Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 25 (221. szám) - Magyarország Alaptörvényének második módosítása címmel törvényjavaslat (T/8404. szám) általános vitája - ELNÖK (Jakab István):
832 demokrácia, a szocialista jogok azt jelenti, hogy nincs jog s a többi. Most ebben még nem újult meg a Szocialista Párt. Tehát a szocialista kampány azt jelenti, hogy hazudtunk reggel, éjjel meg este. Most ez egy kicsit korlátozódik. De hát ilyen van, majd szembenézünk a politikai vitában ezzel. A Jobbiknak egy teljesen érvényes álláspontja van, amivel értelmesen lehet vitatkozni, mert a Jobbik azt mondja, hogy nem feliratkozás, nem ezek az eljárások, egyfajta műv eltségi vagy végzettségi cenzus. Ez egy teljesen - hogy is mondjam - olyan javaslat, amit érdemes megfontolni, megvitatni. Mi hosszas belső viták után gondoltuk azt, hogy nem fogadjuk el a Jobbik álláspontját, de az egy másik típusú érvrendszer politikai é rtelemben, mint amit a szocialisták mondtak. A szocialisták azt sajnálják, hogy nehezebben tudnak hazudni, bár szerintem meg fogják oldani, nincs kétségem. A Jobbiknak tehát ez egy másik típusú érve. Mi azt gondoljuk, hogy mi - hogy is mondjam - nem fogadj uk ezt el, a feliratkozás rendszere szerintünk jobb, de érdemes, legalább fontos azt a kérdést megvitatni, hogy vajon jól vane az úgy, hogy olyan emberek is döntenek az ország sorsáról, akik nyilvánvalóan nagyon sokszor a saját élethelyzetükben, a saját é rdekeiket sem tudják felismerni, és a holnapi napról sem tudnak értelmesen állást foglalni. De még egyszer mondom, a Fidesz elutasítja ezt az álláspontot. Csak azt akarom mondani, hogy ez egy megfontolandó, vitaképes - hogy is mondjam - javaslat, a demokrá ciában ez belefér, és ez alapján mondjuk azt, hogy nem. Az LMP politikai álláspontja is teljesen érvényes és normális ezzel kapcsolatban. Most egyébként a vita előtt alkalmam is volt Schiffer képviselőtársamtól megkérdezni, és el is fogadom az álláspontját . Mondjuk, nyilván ez az ő szempontjukból nagyon fontos, mert miután az LMP alapvetően a képviseleti demokrácia és a közvetlen részvételen alapuló demokráciafelfogás mellett inkább a közvetlenebb részvétel pártján áll, az előző napi érvelése is az LMPnek az építési szabályzatok kapcsán az volt, hogy nem a képviseleti döntés, hanem a közvetlen, civil, állampolgár, érdeklődő, ügyfél, fű, fa, virág jöjjön és mondjon véleményt, nyilván azt is megfelelő szabályozási rendben. Ők ezen az állásponton vannak, és ne m azon, hogy vane egyébként ezeknek az embereknek a képviseletére jogosult, legitim szervezet, úgy hívják, hogy önkormányzati testület, akik egyébként ezt megvitathatják. Tehát az LMPnek ez egy fontos politikai álláspontja, identitásképző elv. Én ezzel k apcsolatban csak azt szeretném mondani, hogy de hát a mi javaslatunk igazából teljesen kézenfekvően teszi lehetővé, hogy mindenki így iratkozzon fel. (13.50) Sőt, azt gondolom, hogy majd kell is, nyilván az LMP is fog egy olyan kampányt folytatni, hogy men jetek el, kedves polgárok, és iratkozzatok fel minél többen, és utána szavazzatok, és akkor mondanak majd valamit. Tisztelt Ház! Összességében ez egy nagyon lényeges javaslat, új, immár alkotmányos alapon álló választási és eljárási rendszert tesz lehetővé ; a korábbiról az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy alkotmányellenes több ponton. Szerintünk nem szűkíti, hanem tágítja a részvételt, bevon olyan választópolgárokat - ezek milliós nagyságrendű számok , akiket egyébként a korábbi népességnyilvántartó ada ton alapuló rendszer kizárt vagy elvileg, vagy gyakorlati oldalról. Természetesen ez csak egy eljárás, a választópolgár pont úgy fog szavazni, ahogy a legjobb belátása szerint való, ez nem befolyásolja azt, hogy az LMPt tartja szimpatikusabbnak, a Jobbiko t, az MSZPt, a Fideszt, a KDNPt, mert nem ez fogja a választást eldönteni, hanem a politizálás minősége, a saját életkilátásai, Magyarország jövője, sorsa, hogyan látja az életet. Ezért, tisztelt parlament, kérem, hogy fontolják meg az érveket, és tá mogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) :