Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 19 (204. szám) - Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
189 Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat egyes törvényeket annak érdekében módosít, hogy megfelelő szabályrendszer biztosítsa a közigazgatásban alkalmazhatóvá vált, illetve alkalmazhatóvá váló informatikai megoldások igénybe vételét. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítása 2012. április 1jei hatálybalépéssel mind a hatóságok, mind az ügyfelek számára korszerű, a hatékonyságot és a kényelmet egyaránt jelentősen javító elektronikus ügyintézési lehetőségek alkalmazásához teremtette meg a törvényi hátteret. E jogszabályok alapján kiadott végrehajtási rendeletek azonban rámutattak arra, hogy a kialakított törvényi környezetet részben pontosítani, részben kiegészíteni szükséges. A törvényjavaslat ezért módosítja az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos rendelkezéseket. A módosítást egyebek mellett az indokolta, hogy az ügyfélregisztrációs eljárással kapcsolatban egyes adatvédelmi kérdések, valami nt a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatások listája törvényi szinten kerüljenek rögzítésre. A szabályozás kiegészül továbbá a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat hatóság októl igénybe vevő ügyfél ügyfélregisztrációs eljárásának szabályaival is. Ehhez is kapcsolódóan a törvényjavaslat felhatalmazást ad a kormány számára, hogy más ügyfélkapuregisztrációs szervet is kijelölhessen a jövőben. A törvényjavaslat továbbá megtere mti annak a lehetőségét is, hogy 2013. január első napjától az elektronikus ügyintézési szolgáltatások, például az elektronikus kézbesítés, az azonosítás vagy az összerendelési nyilvántartás az igazságszolgáltatás területén, azaz a polgári és a büntetőeljá rásokban is igénybe vehetővé váljanak. Az informatikai kérdésekhez kapcsolódóan kell említést tenni a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény módosításáról is, hiszen amellett, hogy egye s eljárási szabályokat pontosít, illetve kiegészít a törvényjavaslat, elsődleges célja az, hogy az informatikai lehetőségekhez igazítsa a törvény egyes rendelkezéseit. A törvényjavaslat ezzel hozzájárul ahhoz, hogy biztosított legyen a bíróság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Központi Statisztikai Hivatal közötti zökkenőmentes adatáramlás abban az esetben, amikor a nyilvántartásban szereplő szervezet a bíróságon keresztül kéri adószámának, statisztikai számjelének megállapítását, illetve beszerzé sét. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat célja az is, hogy egyes elfogadott eljárási rendelkezések végrehajthatóságát megfelelő részletszabályok kidolgozásával segítse. A törvényjavaslat ezért módosítja a közigazgatási eljárási törvény és a szabál ysértési törvény egyes szabályait annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok által kiszabott közigazgatási bírságok közérdekű munkára történő átváltoztatásának lehetővé tételével szükségessé vált részletszabályok is rendezésre kerüljenek. A részletszabál yok megteremtésének szükségessé indokolta a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását, valamint a polgári perrendtartás módosítását is. Ez utóbbi esetben a munkaügyi perek szabályai között elhelyezésre kerülnek azok a speciális szabály ok, amelyek a kormánytisztviselői döntőbizottság határozataival szembeni bírósági jogorvoslati eljárás egyes kérdéseit rendezik. Az ügyészségről szóló törvény szerint az ügyészségnek - mint az igazságszolgáltatás közreműködőjének - a büntetőjogon kívüli k özérdekvédelmi tevékenysége az úgynevezett törvényességi ellenőrzéssel valósul meg. Az eljárás e definíciója, amely annak tényleges tartalmát és eszközrendszerét immár adekvát módon határozza meg, az ügyészségről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg nag yrészt átvezetésre került a különböző törvényekben. Néhány esetben azonban a törvényességi felügyelet fogalmának törvényességi ellenőrzéssel való felváltása még nem történt meg, ennek átvezetését is e törvényjavaslat rendezi. (10.00) Tisztelt Országgyűlés! A kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlés részére, amely meggyőződésem szerint alkalmas az imént kifejtett célok elérésére és a peres felek,