Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 2 (224. szám) - A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. MOLNÁR ATTILA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója:
1335 DR. MOLNÁR ATTILA , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság el őadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, és jómagam úgy fogalmaztam a bizottság ülésén, hogy bízom benne, olyan törvényjavaslatt al állunk szemben, amelyik a Ház egészének a támogatását fogja majd élvezni. Mondjuk, erre minden reményünk meg is van, hiszen el tudom azt mondani, hogy a bizottsági döntés során egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot az alko tmányügyi bizottság, azzal, hogy jelezték ellenzéki képviselőtársaim, hogy jobbító szándékú módosító javaslatokkal majd szeretnék a törvényjavaslatot jobbá tenni. Én azt gondolom, hogy mind a kormányzat, mind a frakciónk áll azon módosító javaslatok elébe, amelyek ezt megteszik, és tényleg bízom benne, hogy nemcsak a bizottsági vélemény, hanem majd a Ház szavazása is ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán egyhangú lehet. Ahogyan az államtitkár úr is fogalmazott az expozéjában, két dolgot szeretnék én is kieme lni. Egyrészt a Magyaryprogram egyszerűsítési programjának a részeként került benyújtásra a javaslat, másrészt, hogy a célja pedig az, hogy gyorsabb, egyszerűbb, ügyfélbarátabb, illetve olcsóbb legyen az eljárás. Két olyan dolgot szeretnék kiemelni a törv ényjavaslatból, amelyeket mindenképpen fontosnak tartok. Az egyik lényegi eleme az, hogy megszűnik az a visszás helyzet, amikor - például ez talán az egyik legjobb példa erre - egy útépítési kisajátításhoz egy külterületi ingatlan esetén az egész ingatlant , több hektárt kellett kisajátítani korábban, most meg fog szűnni ez a helyzet, és ha csak pár négyzetméterre lesz szükség, akkor elég lesz azt a részt kisajátítani a kisajátítást kérőnek. Persze megengedi a törvény, hogy esetleg ettől eltérő megállapodást a tulajdonos és a kisajátítást kérő kössön egymással. A másik lényeges eleme az, hogy formanyomtatványon kell majd benyújtani a kisajátítási kérelmet, ami pedig az eljárás gyorsítását fogja szolgálni. Ennek értelmében szigorodik a hiánypótlás is, és egysz eri hiánypótlásra lesz lehetőség. Mindannyiunk számára ismertek azok az anomáliák, amelyek miatt egyegy kisajátítási eljárás hosszú hónapokig, de hosszú évekig is el tudott húzódni, úgyhogy bízom benne, hogy a törvényjavaslat elfogadásával, hatálybalépésé vel ezek az anomáliák megszűnnek majd. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy az alkotmányügyi bizottság döntésével összhangban támogassák majd szavazataikkal a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Schmidt Csaba, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója. SCHMIDT CSABA , a fenntartható fejlődés bizottságának előadója : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A fenntartható fejlődés bizottsága is egyhangú álláspontot ala kított ki, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot. Alapvetően az előbb elhangzott, illetve az államtitkár úr expozéjában elhangzottakon túl ki szeretném emelni azt, hogy a fenntartható fejlődés bizottsága üdvözli azt, hogy a közérdekből történő kisajátítás vonatkozásában újabb célok kerülnek meghatározásra a törvényjavaslatban, hiszen vannak olyan környezetvédelmi közcélok, amelyek megvalósítása érdekében szükség lehet terület biztosítására, adott esetben a terület rekultiv ációja céljából, vagy környezetvédelmi kármentesítés vonatkozásában, vagy egyéb környezetvédelmi célokként, például hulladékgazdálkodási létesítmények elhelyezése vonatkozásában, és ezekre a környezetvédelmi célokra a törvényjavaslat lehetőséget biztosít a kisajátítás elvégzésére. Azt gondolom, hogy természetesen, mint minden kisajátítás esetében, a megfelelő körültekintés mellett történő eljárás esetén az, hogy ilyen új célok kerültek biztosításra a törvényjavaslatban, ez lehetővé teszi azt, hogy a környez etvédelem ügye és az ezzel kapcsolatos beruházások tovább tudjanak gyorsulni, és a lehető leggyorsabban az állampolgárok érdekeinek megfelelően ezeket a