Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 28 (243. szám) - A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat ált... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
4270 ugyanezeket a fizetési kondíciókat, addig majd, ameddig ez a normál rendszer, amit itt előrevetítettem, be nem áll, hozni fogják. (16.10) Tehát nem ér senkit olyanfajta sérelem, hogy az önkormányzatnál ugyanazért a munkáért több fizetést kapott, mint amennyiért a jár ási hivatalban dolgozik. Középtávon pedig - egész biztos vagyok benne - azok a munkatársaink, akik az önkormányzatokból átjönnek az államigazgatás rendszerébe, az államigazgatás világában meg fogják találni a számításaikat, és ezt a későbbiekben ők is így fogják értékelni. Azt gondolom, hogy adjunk bizalmat ilyen szempontból egymásnak. Abban vagyunk érdekeltek, hogy felkészült emberek kerüljenek a járási hivatalok élére. Senki nem akar egy olyan rendszert felépíteni, kormánymegbízottak nyilvánvalóan nem tes znek olyanfajta javaslatot a miniszternek, hogy alkalmatlan embereket ültessünk oda; önmaguk alatt vágnák a fát. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy tartós rendszer lesz. Meggyőződésünk: az lesz. A parlamentben nem lévő frakciók - ha lehetőségük lenne rá egy maj dan távoli jövőben - sem változtatnák meg ezt a rendszert, mert ez egy racionális, hatékony rendszer, és vissza fogja igazolni az ügyfelek nézőpontjából is, hogy érdemes volt ezt az átállást megcsinálni. És itt szeretném ezen a ponton, ha úgy tetszik, a po litikusok szerepét kiemelni ebben. Lamperth Mónika, mivel a Ket. eljárási szabályait olyan nagyon kritizálni nem tudta, ezért azt a nagyon elmés megjegyzést tette, hogy a korábbi kormányok a Ket. kapcsán is törekedtek arra, hogy ügyfélbarát legyen a Ket. e ljárása. Ez egy remek megállapítás. Jó, hogy nem azt deklarálták, hogy az ügyfelek ellenére működjön az államigazgatás. Én ma kormánymegbízottként és a társaim is jól látjuk, hogy hogyan működik az államigazgatás. Aki már egy bürokrácia élén volt, vagy lát ott már bürokráciát működni, az tudja jól, hogy a bürokráciának az átalakítások ellenében van egy ellenállása és egy hatalmas ellenállása. Azért tudjuk mi talán energikusabban és többször módosítani az eljárási törvényt úgy, hogy az ügyfélbarát legyen, mer t a politikus szeme és érzékenysége ott van ezekben a kérdésekben. Mi, akik egyébként választott emberek vagyunk, mi függünk az ügyfeleinktől, mert az ügyfeleink a választóink is. A bürokrácia, a választott tisztségviselőtől függetlenül működő bürokrácia k épvisel egy szakmaiságot, és képvisel teljesen természetesen egy önérdeket is. Sokszor nehézséget jelent számunkra, hogy ezt az önérdeket kivezessük a rendszerből, és tényleg ügyfélbaráttá tegyük a közigazgatási eljárás rendszerét és az egész államigazgatá si eljárást. Ezt csak politikusszemmel lehet megtenni, ezt higgyék el nekem, belülről látom ezt a világot, és segítsenek minket abban, hogy ez a világ haladhasson is. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó néhány dologról volt szerencsénk már beszélni a mai előterjesztés kapcsán. Azért nem érdektelen felidézni azt, hogy mi volt a kormány célja, amikor elindít otta a közigazgatási rendszer átalakítását. Az egyik a teljes szervezeti megújítás, a másik a struktúra átláthatóbbá tétele, a harmadik a hatékonyság növelése és az alacsonyabb társadalmi költséggel működő rendszer létrehozása. Ennek a munkának a felénél v agyunk, vagy talán mondhatom: a kétharmadánál. Az utolsó nagy eleme ennek a rendszernek majd a kormányablakok létrehozatala lesz. A lényeg, amit Navracsics miniszter úr is már jó néhány alkalommal megfogalmazott, hogy a közigazgatási rendszer átfogó, a köz jót szolgáló átalakításának célja, hogy az állam kifele a lehető legegyszerűbb, befele a leghatékonyabb legyen.