Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. július 12 (215. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
1711 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Először is nyomatékosítanom kell, hogy az előttünk fekvő k öznevelési törvény módosítását és a másik két oktatási törvényt a szokásos rohamtempóban tolták át a törvényhozáson, ráadásul egyéni képviselői indítvány formájában, amely a FideszKDNP szokásos eszköze, amellyel megkerülhetik az egyeztetéseket és a társad almi vitát. Ezt a megjegyzést nem tudjuk megspórolni, mert ez az egyik legfontosabb probléma, ami miatt úgy néz ki ez a szöveg, ahogy kinéz. Jelen esetben azért különösen szomorú, mert az oktatási ágazat lényegét érintő szabályozás kerül elfogadásra. Arról van ugyanis szó, hogy pontosan mit fog jelenteni az iskolák államosítása, végre kiderült, hogy milyen szerepet kap az állam, és milyen feladat marad az önkormányzatoknál. Egy ilyen horderejű döntést egyeztetések nélkül, egyéni indítvánnyal átnyomni igazán arcpirító. Főleg akkor arcpirító ez, tisztelt államtitkár asszony, ha ön nemrég azt nyilatkozza nekünk, hogy lázasan dolgoznak az államosítás részleteinek kidolgozásán az államtitkárságon. Az LMP már a köznevelési törvény tavalyi elfogadását is egy igazi vakrepülésnek vélte, egy olyan, hazugságokra és tévhitekre épülő jogszabályt sikerült a pedagógusszakma nagyarányú tiltakozása ellenére kétharmaddal átnyomni, amiről már az elején tudták, hogy nem fog működni. Nemhiába kellett most módosítani azt, a hatály balépése előtt néhány héttel. (14.30) Egészen eddig teljes bizonytalanságban volt mindenki. Többféle koncepció és elképzelés keringett arról, hogy mit fog jelenteni az államosítás. A települések szintjén mindez úgy merü lt fel, hogy viszie az állam az iskolát. Ettől a bizonytalanságtól, folyamatos sötétben tapogatózástól aztán sokan megijedtek. Megijedtek attól, hogy az oktatási feladatokat, az oktatási kérdésekbe való érdemi beleszólás jogát elveszik tőlük, ellentétben a működés költségei ott maradnak számukra kötelező feladatként. A legtöbben az egyházakkal egyeztettek, és nekik adták át az iskoláikat, gondoljunk csak itt többek között Ajka, Velence, Pécs, Vác, Kisújszállás és Hajdúsámson példájára. De milyen új rendsze rt fognak most megszavazni a kormánypárti képviselőtársak? Mi azt mondtuk a törvény vitájában, hogy egy hármas osztatú rendszer fog kialakulni. Az oktatásszakmai feladatok ellátására ott lesznek az intézményfenntartó központok, az iskolaépületek biztosítás áért majd az önkormányzatok lesznek továbbra is felelősek, és az államtitkárság pedig majd dirigálja a folyamatokat, beavatkozik, kontrollál, belenyúl, befolyásol. Nemhiába hangoztatja azt az államtitkár asszony, hogy kerettörvényeket alkotnak, így minden részletkérdés saját hatáskörben rendelettel szabályozhatóvá válik, még akkor is, ha ez néha alkotmányellenes, a másik napirenden lévő szabályozás kapcsán ugyanis erről van szó. (Németh Szilárd István: Mit kiabálsz?) Ez az egész elfogadásra szánt koncepció sajnos egyáltalán nem mutatja egy áttekinthető, egyértelmű rendszer képét. Ez egész egyszerűen úgy, ahogy van, nem koherens. Mi is mondtuk, hogy hiába rögzít néhány működtetési feladatkört az önkormányzatok számára az új törvény, ha a konkrét feladatokat k ülön szerződés keretében rendezheti a település az állami intézményfenntartó központtal. Hogy mennyire ingatag lábakon áll az egész elképzelés, ezt jól mutatják a hozzá beadott módosító javaslatok, gondolok itt a fideszes képviselő és egyben polgármester u rak lobbijára, ami az egész törvénykezésen tetten érhető volt. Jól mutatja az egyeztetések hiányát ugyanis, hogy abban is nehezen tudtak megegyezni, mekkora lélekszám alatt mondhatja azt egy település, hogy nem képes vállalni a megmaradó működtetési felada tokat. Arról nem is beszélve, hogy folyamatos kétkedés és bizonytalanság övezi még a kormánypárti padsorokban is a Hoffmannféle államosítási tervet. A koncepció bizonytalanságát mutatja az is, hogy még a legutolsó pillanatban is számos zárószavazás előtti módosító javaslatot kellett hozzá benyújtania magának az államtitkár asszonynak, hogy működjön ez az egész tákolmány. Ebből is látszik, hogy nem kellene egyéni képviselőkre bízni a kardinális kérdések szabályozását, mert azért az nem túl biztató (Németh S zilárd István: Kibírjuk valahogy, már csak egy perce van!) , hogy zárószavazás előtt kell rendezni számos fontos kérdést, ami nélkül bizonyos rendelkezések törvényi szabálytalanságok miatt nem léphetnek hatályba, ami
