Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 12 (236. szám) - Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BANA TIBOR (Jobbik):
3216 szociális intézményrendszere. Ez a már korábban át vett intézményrendszerről szól. Tehát az a félelem, amit itt megfogalmaztunk az általános vitában, és amit most is jeleztünk és elmondtunk világosan, hogy itt nem történik más, mint forráskivonás magából a rendszerből és a feladat ellátásából, az világosan látszik, hogy amit korábban ugyanígy mondtunk, az mára beteljesedett sajnos. Világosan látszik, hogy iszonyatos tartozásokkal rendelkeznek. Az általános vitában is elmondtuk és most is megismétlem: ebben az esetben az a probléma, hogy gyermekvédelmi intéz ményekről beszélünk, ahol sem a gyerekek, sem a gyerekek szülei nem jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mert tudjuk jól a szociális és a családi hátteret, hogy milyen. Nagyon gyenge érdekérvényesítő képességgel bírnak. Ha őnekik azt mondja valaki majd egy fenntartó részéről, hogy megszűnik az intézmény, máshova kell menni, nem lesznek képesek felmérni, hogy az az ő számukra jobb vagy nem jobb helyzetet fog eredményezni, a változást ők el fogják fogadni. Természetesen kisebb a rálátása bárkinek. Am íg ez egy önkormányzati intézmény volt, addig mindenki látta, hogy mi történik, mert az önkormányzat közel volt az intézményhez. Most nem a fizikai közelségre gondolok, hanem át lehetett látni a rendszert. Amennyiben ez elkerül az önkormányzatoktól, átláth atatlan rendszerré változik, és sokkal könnyebben lehet bármit készíteni. A másik, hogy ha Kővári képviselőtársam azt mondja, hogy ő el tudja fogadni - és szakmailag még én is el tudom azt fogadni, amit mond , hogyha olyan épületben szüntetik meg a szolgá ltatást, ami valóban nem alkalmas arra, ha ebben egyet tudunk érteni, akkor azt kérem, hogy támogassa azt a módosító javaslatot, amit mi beadtunk, hogy akkor viszont (Az elnök csenget.) ezeknek az épületeknek az értékesítéséből befolyó összeget erre a gyer mekvédelmi feladatra kell visszaforgatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) (20.00) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Gondolom, hogy itt most már tényleg befejezhetjük az általános vitát, és rátérhetünk arra, amiről foly ik a szó, vagyis a részletes vitára. Bana Tibor képviselő úr következik. BANA TIBOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam az ajánlás 74. pontjához szeretnék hozzászólni. Itt található az a módosító indítvány, amelyet a Főv árosi Önkormányzat szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthona államosításának mellőzése érdekében fogalmaztam meg, mivel úgy gondolom, hogy ez mindenképpen negatívan érintheti az ott dolgozók és ott lakók sorsát, és veszélybe kerülhetnek azok a komoly er edmények, amelyeket az otthon fel tudott mutatni az elmúlt évek során. Az intézmény költségvetése a jövő évtől jelentősen visszaesik, semmi nem pótolja a kieső fővárosi támogatást. Ennek alapján pedig annak a réme rajzolódik ki előttünk, hogy tömeges létsz ámleépítésre kerülhet sor. Ráadásul olyan arányban, ami veszélyezteti az ellátottak életminőségét, ami jelenleg viszonylag magas színvonalat ér el az otthonban. Az intézményben nagy volumenű és koncepciózus szakmai megújulás indult el. Ennek folyamata a fe nntartó változásával könnyen zátonyra futhat. Maga Halász János államtitkár úr mondta el két héttel ezelőtt a szóbeli kérdésemre adott válaszában, hogy a szentgotthárdi otthon kiemelkedő munkát végez, ami a többi intézmény számára irányadó. Bízom benne, ho gy ezt a szempontot is mindenképpen szemük előtt fogják tartani. Ugyanis, ha ezek a változtatások megtörténnek, akkor nagy a valószínűsége annak, mint említettem, hogy nagy létszámú elbocsátásokkal szembesülhetünk, maga az intézmény pedig alacsonyabb szakm ai szintre eshet vissza. Szeretném kiemelni azt, hogy ezt a javaslatomat konkrétan a szentgotthárdi intézmény érdekében nyújtottam be, hiszen ezzel kapcsolatban rendelkeztem kellő mennyiségű információval, de összességében azt gondolom, az ilyen jellegű, h asonló intézmények esetében, amelyek gazdaságilag és szakmailag jól, megfelelő módon működtek, különösen hátrányos következményei lehetnek az önök által tervezett lépéseknek. Ezeknek az intézményeknek az esetében mindenképpen