Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló, valamint a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Jakab István): - ÉKES ILONA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1809 Tudjuk azt, hogy a Bethlen Gábor Alap létrejöttének e lső évében mindjárt két nehézséggel kellett megküzdenie. Az egyik az, hogy maga az alap el tudja kezdeni a működését, tehát jogilag rendben létre lehessen hozni ezt a szervezetet. A másik pedig az, hogy 2011. augusztus végén, illetve szeptember 1jétől vez etőváltás történt a Bethlen Gábor Alapnál, és nyilvánvaló, hogy ez az év közepén egy szervezet életében nehézségeket okozott. Bizottságunk tagjai számos alkalommal elmondták, hogy közvetlenül is szeretnének kapcsolatba kerülni a Bethlen Gábor Alappal, akár úgy, hogy ott létesülne egy koordinációs osztály, amely a bizottságunk által összegyűjtött, összeszedett ötleteket, javaslatokat dolgozná fel, vinné végig. Összességében tehát a nemzeti összetartozás bizottsága a szeptember 17ei ülésén 9 igen, 3 nem elle nében támogatta a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről szóló J/7766. számú beszámolót, amelyet az általános vitára ajánl, és benyújtotta a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/8385. számú országgyűlési határozatot. Kérjük a parlament által ezeknek az elfogadását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az emberi jogi, kisebbségi, civil- és v allásügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót Ékes Ilona képviselő asszonynak, a bizottság előadójának. ÉKES ILONA , az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság el őadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáró l szóló határozati javaslatot 14 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta. A határozati javaslatról és jelentésről bővebben majd a Fidesz vezérszónokaként kívánok szólni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 2020 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Ékes Ilonának, a Fidesz kép viselőcsoportja vezérszónokának. ÉKES ILONA , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő határozati javaslat és a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés rendkívü li aktualitással bír. A napokban tartotta második ülését a Magyar Diaszpóra Tanács, tegnap a Magyar Állandó Értekezlet, ma pedig a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma tanácskozik. Úgy vélem, minden magyar számára jól érzékelhető, hogy 2010 után új idő számítás kezdődött a magyarmagyar kapcsolatokban, az anyaországi és a külhoni magyarság együttműködésében. Ahogyan az Alaptörvény D) cikke fogalmaz: “Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain k ívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, szülőföldön való boldogulásukat, val amint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Ebben a szellemiségben szavazta meg az Országgyűlés az állampolgárságról szóló törvény módosítását, és ezen célokkal hozta létre az Országgyűlés a Bethlen Gábor Alapot. 2012ben pedig