Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2061 fővárosban é s a megyei jogú városokban kevesebb devizaadós van, aki ilyen rendkívül nehéz helyzetbe került. (15.20) Viszont például a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, ahol nagy a munkanélküliség, ott 80 százalékos arányt mutatott a Nemzeti Eszközkezelő hatá lya alá tartozható személyek száma. Nagyon fontos volt az is, és folyamatosan fontos a törvény és a törvénymódosítások során, hogy nem bankmentő csomagról beszélünk, hanem lakosságmegmentő csomagról, tehát a Bankszövetséggel tárgyalunk, hiszen nélkülük nem lehet a megállapodásokat megkötni, viszont az tény, hogy a bankok kivártak, és 2012 közepéig nagyon lassú volt a rendszer. Jelenleg most már felpörgött a rendszer, és kijavítanám a képviselő urak adatait, hiszen most már 1100 szerződést kötött a Nemzeti E szközkezelő, és összesen eddig 3 ezer beadott igénylés van. Tehát az a terv, hogy 2013 második felére akár 10 ezer lakást is érinthet az eszközkezelő rendszere, ez megvalósíthatónak tűnik. Minden erőnkkel azon vagyunk egyébként, hogy jobbítsuk a rendszert. Én magam hetente több levelet kapok devizaadósoktól, devizahitelesektől, és most szembesülünk vele, hogy milyen egyéni problémák és milyen speciális problémák vannak, hiszen nem tudhattuk azt, hogy adott esetben például a nyugdíjasok is, vagy például nemc sak házastársak, élettársak, hanem bármilyen hozzátartozó esetében ki kell hogy terjesszük ezt az eszközkezelőrendszert. Azt azért elmondanám, hogy a Nemzeti Eszközkezelő rendszere csak egy eleme az otthonvédelmi akciótervnek, hiszen önök is tudják, hogy az árfolyamgát, amely a sokat emlegetett PSZÁFjavaslattal ki lett terjesztve határidőben is - a tisztelt Országgyűlés megszavazta május 31ig ennek a határidejét, például a PSZÁF javaslatára , szintén működő és jó rendszer. Az ellenőrzés kapcsán a bizott ságban is elhangzott, úgy tudom, a bizottságban elmondtuk, de megerősítem, hogy a Nemzeti Eszközkezelőnek van könyvvizsgálója, független könyvvizsgálója és felügyelőbizottsága is van, a független könyvvizsgáló cég az egyik nagy nemzetközi könyvvizsgáló cég . Úgy gondolom, hogy mind az államháztartásnak, mind a bankoknak megfelel ennek a könyvvizsgáló cégnek a személye, és az MNV Zrt. mint tulajdonos ellenőrzi a Nemzeti Eszközkezelőt, azt a Nemzeti Eszközkezelőt, akinek a lakásvásárlásra vonatkozó szabályozás át külön kormányrendelet is szabályozza. Tehát nem lehet azt mondani, hogy bármilyen áron és bármilyen önálló gondolatok alapján tud az eszközkezelő lakást venni, hiszen egy zárt rendszerben és szabályozott rendszerben veszi meg a lakásokat. Mi úgy gondolt uk, hogy ezek a jobbítások és kiterjesztések azért fontosak, hogy minél többen hozzáférjenek ehhez a rendszerhez, viszont, ahogy hangsúlyoztam, nem szeretnénk bankmentő csomagot ebből a csomagból létrehozni, hiszen itt elsősorban és minden esetben a lakoss ágot és a devizahiteleseket szeretnénk megmenteni. De azt is figyelembe kell venni, hogy van egy társadalmi igazságosság, tehát aki devizahitelt vett fel, az állam mindenképpen mögé áll, és igyekszik segíteni, hogy fedél nélkül ne maradjon, de nekik magukn ak is tenni kell azért, hogy a helyzetükön változtassanak. Adott esetben tehát, ha van lehetősége, akkor tudja és vállalja a visszavásárlást; természetesen fizetnie kell a közműköltségeket, hiszen halkan mondom, hogy a Nemzeti Eszközkezelőnek nagyon komoly gondja van abból, hogy azok a devizaadósok, akik eladósodtak, és a bankok már elárverezik a lakást a fejük felől, már komoly rezsitartozást is felhalmoztak, amelyet szintén kezelni kell. Ugyanez volt a célunk az ócsai lakópark esetében is, amelyről szinté n említést tesz a törvény, de az ócsai lakópark esetében szintén ki kell javítanom a képviselő urat, aki azt mondta, hogy több mint 500 jelentkező volt, érdeklődő volt 500. Sajnos a rendszerben valóban 20 azon pályázók száma, akiket első körben eredményess é tudtunk nyilvánítani a Máltai Szeretetszolgálat segítségével, de egy újabb körös pályázat lesz, és én úgy gondolom, hogy azok az érdeklődők, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, jelentkezni fognak. Tehát nem az 500ból sikerült 20at kiválasztani, h anem ennél jóval kevesebb volt az, aki végül is konkrétan beadta az ócsai lakóparkba az igénylését. Elég szigorú feltételek vannak itt is, többek között azért, hogy akik oda beköltöznek, vállalják a saját lakhatási