Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról szóló jelentés, valamint az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műv... - ELNÖK (Jakab István): - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
2021 Ha nagyon nagy a baj, és amikor már minden ország Európában vagy azon kívül, amelyek részt vállaltak ebben a NATOmisszióban, azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne minél rövidebb úton és minél kisebb veszteséggel kivonulni Afganisztánból, akkor azt hiszem, hogy legalább itt magun k között, a parlament falai között nekünk nem ilyen szolgalelkűséget sugárzó mondatokat kellene leírnunk egy beszámolóban, hanem legalább magunk között, őszintén meg kellene beszélni ezt a problémakört, és meg kellene vitatni, hogy mit csináljunk annak érd ekében, hogy Magyarország ne sodródjon bele tovább, még mélyebbre egy ilyen konfliktusba. Megint visszaköszönnek azok a típusú megmosolyogtató mondatok, amelyek a Magyar Honvédség békefenntartásban és humanitárius tevékenységben való részvételét fogalmazzá k meg. Ezek természetesen nem értelmezhetők, hiszen Magyarország egy háborúban vállal részt, az agresszor oldalán ráadásul. Tehát észre kellene venni azt, hogy attól még, hogy mi nem beszélünk arról, hogy magyar katonák igenis harcoló alakulatokban is rész t vesznek Afganisztánban, ez még nem jelenti azt, hogy ez nem igaz, és teljesen függetlenül attól, hogy vannak olyan katonák kint, akik kiképzésben, illetve tanácsadással vagy éppenséggel infrastrukturális tevékenységgel valóban hozzájárulnak az afganisztá ni helyzet stabilitásához. De ettől nem lehet elvonatkoztatni, ezt igenis figyelembe kell venni. Akkor, amikor azt írja a minisztérium, hogy ez a szerepvállalás egyértelműen hozzájárul hazánk kedvező nemzetközi megítéléséhez, azt hiszem, hogy a nemzetközi megítélést nagyon szűken értelmezi a kormány. A nemzetközi megítélés nem kizárólag a nyugati szövetségeseinkre vonatkozik, a nemzetközi megítélés egy tágabb kategória ennél. Attól tartok, hogy kizárólag a nyugati szövetségeseink nézik és értékelik pozitíva n a magyar szerepvállalást Afganisztánban, a világ nagy részében, a világ békeszerető részében igencsak undorral figyelik a magyar afganisztáni szerepvállalást, mint ahogy minden más ország szerepvállalását ebben a roppant bonyolult konfliktusban. Ha az af ganisztáni háborúról és az afganisztáni körülményekről beszélünk, akkor nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy már a kezdetekben, már 2001ben is hibás és rossz célok és rossz helyzetértékelés vezetett a nyugati beavatkozáshoz. Nagyon cinikus már maga a had járat megindítása is, hiszen azt az amerikaiak “tartós szabadság” hadműveletnek nevezték el a 2001. szeptember 11ei New Yorki terrortámadás válaszcsapásaként Afganisztánban. Csak arról szoktunk elfeledkezni, hogy akkor, amikor az amerikai hadsereg az alKaidát kereste Afganisztánban és a Hindukushegységben, akkor elfelejtették azt megnézni, hogy az alKaidának vagy azoknak a személyeknek az állampolgársága, akik ezt a merényletet végrehajtották, egyiknek se volt afgán, viszont annál több volt közöttük a szaúdi állampolgár, amely az Amerikai Egyesült Államoknak az egyik legfontosabb térségbeli szövetségese. Ezt a hadviselést természetesen érthetjük, még ha nem is viseltethetünk megértéssel iránta, hiszen teljesen beleilleszkedik az Amerikai Egyesült Államo k külpolitikai stratégiájába és a geostratégiai törekvéseibe. Ezt már évtizedekkel ezelőtt, a hidegháború idején megismertük Brezinski nemzetbiztonsági tanácsadó műveiből, aki leírta, hogy hogyan kell az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak úgymond harapófog óba fognia BelsőÁzsiát, és ennek mentén kialakítani a dominanciáját ebben a térségben. A hidegháború óta láthatjuk azt, hogy bizony az Amerikai Egyesült Államok terjeszkedése ezt a célt szolgálta, és ezt többféle eszközzel hajtotta végre. A NATO keleti bő vítésében is ezt láthatjuk. A színes forradalmak sokaságában is ez köszön vissza, Grúziában, Ukrajnában, Kirgizisztánban ennek lehettünk a szemtanúi. Az ellenzék támogatása és kiképzése olyan országok esetében, mint Fehéroroszország vagy akár Oroszország, vagy Kínában például Tibetben; természetesen a nyílt konfliktusvállalás is, mint amilyen volt az iraki roppant gyalázatos hadviselés, ami azért emlékeztetőül kellene hogy szolgáljon akkor, amikor a magyar hadsereg szerepvállalásáról biztosítjuk a Nyugatot Afganisztánban, hiszen Irakról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy sikertörténet lett volna, a legkevésbé sem; és természetesen a Szíria és Irán
