Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről szóló jelentés, valamint a privatizációs szerződések ... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2062 feltételeiket, illetve vállalják azokat a szabályokat, amelyek a társadalmi igazságosság jegyében mindenkire vonatkoznak. Köszönöm képviselő uraknak és hölgyeknek a javaslataikat, ígérem, hogy menni fogunk tovább ezen az úton. Tehát vélhetően lesz még módosítása a Nemzeti Eszközkezelőről szóló tö rvénynek, éppen amiatt, hogy a további jobbító javaslatokat figyelembe vegyük és meghallgassuk, hiszen, ahogy mondtam, egyetlenegy devizaadóst sem akarunk az utcán hagyni, fedél nélkül hagyni, ezért a Nemzetközi Eszközkezelő minden egyedi problémát kezelve nyilvántartást vezet annak érdekében, hogy a további módosításokat is meg tudjuk tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát le zárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírá sainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről szóló jelentés, valamint a privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizs gálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Most következik a privatizációs szerződ ések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI.29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről szóló jelentés, valamint az ennek elfogadásáról szóló, a gazdasági és informatikai b izottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A jelentést J/9805. számon, a határozati javaslatot pedig H/10534. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Hegmanné Nemes Sára államtitkár asszonynak, a rendelkezésre álló időkeret 20 perc. Parancsoljon, államtitkár asszony! HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Országgyűlési határozat alapján a kormány és a kormány képviseletében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elvégezte az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek értékesítésére megkötött, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.nél fellelhető szerződések környezetvédelmi, környezetbiztonsági, természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi pontjainak a másik szerződő fél általi teljesítésének vizsgálatát. (Göndör Istvánt a jegyzői székben Nyakó István váltja fel.)