Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (független): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2045 kiterjedtebb rendszerben gondolkodnék, nem véletlen, hogy a Jobbik nagyon régóta egy átfogó otthonteremtési és bér lakásépítési programot erőltet, amelynek értelmében csak hazai vállalkozók, jobbára csak hazai alapanyagokból építenének olyan bérlakásokat, amelyek szociális alapon lennének bérelhetőek, tehát nem piaci áron, hanem annak a feléért, harmadáért, és 68 éve s futamidőt követően pedig ezek megvásárolhatók lennének. Ily módon egyébként az aggasztó kivándorlási trendek lassítása is lehetségessé válna, mindamellett, hogy az építőipar is feltámadna, és egy ilyen rendszerbe beforgatott minden magyar forint egy fél évtizeden belül garantáltan megtérülne amiatt, hogy a hazai gazdaságban cirkulálnának ezek az összegek. Érthetetlenül állunk tehát az előtt, hogy a kormányzat eszköztárában miért nem merült fel akár csak ötletként is ez a lehetőség. Remélem, hogy ezzel kap csolatban megnyugtató választ kapok valakitől. (Taps a Jobbik soraiban.) (14.00) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben Vágó Gábor független képviselő urat illeti a szó. (Z. Kárpát Dánielt a jegyzői székben Göndör István váltja fel.) VÁGÓ GÁBOR (független) : Köszönöm szépen. Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak azon felvetésére szeretnék reagálni, hogy bérlakásépítési programot képzel el a Jobbik. Az LMP is azt gondolja, hogy volna értelme a nemzeti ingatlanalapnak is építkeznie, viszont azt látjuk, pont az ócskai (sic!) lakópark a leginkább ékes példája annak, hogy az állam jelen esetében képtelen egy bérlakásépítési programot még a minimális szinten is elvégezni. Horribilis árakon építkeznek, képtelenek megtölteni azokat az ing atlanokat, így minek elindítani egy széles körű bérlakásépítési programot, amikor csak a korrupcióra megy a pénz, amikor felhasználhatatlanok azok az ingatlanok, amikor olyan rendszert alakítanak ki, hogy alig lehet azt igénybe venni? Így nincs értelme bé rlakásokat építeni nagy számban. Volna olyan rendszer, amiben valóban hatásos volna ez az építkezési ütem, de sajnos jelenleg, a fideszes kormányzat alatt ez inkább diszfunkcionális, ezt mutatta be az ócskai (sic!) lakópark. Köszönöm szépen. (Szórványos ta ps a független képviselők soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percben Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő úr következik. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném tisztázni, hogy nincsenek olyan hiú reményei m, hogy ez a kormányzat egy év alatt egy átfogó otthonteremtési koncepciót letesz az asztalra, aztán ennek megvalósításába is fog, de azért remélem, hogy a független képviselők, akik itt vannak, ha az LMP színeiben tartanak majd lakossági fórumot, akkor ne m fognak ugyanezzel kiállni az emberek elé, hogy nincs szükség egy ilyen koncepcióra. Az állam valóban tökéletlen, a korrupciós szint valóban nagyon magas, de nehogy már megforduljanak a szerepek! Most azért ne hozzunk létre egy kiváló, átfogó és mindenen segíteni képes gazdasági programot, mert alkalmatlanok a vezetők? Akkor alkalmas vezetők kellenek! Egy Jobbikkormány egyik első feladata az lesz, hogy átfogó otthonteremtési és bérlakásépítési programot indít, jellemzően a magyar fiatalok és a még több g yermeket vállalni szándékozók számára, de minden magyar állampolgár számára. Hiszen látjuk azt, hogy jelenleg hiába van majdnem 400 ezer üres lakás a magyar piacon, ezek egy része annyira lelakott, hogy önkormányzati vagy állami tulajdonból kiemelhetetlen, egy másik részük pedig homályos, nem is feltétlenül Európából származó befektetői körök kezében és lakóparkokban található. Nyilvánvaló, hogy ide sem lehet magyar családokat beköltöztetni. Éppen ezért a Jobbik továbbra is azt erőlteti, hogy egy átfogó ott honteremtési és bérlakásépítési program keretein belül igenis hasznosítsuk az összes felépített lakást. A korrupciós faktor igen könnyen kiszűrhető ebből a rendszerből, hiszen állami