Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - TÓTH CSABA (MSZP):
3085 miért is nem hozták be előbb, hogy pályáztatás közben ilyen változtatást nem lehetett végrehajtani. Érdekes, ezt nem lehetett. Viszont a b oltokban árusítható termékkört ki lehetett szélesíteni. Azt három nappal a pályázat lejárta előtt meg lehetett változtatni. De ezt nem lehetett megváltoztatni, hogy esetleg tudatában legyenek az emberek annak, hogy itt akár 10 százalékos árréssel is számol hatnak, sőt, ahogy mondtam, miniszterelnök úr már 12 százalékról szeretne döntést hozni. De majd megvitatja a Fideszfrakció, és biztos nagyon bölcsen fognak dönteni, és el fogják fogadni a miniszterelnök úr javaslatait. Van egy olyan, hogy a dohánytermékkiskereskedelmi tevékenység folytatása során törekedni kell arra, hogy fiatalkorú dohánytermékhez ne juthasson. Miért kell ezt feltételes módban megfogalmazni? Legalább ebbe írják bele, hogy ne jusson, nem juthat hozzá! Önöknek állítólag ez a legfontosabb rész, csak hát nem sok minden szól róla a szavakon kívül. És akkor jön az, hogy vajon az a piac, ami jelen van a dohánytermékárusításnál, az pedig az a lobbitevékenység, amivel a különböző nagy dohánycégek próbálnak… (Az elnök a csengő megkocogtatásával j elzi az időkeret leteltét.) Ja igen, majd nyomok egy normált. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Beszámítottam az egy percet, mert ilyenkor van lehetőség arra, hogy mérlegeljünk. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások kö vetkeznek. Megadom a szót Szalay Péter képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. DR. SZALAY PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Szilágyi Képviselőtársam! Reflektálnék a feketepiacra. Én nem emlékszem, hogy pontosan azt mondtam volna, hogy nem nő a feketepiaci arány, én azt mondtam, hogy nem rettenthet vissza minket egy ilyen intézkedésnél annak a feltételezése, hogy nőhet a feketepiaci arány. Nagyon jó példa az egyébként, amit az előbb mondtam: pontosan Bajnai Gordon ölelt a ke blére egy olyan urat, aki a kábítószer szabad forgalmazását szeretné Magyarországon propagálni. Úgy érzem, az, hogy a feketepiac aránya nő vagy nem nő, teljesen irreleváns ebből a szempontból. A másik: azt kérdezte képviselőtársam, hogy mitől szorul vissza a dohányzás. Erre azt tudnám mondani, hogy a jelen törvényjavaslatban a fiatalkorúakról beszélünk, ezt ki lehet célozni, de egyébként ez egy trend, és szeretnénk - mindenki szeretne, ön is szeretné, én is szeretném , hogy visszaszoruljon a dohányzás az o rszágban. És ennek van egy általános intézkedéssorozata, intézkedésspektruma, olyan például, hogy közterületeken, munkahelyeken, vendéglátóhelyeken ne lehessen dohányozni. Ugye ezek a tiltások bejöttek. Ezenkívül van egy egészségügyi felvilágosító tevékeny ség. És hogy ez biztosan eredményes, azt állíthatjuk, hiszen vannak Európában olyan helyek, például a skandináv országok, ahol a szeszes italok árusítása korlátozott térben és időben, nem lehet mindig kapni, nem lehet mindenhol kapni, és eredményes, mert c sökkent ezekben az országokban az alkoholfogyasztás. És ugyanígy nálunk is lehet látni, hogy ez kényelmetlenséggel jár, mert a munkáltató nem nézi jó szemmel, hogy valaki lemegy dohányozni az utcára, nem nézi jó szemmel, hogy megszakítja a munkáját. Ezek l elkileg arra befolyásolják az embereket, hogy kevesebbet szívjanak, és akkor ez már az egészségüket javítja, már elősegíti a dohányzás csökkenését. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. További kettőperces felszólalások következnek . Megadom a szót Tóth Csaba képviselő úrnak, MSZP. TÓTH CSABA (MSZP) :