Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 19 (238. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3639 álláspontjukat, és pontosan tudom, hogy a törvényjavaslatot az elejétől a végéig, minden betűjét ismerik, ezért örülök annak, ha itt az ülésteremben is egy hasonló hangvételű vita zajlik majd le, mint ami a bizottsá gi ülésen volt. Természetes, hogy nem fogunk minden kérdésben egyetérteni, azt gondolom, ez a törvényjavaslat kellően nagy ahhoz, hogy mindenki a saját egyéni gondolatait is bele tudja vinni, módosító javaslatok formájában meg tudja jeleníteni. És ez a hag yományos magyar parlamenti szokásjog alapján, szokásainknak megfelelően majd módosítókról történő szavazások során vagy befogadásra, beépítésre tud kerülni, vagy pedig egy kapcsolódó módosító javaslattal a jó gondolatokat valamilyen közös nevezőre hozva me gpróbáljuk a rendszerbe beépíteni. A FideszMagyar Polgári Szövetség a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja és támogatja. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót G arai István Levente képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó. DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt konkrétan rátérnék a törvényjavaslatra, államtitkár úr szavaira re agálok. Mindenesetre nagyon örülök, hogy ön van itt, nem Halász államtitkár úr, aki szakmailag egyetlenegy értelmes mondatot itt a parlamentben még nem mondott a nyolcévezésen kívül. Az ön - már máskor is mondtam - kommunikációja és metakommunikációja azt mutatja, hogy ön tiszteli a betegeket, és valóban szeretne értük tenni. És azt mondom, hogy ebben a törvényjavaslatban is számos olyan dolog van, amivel én is egyetértek, de ugyanakkor féligmeddig ezen bevezetés után, elnézését kérve azért néhány kritikai megjegyzést hadd tegyek. Tehát azt említette, hogy ellátási problémákról nem hallott a folyamatos struktúraváltással. Kiskunfélegyháza vonatkozásában, nem tudom, Tapolcával mi a helyzet, de nálunk úgy általában háromhetente hal meg valaki, mert nem ér oda Kecskemétre időben. Valamikor a szegedi egyetem oktató belgyógyászata voltunk és a “meg a nyóc év” alatt, meg abban a rohadt időszakban 310 aktív ágyat úgy finanszíroztunk, hogy volt olyan év, amikor 30 milliót, a másik évben meg 40 milliót mi adtunk kölc sön az önkormányzatnak. No, az a meg a nyóc év, meg az iksz év! Aztán a sürgősségi fogadóhely úgy működik, hogy a szakdolgozó fogadja a beteget, oszt’ ha nagyon betegnek látja, akkor elküldi a háziorvosi ügyeletre, vagy valahonnan szerez valami ügyeletes o rvost. Én körülbelül kétezer ügyeletet teljesítettem, most tételezzünk fel egy hasonló esetet, amit annak idején saját magam tapasztaltam, hogy délután behoztak egy idős férfi beteget, hogy ötször elvesztette az eszméletét, akkor éppen még nem. Felrakjuk a z asztalra, rátesszük az EKGt, abban a pillanatban becsukja a szemét, oszt’ mutatja a vonalat. A doktor bácsi, nyilván megfelelő gyakorlattal a szegedi egyetemen, a kardiológián, egy vastag tűn bedugtam a drótot a szívébe, oszt’ elindítottam. Nem vagyok b enne biztos, hogy ezt egy szakdolgozó egy sürgősségi ellátás keretében… Tehát ez egy nevetséges dolog, hogy nem egy orvos vizsgálja meg a beteget, aztán utána kínlódik vele. A bérfejlesztésről röviden annyit, hogy kétségtelen, hogy volt bérfejlesztés, de m ajd a törvénnyel kapcsolatban részletekre is kitérek, de a chipsadó messze nem hozott akkora összeget, mint amiről szó volt, és igazából mintegy 34 milliárd forint a szakellátási kasszából lett átcsoportosítva, ami magyarul azt jelenti, hogy a betegek fize tték a béremelésnek egy jelentős részét. No, akkor térjünk át! A gyógyszerészbetekintéssel kapcsolatban. Azt mondom, hogy ebben van valami igazság, ugyanakkor azt írja, hogy a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybe vett, gyógyszereléssel kapcsolatos, amelyiken támogatás van. Azért mondom, mert volt egy ismerősöm, aki ezt elolvasta az interneten, és azt mondta, mi lesz velem, bemegyek a gyógyszertárba, és a hölgytől Viagrát kérek. Mondom, mivel az nem támogatott gyógyszer, arról nem lesz előzetesen inf ormáció. De a lényeg az, hogy az egészségbiztosítás terhére igénybe vett gyógyszerelés, az azt jelenti, hogy egy orvos rendelte a gyógyszert. Én nagyon tisztelem a gyógyszerész kollégákat is, de