Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3086 Köszönöm, elnök úr. Korábbi fideszes képviselőtársaink felszólalásához még egykét kiegészítést tennék. Lipők képviselőtársunk felsorolta, hogy ki mindenki nyert szocialista, jobbikos és egyéb kötődésű. Nem kellett volna ilyen messze menni, elég lett volna a saját frakciójában körbenézni, és elmondhatta volna azt is, hogy például Pócs János felesége nyert koncessziót, akik eddig dinnyekereskedelemmel foglalkoztak, de mostantól kezdve kivá lóan fognak érteni a dohánykereskedéshez is. Aztán nyert Szatmáry Kristóf államtitkár édesanyja is egy koncessziót; és egy mai hír, hogy a Nemzeti Nonprofit Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatója húgának a férje, azaz Gyulay Zsolt húgának a férje is nyert , mindjárt kettőt is. Fel sem lehet tételezni, hogy valami köze lett volna, mert hát ő elég messze volt ettől az egész kiírástól. Aztán szóba került itt, hogy a kisvállalkozásokat támogatták a nagy multikkal szemben. Nézzük meg akkor, hogy kiket támogattak tulajdonképpen. A koncessziók nagy részét - szerencsére már vannak olyan online oldalak, ahova érkeznek a bejegyzések, bejelentések , a koncesszióknak egy jól körbehatárolható részét a CBA, a Tabán Trafik és a Vimpexhez kötődő nyertesek vitték el. Mint m agyar kisvállalkozók, ugye: CBA, Tabán Trafik, Vimpex. A Tabán Trafikról tudni kell, hogy a Continental Dohány Rt.hez tartozó cégcsoporthoz tartozik, amelynek a tulajdonosa Sánta János, az a Sánta János, akinek a gépén született ez a törvény. Látható módo n jó törvényt írt Sánta János, mert a hozzá tartozó cégcsoport jelentős részt hasított ki ebből. A készletfelhalmozásra csak egy mondat: hogyan gondolják, hogy annak a pályázónak, aki tartósan munkanélküli volt, honnan lesz neki több millió forintja eseten ként, hogy egy dohányüzletet elindítson és berendezzen? Azért ezt is figyelembe kellett volna venni! Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Szilágyi György képviselő úr következik kettőperces felszólalásra. Öné a szó, képviselő úr. SZIL ÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen. Szalay úr, azt, hogy a vendéglátóhelyek dohányzásának a tiltása mennyire volt siker, egy jó pár helyen megkérdezhetné azoktól az emberektől, akik kénytelenek olyan környezetben élni, ahol egy vendéglátó hely van a közelükben. Főleg nyáron. Tudja, mi történt? Akkor is felhívtuk erre a figyelmet. Mivel bent a kocsmában vagy a vendéglátóhelyen nem lehet dohányozni, ezért a kocsma és a vendéglátóhely kiköltözött az utcára. Tehát inni lehet. Azt sem lehetne, c sak hát Magyarországon két hét alatt rend lett, közbiztonság van. Ha bent dohányoznának, azért komolyan büntetnék őket, de hogy kint isznak az utcán, nem büntetik őket. Képzelje el, hogy egy ilyen forgalmasabb helyen az, aki ott lakik a környéken, egy nyár i éjszaka zárt ablak mögött sem tud aludni, nemhogy nyitott ablaknál, mert nem kell ott ordibálni, nem kell randalírozni a környéken, elég, ha csak 1520 ember kint normálisan beszélget, és már olyan zaj van. Azt egyébként felül kellene vizsgálni, hogy eze k a tiltások milyen helyeken és milyen módon lennének megfelelőek, hiszen ez nem egy akkora sikertörténet, és szerintem nagyon sok embernek nagyon sok kellemetlenséget okozott. (20.00) De valóban valamit tenni kell, valóban lépni kell, és nem is lenne prob lémánk, ha erről szólna a törvényjavaslat, de sem az eredetinek, sem ennek a törvényjavaslatnak ahhoz, hogy egészséges életmódra neveljük az embereket, hogy visszaszorítsuk ezeket a káros hatásokat, hogy a fiatalokat megóvjuk, semmi köze. Csak remélem, hog y nem azért emlegeti ilyen sokszor a kábítószerfogyasztást meg az italt, hogy esetleg azt is állami monopóliummá kívánják tenni (Dr. Szalay Péter: Nem.) , és akkor így megőrzik a fiatalok egészségét, és esetleg visszaszorítják a fogyasztást. (Derültség.) K öszönöm.