Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
2046 felügyelet alatt csak minősített magyar vállalkozók, minősített magyar b eszállítók, magyar kis- és középvállalkozók közreműködésével kerülhetne bármilyen kivitelezési folyamatra sor, és az ellenőrző rendszer is a magyar államé. Ez az a rendszer, amibe nem kerülhetne papíron korrupció, és még egyszer mondom, minden belefektetet t forint egy fél évtizeden belül megtérül, hiszen a hazai gazdaságban cirkulál, és végre az a helyzet állna elő, hogy a károsultak nem a jellemzően külföldi hátterű pénzintézeteknek törlesztenének, hanem a hazai piacon támasztanának megrendelést mindannyiu nk megelégedésére. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak, Jobbik. DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Elősz ör egy korrekciós megjegyzéssel kezdem. Magyar Anna képviselő asszony közben kiment, de ő jó néhány órával ezelőtt tájékoztatta az Országgyűlést arról, hogy a költségvetési bizottsági vitában egyhangúlag támogatták a törvényjavaslat elfogadását. Annyi korr ekciós megjegyzést teszek, hogy az általános vitára bocsátását támogattuk egyhangúlag, legalábbis én, és azért, mert erről beszélni kell, és beszélünk itt már órák óta erről a problémáról, mert igen nagy a társadalmi jelentősége. Én egy olyan kérdést szere tnék ezek után itt megfogalmazni, egy olyan problémát szeretnék körvonalazni, ami nem került eddig szóba, ez pedig az eszközkezelő intézménynek a jogállása, illetve a tevékenységének az ellenőrzése. A Nemzeti Eszközkezelőt a törvényhozó, a parlament a korm ány javaslatára társasági formába sorolta be, és ebben az értelemben a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján működik, és a tevékenységéről szóló pénzügyi beszámolót is a társasági törvénynek megfelelően - miután részvénytársaságról van szó - függet len könyvvizsgáló ellenőrzi, a könyvvezetését, a pénzügyi beszámoló korrektségét, a számviteli elvek betartását, a könyvvizsgálót pedig az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyonkezelő Részvénytársaság bízza meg. Ez, azt gondolom, rendben is van , ezt nincs okom firtatni, kommentálni, de megjegyzem, hogy nem vagyok abban biztos egyébként, hogy szerencsés volt társasági formába sorolni ennek az intézménynek a működését. Hiszen itt a vitában is elhangzott több félmondat keretében, a Jobbikfrakció r észéről is, hogy ez a Nemzeti Eszközkezelő valójában nem egy klasszikusan profitorientált társaság, inkább egy nonprofit szervezethez hasonlít a tevékenysége, majd utalni fogok példákkal erre, ezért nem vagyok abban biztos, hogy szerencsés volt részvénytár sasági formában létrehozni, de ezt a továbbiakban nem akarom érinteni, mert nem ez van napirenden. Arról szeretnék érdemben beszélni, hogy miközben a Nemzeti Eszközkezelő Részvénytársaságnak az éves tevékenységéről szóló beszámolót könyvvizsgáló ellenőrzi - gondolom, a múlt évi tevékenységről majd megismerhetjük a könyvvizsgálói véleményt és a remélhetőleg hitelesítő záradékot, ami azt tanúsítja, hogy a könyvvezetés, beszámolókészítés rendben van , ezenkívül azonban vannak olyan feladatai ennek az Eszközkezelőnek, amelyek kívül esnek a könyvvizsgálónak az ellenőrzési hatókörén. A hatályos törvény megfogalmazza azokat a feladatokat, amelyeket ennek a szervezetnek el kell végeznie, és ezt a könyvvizsgáló nem ellenőrzi, ebből pedig az következik, ho gy külső ellenőrzés tulajdonképpen nincs fölötte, tehát nem ismerjük meg hivatalos, autentikus forrásból azt, hogy ez az eszközkezelő hogyan tesz eleget azoknak a feladatoknak, amelyek miatt létrehozták. A törvény felsorolja, hogy ennek vásárolnia kell, me g kell vennie azokat az ingatlanokat, amelyeket a bajba jutott honfitársaink jobb híján áruba bocsátanak, és itt rögtön felmerül a társasági formában való működés, hogy milyen áron veszi meg. Egy társaság, amely vállalkozásszerűen működik, profitorientálta n működik, igyekszik minél olcsóbban beszerezni és minél drágábban eladni - ez egyszerűen szólva a kapitalista gazdálkodás egyik alapgondolata. Nem biztos az, hogy a