Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 8 (266. szám) - Balczó Zoltán (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - “Felkészült-e a kormányzat az Európai Unió esetleges szétesésére?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):
2162 Ennek szellemében ma reggel a belügyminisztert utasítottam arra, hogy az Élet menete napján má s politikai természetű rendezvény, amely sérthetné a felvonulók emberi méltóságát, ne valósuljon meg. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps az MSZP és a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Egy percre St einer Pál képviselő urat illeti viszonválaszra a szó. Parancsoljon! DR. STEINER PÁL (MSZP) : Tisztelt Miniszterelnök Úr! Engedje meg, hogy őszinte tisztelettel megköszönjem egyenes válaszát és nagyon határozott intézkedését. Remélem, hogy a Belügyminisztéri um vezetői is levonják a tapasztalatot, hogy ezekben a kérdésekben hogyan kell majd mérlegelni és hogyan kell dönteni. Miniszterelnök Úr! Valóban többször beszéltünk a parlamentben ezekről a rendkívül fontos ügyekről, amely meggyőződésem szerint igazán nem zeti ügy. A Magyar Szocialista Párt és annak frakciója és jómagam számtalanszor kínáltuk fel segítségünket, együttműködésünket annak érdekében, hogy együtt a demokratikus erők, szorítsuk ki a közéletből ezeket a nézeteket és ezeknek a nézeteknek a képvisel őit. Ezt javasoltam egy nemzetközi sajtótájékoztatón is, én nagyon remélem, hogy a miniszterelnök úrnak ez a válasza ezt az együttműködést fogja a jövőben köztünk létrehozni. Köszönöm szépen a választ. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János ) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Miniszterelnök úr ehhez már nem tud hozzátenni semmit, úgyhogy… (Orbán Viktor: Szeretnék, de nem tudok. - Derültség a kormánypártok padsoraiból.) Balczó Zoltá n (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - “Felkészülte a kormányzat az Európai Unió esetleges szétesésére?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : A következő kérdésre térünk át. Balczó Zoltán képviselő úr, a Jobbik képviselője, az Országgyűlés alelnöke azonnali kér dést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: “Felkészülte a kormányzat az Európai Unió esetleges szétesésére?” címmel. (Derültség a KDNPfrakció soraiból.) Megadom a szót Balczó Zoltán alelnök úrnak. Parancsoljon! BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A ciprusi válság ismét élesen világított rá arra, hogy a globalizáció mai formája nagyon is sebezhető, a gazdaság valós folyamataitól elszakadt pénzügyi rendszerek következtében bármikor összeomol hat. James Kenneth Galbraith, az ismert amerikai közgazdászprofesszor a ciprusi események kapcsán kifejtette: “A legapróbb láncszem elvesztése is szétszakíthatja a hozzá képest óriás láncot, más szóval az eurórendszert, sőt magát az Európai Uniót, és ez a folyamat egyik pillanatról a másikra felgyorsulhat.” Végső megállapítása: “Az integráció helyett ma annak ellenkezője, a szétesés Európa reális alternatívája, ami végbemehet békés, de viharosabb módon is.” Ebben a helyzetben a kormánynak olyan stratégiai s zemléletű programmal kellene rendelkeznie, amelyik erre a helyzetre is választ tud adni. Meghatározó feladat a nemzeti erőforrások megvédése, újrateremtése és gyarapítása. Ezt nem lehet elérni az Unió centralizáló, birodalomépítő törekvéseinek eleget tevő, a társadalom széles rétegeit megszorító gazdaságpolitikával, amelyik eredményként a költségvetési hiány leszorítását tudja felmutatni. Alapvető fordulatra van szükség.