozott, sok szempontból egészen más célokat kezdett szolg álni. Egy időben ugyan egy kőbánya kiszolgálására is hasznosították, de ma már ez a múlté, ma már ez a vasútszakasz azt szolgálja, amiről beszéltem, azt szolgálja, hogy ennek a térségnek a felemelkedéséhez hozzá tudjon járulni. A má sik ok, ami miatt ma szót kértem, azt a célt szolgálja, hogy buzdítsam a kormányt az Alföldnek azokon a részein minden egyes olyan mozzanatra, amely egyegy lehetőséget biztosít a következőkben ahhoz, hogy ott nagyobb és azt kell mondanom, hasznosabb olyan infrastruktúra alakuljon ki, amely odavonzza azokat az embereket, akik az Alföldre talán úgy tekintenek, mint sok szempontból turisztikailag érdektelen területre. Pedig ma is a nemzeti vagyonhoz tartoznak, és talán egy kicsit elhanyagoltak is a holtágak, amely holtágak a nemzeti vagyon olyan része, amelyek feltárása, az ezekhez vezető lehetőségek az elkövetkezendő idők feladatát jelentik. (10.00) Meg vagyok győződve arról, hogy az Alföld bizonyos részei legalább olyan érdekesek, legalább olyan fontosak nek ünk, magyar embereknek, mint azok a területek, amelyekről most beszélünk. Ehhez azonban meg kell teremteni ezt a fajta lehetőséget és infrastruktúrát. Fontos és nagy lépés az, ami most történt. Úgy gondolom, hogy ez nem fejeződhet itt be, hanem a következő kben olyan indítványok kell hogy következzenek, amelyek más területeket is képesek feltárni és a nemzet szolgálatába állítani. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperc es felszólalásra Kara Ákos képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! KARA ÁKOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy törvényjavaslattal kapcsolatos vitának mindig vannak olyan pontjai, ahol vannak közös pontok, és vannak olyan pontok , amelyek nem közös pontok, tehát a pártok különbözőképpen látnak dolgokat. Ezért fontos szocialista párti véleményre reagálni, egy olyan véleményre, amely ha tartalmaz is pozitív üzenetet, de ezen kívül csakcsak egy szúrással, oldalvágással egy kicsit pr óbálja keseríteni a mondandót, a mondanivalót. Ez nagyon fontos dolog, hogy itt most tisztázzunk valamit, hogy elhangozzon valami. Itt szó nincs semmifajta kampánytémáról, kedves képviselőtársaim. A kezemben tartok két olyan, helyi döntéshozók által megfog almazott javaslatot, határozatot, amely nem egy hétre, nem két hétre, hanem sok évre nyúlik vissza. Itt ül képviselőtársunk, Szakács Imre, aki akkor, 2006ban a megyei területfejlesztési tanács elnöke volt, 2006ban már muszáj volt a megyei területfejleszt ési tanácsnak elmondani a helyi emberek, az ott élő emberek akaratát és szándékát, a helyi önkormányzatok szándékát. Tehát ez egy olyan régi téma, ez egy olyan régi kérdés, amelyről azt gondolom, hogy csak most, ebben a kormányzati időszakban lehet kormány zati pozitív szerepvállalással pontot tenni a végére. Egyébként folytathatnám a sort, mert 2007ből pedig itt van előttem egy megyei közgyűlési határozat, amikor szintén kérdésessé vált, megkérdőjelezte az akkori baloldali kormányzat a GyőrVeszprém vasútv onal egy szakasza működésének a jövőjét. Azt gondolom, hogy ez a szándék, ez a pillanat egyébként azzal a reménnyel, hogy ez valóban minden parlamenti pártnak most az igenlő szavazatát megkapja, azt gondolom, hogy a térségben élő emberek, a helyi közösség szándékát is erősíteni fogja, és biztos lehet benne minden képviselőtársam - akár kormánypárti, akár ellenzéki , hogy a helyben élő emberek, a helyi önkormányzatok élni is fognak ezzel a lehetőséggel. Azt gondolom, hogy ez az egész ország, valamennyi magy ar ember számára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy jó példa lesz.