Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 15 (268. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DÚRÓ DÓRA (Jobbik):
2429 kapcsolatban, ahol jelezték az iskolák, hogy eddig is együttműködtek. Az idei évben is volta k olyanok, hogy magának a művészeti oktatásnak a tánc műfaját - és ez a néptánc, társastánc, rock and roll, hiphop, s a többi, modern táncot sorolhatnánk - beszámították a mindennapos testnevelés kezdeténél, tehát a lehetőség adott volt. Nekünk, illetve a z érintetteknek ez segítene abban, hogy most az iskolaigazgatók a törvényértelmezésnél sokszor gondolkodnak, hogy a tánc beletartozike a mindennapos testnevelésbe, lehete ezt az együttműködést folytatni. Ez, ha ezt a táncot kicsit teljesebbé tesszük, bőv ítjük, egyértelművé teszi, hogy ott, ahol igény van rá, ahol a feltételek adottak, és ahol megfelelő színvonalon lehet ezt megszervezni, akkor más tánc formájában is ezt meg lehessen tenni. Egyetlenegy problémát mind a néptánc, mind az egyéb táncok vonatko zásában látok, de biztos vagyok benne, hogy nem ennek a törvénynek a keretében, de egy másik törvény keretében szerintem kezelnünk kell, és szerintem a törvényalkotó erre hajlandó is lesz. A művészeti iskolákkal való összekapcsolódásnál a tandíjfizetés és a nem fizetés: ha beszámoljuk a mindennapos testnevelésbe, legalább azt a lehetőséget biztosítanunk kellene a művészeti oktatást folytató intézményeknél, hogy adott esetben ne szedjenek tandíjat azon oktatás után, amit a mindennapos testnevelésbe beszámíta nak. Amiért kicsit lobbizok itt az egyéb táncoknál is, csak szeretném jelezni, hogy egyébként is ezeknél az egyéb táncoknál a művészeti iskolát egy alapnak nevezem, és mint a társastáncnak a versenytánc mint sportági formája is megvan, az alapokat adja meg , és a törvény c) pontja eleve azt mondja, hogy versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt… Tehát az igazolt versenytáncos, aki visszavezetve a művészeti oktatás keretében ismerkedett meg a tánccal, az eleve megkapja ezt a mentességet. Ez egy picit tisztázza meg bővíti ezt a lehetőséget. Úgyhogy én az együttműködésemet ajánlom fel az előterjesztőnek, hogy ha nem is pontos a beadott módosító javaslatom, de ezt formázzuk, hogy ezeket a további javító lehetőségeket be tudjuk építeni a törvénybe. Köszön öm szépen az előterjesztőnek, hogy benyújtották ezt a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Dúró Dóra képviselő asszony, Jobbikképviselőcsoport. Öné a szó, képviselő asszony. DÚRÓ DÓRA (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslattal két alapvető problémánk van. Az egyik az, hogy benne marad abban a rendszerben, amit a köznevelési törvény meghatározott. Nem sze retném újranyitni az ezzel kapcsolatos vitát, de nem eszközöl olyan változásokat, ami például a fenntartás esetében szerintünk szükséges lenne. (19.50) Tehát nem értettünk egyet az állami szerepvállalás ilyen mértékű fokozásával, é s ez csak toldozgatjafoldozgatja ezt a rendszert. Másrészt úgy érzem, hogy az itt érintett témákkal kapcsolatban sem kínál hosszú távú megoldásokat. Világos, és úgy érzem, nincs köztünk abban vita, hogy a mindennapos testnevelés jó dolog és kívánatos dolo g az iskolákban, de nem látjuk azt, hogy hosszú távú megoldást nyújtana azokra a problémákra, amik itt felmerültek. És itt azért arra felhívnám a figyelmet, hogy nemcsak az a probléma merült fel, hogy most néptáncot oktathatunke mindennapos testnevelés ke retében vagy nem, hanem számos más probléma van. Hogy folyosón kell testnevelésórát megtartani. Mert hogy lehetővé tesszük, hogy néptánccal ki lehessen váltani a mindennapos testnevelést, ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden iskola élni is fog. A probléma nagyon sok iskolában meg fog maradni. Lehet, biztos, hogy lesznek olyan iskolák, ahol ez megoldást jelent, de nagyon sok iskola ugyanabban a helyzetben marad, mint amiben volt, hogy nincsenek meg a megfelelő körülmények, és nem is tudják