Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 9 (227. szám) - Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1777 (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tehát a dilemma kettős, és ezt próbáljuk itt ellenzéki oldalról megértetni, hogy mi a jobb, melyik a jobb lehetőség: hogyha megkapjuk korábban, és igaz, hogy magára a m ódosítókra való szavazásra fel tud készülni a frakció, de ott külön már nem tud hozzászólni, csak a bizottságban, megvan, valóban több mint 24 órával előbb ezek beérkeznek, de itt a plenárison már ezeket nem lehet kivesézni, akkor se, hogyha ezek alapjaiba n forgatják fel a javaslatot; vagy a másik eset, amikor az utolsó pillanatban kapjuk meg, viszont ezen utolsó pillanatban még szóvá lehet tenni a nyilvánosság és a közel négyszáz képviselő jelenléte előtt. Erre persze lehet azt mondani, hogy amit mi mondun k, nem pusztán erről szól, de valóban, az alkotmányügyi bizottság ülése után, amikor ez a javaslat megfogalmazódott, és első körben ez száz százalékig támogathatónak tűnt, felmerültek olyan körülmények, hogy a jó célok és a jó szabályozás mögött milyen pro blémák lehetnek, amiket esetleg első körben nem lehetett észlelni, vagy olyan kiskapukat nyitnak ki, amelyek esetleg lehetővé teszik, hogy itt a plenáris ülésen nem lehet ezekről a témákról megnyilvánulni. Tehát a valódi vita szerintem erre kell hogy folyt atódjon, vagy ebbe az irányba kell hogy menjen, hiszen azzal is egyetértek, amikor Salamon elnök úr elmondta, hogy valóban, kapcsolódó módosítókról nincs külön vita a plenáris ülésen. Igen ám, de egy normális jogalkotási folyamatban az lenne az elvárható s zerintem mindenhol a világban, illetve demokratikus körülmények között ezt próbálják tartani, hogy ahogy megyünk bele a vitába, és megyünk előre az általános vita, részletes vita szakaszain, és haladunk a zárószavazás felé, egyre inkább technikaibb jellegű ek a módosítások. Tehát így lenne természetes. A bizottságokban eldöntjük, hogy egy adott törvényjavaslatra vane szükség. Ha van szükség, akkor megindul ennek a vitája, aztán az Országgyűlés eldönti természetesen, hogy napirendjére veszie ezt a javaslato t, általános vitában nagy általánosságban meg lehet ezt vitatni, hogy tulajdonképpen az egész javaslatra és a szabályozásnak az ilyen formában való megtételére az Országgyűlésnek vane szüksége. A részletes vita még szintén egyfajta kardinális módosításoka t tartalmaz magában, de már az adott tárgyhoz, tehát elfogadva azt, hogy mondjuk, szabályozni kell egy területet, viszont bizonyos képviselők elképzelése alapján ezt máshogy kellene megtenni, erre be lehet nyújtani a módosító javaslatokat, és a kapcsolódó módosító javaslatok, illetve a koherenciakiküszöbölés mármár a technikai irányba hat. Tehát ha ezt egy lineáris jogalkotási menetnek fogjuk fel, akkor az utolsó fázisban nem merülhet fel, hogy az egész javaslat áttúrásra és átforgatásra kerül. Persze, ext rém példának lehet mondani akár az egyházügyi törvényt, ahol, azt hiszem, aznap négy alkotmányügyi bizottsági ülés volt, és tulajdonképpen mindig más javaslattal találkoztunk. Tehát vannak ilyen extrém példák; egyébként nemcsak ez volt, hanem több is. De a lényeg az, hogy még az ilyen extrém példáktól eltekintve is még kisebb esetekben sem elfogadható az, hogy valami olyan érdemi módosítás, ad absurdum egy teljesen meg nem nyitott törvény módosítása megtörténhessen egy törvényjavaslat végső stádiumában, ami kor már csak a technikai csiszolgatásokra lenne lehetőség, amikor már csak tulajdonképpen a központozási hibákat és a nyelvtani, apróbb dogmatikai hibák kijavítására kellene hogy sor kerüljön. Ha ez az ideális rendszer megvalósulna, és ez az ideális rendsz er fennállna, akkor természetesen Salamon képviselőtársamnak ezer százalékig igaza lenne, hiszen ez egy jobb lehetőség, mindenképpen jobb lehetőség lenne a beterjesztetthez, a jelenlegihez képest, kiskapuk nélkül, ahogy mondjuk, Angliában megvannak a hagyo mányok, amelyektől nem térnek el. Hogyha nálunk is így lenne, akkor ezzel nem is lenne gond. A probléma, ahogy említettem, ott van, hogyha ettől eltérünk, és ezeket nem vesszük olyan szigorúan, mert akkor tulajdonképpen a három olvasat se lenne elég, mert ha mindig az utolsó pillanatban be lehetne terjeszteni olyan javaslatokat, amelyek az egész törvénynek nemcsak a szellemét, hanem esetleg még egyéb, oda nem tartozó törvényeket is módosítana, akkor
