Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 12 (260. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
1370 annak ér dekében, hogy hazánkon a tehervonatok ne négyöt, hanem egy nap alatt tudják átszállítani a keletről származó árut NyugatEurópába. Így amikor az a kérdés merül fel, hogy ki legyen a tranzitország KözépEurópában a keleti áruszállítás szempontjából, akkor evidens legyen a válasz erre, hogy Magyarország. A korábban a kínai kormánnyal kötött megállapodás alapján szeretnénk ezen infrastrukturális nagyberuházás fedezeteként a Magyar Fejlesztési Banknál kínai forrásból létrehozott 1 milliárd eurós hitelkeretet f elhasználni. Emellett megállapodtunk Szerbiával arról, hogy új határátkelőhelyeket nyitunk a szerbmagyar határszakaszon, hogy legyőzzük azt a hátrányunkat, amely abból adódik, hogy míg NyugatEurópában 23 kilométerenként lehet átkelni az államhatárokon, addig Magyarország esetében ez 2030 vagy akár 40 kilométer is. A kis- és közepes vállalkozások közötti együttműködés elmélyítése érdekében, illetve a kkvk külpiacokon történő érvényesülésének elősegítése érdekében kereskedőházi rendszert hozunk létre. Ba kuban már megnyitott a magyar kereskedőház, néhány héten belül ugyanez történik Moszkvában, és az idei esztendőben Pekingben, Rijadban és Asztanában szeretnénk kereskedőházat nyitni. A mezőgazdaság területén komoly előrelépésre számí tunk, hiszen a körülbelül éves szinten 10 milliárd dolláros forgalmat produkáló magyarorosz külkereskedelem tekintetében mintegy 3,5 milliárd eurós, magyar szempontból negatív szaldó van, amelynek a kiegyensúlyozásában állapodtunk meg az orosz féllel, és ezt a mezőgazdasági export növelésével kívánjuk elérni. Mindemellett tizenkét magyar vállalkozás engedélyt kapott arra, hogy Vietnamba megindítsa a sertésexportot, amely szintén komoly bevételt jelent majd az ágazat számára. Arról nem is beszélve, hogy mag yar környezetipari cégek fognak részt venni a szerb energetikai és környezetvédelmi beruházásokban. Energetika területén is stratégiai pozíció kiépítésén dolgozunk. Ennek megfelelően jó hír az, hogy a Magyar Villamos Művek komoly szerephez juthat a macedón villamosenergiarendszer üzemeltetésében, illetve fenntartásában. Emellett Katarral energetikai tárgyú együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá annak érdekében, hogy ha megvalósul hazánk szomszédságában a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas kik ötő, akkor az hazánk energiabiztonságához is nagymértékben hozzájáruljon. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Öbölmenti arab államok annak érdekében, hogy diverzifikálják gazdaságukat és az olajalap mellett egy másik lábra is állítsák azt, nemzeti fejlesztési terveket dolgoztak ki, nagyon komoly, sok milliárd dolláros költségvetéssel. Dolgozunk azon, hogy magyar vállalatok ezen nemzeti fejlesztési tervek megvalósításában infrastrukturális beruházásokat hajthassanak végre. Kötött segélyhitelek tekintetében is si keresek vagyunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Vietnamban magyar cég építhet onkológiai kórházat, építheti fel a népességnyilvántartó rendszert, építhet víztisztító rendszereket, és kötött segélyhitel megkötése előtt állunk Indonéziával is szintén víztisztít ó rendszerek működtetése tárgyában. Végezetül pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondoljuk, hogy a felsőoktatási kapcsolatok, az ösztöndíjprogramok alapozzák meg a hosszú távú, jó gazdasági együttműködést. Ennek megfelelően az elmúlt időszakban SzaúdA rábiával és Libanonnal kötöttünk ösztöndíjcseremegállapodást, és a jövő hét elején ugyanerre kerül sor majd Jordániában is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Megkérdezem, hogy a kormány nevébe n kíváne valaki válaszolni az elhangzott képviselői napirend előtti hozzászólásra. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem, akkor lépünk tovább.