Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 8 (266. szám) - Dr. Steiner Pál (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Miért nyújt segítséget antiszemita provokációhoz az eljáró hatóság?” címmel - DR. STEINER PÁL (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
2161 antiszemita provokációhoz az eljáró hatóság?” címmel. Tájékoztatom képviselő urat és az Országgyűlést, hogy a választ O rbán Viktor miniszterelnök úr fogja megadni. Parancsoljon, képviselő úr! DR. STEINER PÁL (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az egyik közismerten nyilas és náci szellemiségű internetes honlapon szerepel az a felhívás, amely arról értesít, hogy az Élet menete felvonulás napján úgynevezett magyar motoros menetet tartanak. Jelmondatuk: “El a kezekkel hazánktól és házunktól!” Az újfasiszta felvonulás érinti a Dohány utcai zsinagógát is. Az is szerepel e hirdetésben, hogy indulás rendőri felveze téssel. E tényekből világosan kiderül, hogy a vállaltan antiszemita szerveződés arra készül, hogy otromba módon provokálja, és így meggyalázza azt a rendezvényt, amely emlékezik több mint 400 ezer magyar zsidó ember meggyilkolására, továbbá 6 millió áldoza tra, akiket a haláltáborokban elgázosítottak vagy más módon megöltek. Ez a rendezvény az élet győzelmét hirdeti a gonosz felett. Az “Adj gázt!” című felvonulás pedig azt mutatja, hogy az ordas eszmék képviselői újra itt vannak. Minden magyar demokrata felh áborodással és döbbenten értesült arról, hogy a belügyminiszter irányítása alá tartozó Budapesti Rendőrfőkapitányság engedélyezte ezt a provokációt, és rendőri felvezetést biztosít. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Milyen szempontokat vettek figyelembe, amikor döntöttek az előzőekben jelzett náci szellemiségű motoros felvonulás engedélyezéséről? Hogyan biztosítják az Élet menete nagyrendezvény résztvevőinek testi épségét? Hogyan védik meg a résztvevőket a provokációktól? Hogyan biztosítják, hogy a résztvevők em beri méltósága ne szenvedjen sérelmet? Miniszterelnök úr, egyetérte a Fideszfrakció álláspontjával, amely szerint aki az Élet menete napján ilyen címmel és ezekre a helyszínekre hirdet meg demonstrációt, nyilvánvalóan provokatív célzattal teszi azt? Kösz önöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Parancsoljon, miniszterelnök úr! ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Tisztelt Képviselőtársam! Ké t szempont is indokolta, hogy arra kérjem, hogy fogadja el tőlem a választ a belügyminiszter helyett. Az egyik az ügy súlya, a másik pedig, hogy már nem először van közöttünk ilyen természetű fontos ügyben párbeszéd. Először is szeretném önt tájékoztatni a rról, hogy az Élet menetén részt vevők testi épségét, ahogy ön fogalmazott, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítani kívánjuk, és biztosítani is fogjuk. Éppen ezért egyetértek önnel abban, hogy nemcsak í zléstelen, hanem mélyen bántó, nemcsak a jó ízléssel, hanem az alkotmányunk szellemével is ellentétes minden olyan kísérlet, amely az emberi méltóságot sértve, egyes magyarországi, az alkotmányunk szerint egyébként államalkotó népcsoportok méltóságát, tört énelmét és önérzetét figyelmen kívül hagyja, sőt szándékosan megsérti, minden ilyen magatartást a lehető leghatározottabban visszautasítok. Egyetértek önnel abban, hogy az Élet menete az élet győzelméről szól, méghozzá egy olyan közösség esetében, amelynek szenvedését ön most itt pontosan idézte fel, és amely szenvedés előtt egyébként Magyarország polgárai, minden jóérzésű magyar ember a megfelelő pillanatban fejet is hajt. Azt gondolom, hogy az élet feltétlen tisztelete az a pont, ahol a magyarországi zsid ók és a magunkfajta magyarországi kereszténydemokraták feltétel nélkül egyet tudnak érteni, és a jövő építésének közös alapját tudjuk, tudják megtalálni. (15.30)