Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése, valamint dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról szóló országgy... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
605 azok a rendőrök elég komoly túlkapásokat is v égrehajtottak egyébként, csak ebbe már ne menjünk bele. És arra is válaszolnék, amit fel szoktak hozni fideszes képviselők és fideszes újságírók, hogy másnap, csodák csodájára a Blaha Lujza téren miért tudták hipphopp feloszlatni a körülbelül ugyanakkora létszámú tüntető tömeget. Hát, aki ezt megkérdezi, az látványosan nem ért a tömegoszlatáshoz. Meg nem látott még ilyet közelről, meg az egész mechanikáját nem érti, meg nem érzi. Azért, akkor gyorsan kifejtem egypár percben, azért tudták másnap nagyon könn yen feloszlatni a tömeget, és azért tudott úgymond győzni a tüntető tömeg a TVszékháznál, mert nem ugyanaz volt a két helyszín. És ezt senki nem veszi önöknél figyelembe. A Blaha Lujza téren meg egy nyílt terepen egy rendőri erő nagyon könnyen tud felvonu lni, falanxba tömörülni, tudja használni a járműveit, tudja használni a vízágyúját, különböző eszközeit, tudja használni a Budapest belvárosában elhelyezett térfigyelő kamerákat, illetve a tüntető tömegnek nincs muníciója, mondjuk, mint a TVszékház előtti térkövek. Nem tudja kihasználni a tüntető tömeg, mondjuk, a Blaha Lujza tér aszfaltját, mint ahogy a TVszékházzal szemben a térköveket ki tudta használni. Illetve, mellékesen mondom, a TVszékház előtt van egy nagyon keskeny kis szervizút, amit a tüntető tömeg nagyon könnyen, nagyon gyorsan lezárt két darab TVs autóval, amit odafordított. És elmondom itt a fideszes képviselőknek, vagy esetleg Mátrai Mártának is, ha idefigyel, hogy nem azért lettek ott azok az autók felgyújtva valószínűleg, meg odaborítva , mert a tömeg ki akarta élni a vandalizmusát, meg kukákat akart borogatni, hanem azért, mert nyilván elzárták a rendőrök elől az utat, hogy oda bemenjenek. És egyébként nem értem, hogy fideszes képviselők miért vannak azon felháborodva, hogy a rendőrség n em eléggé verte meg a TVszékház előtt tüntető tömeget. Ezt nem értem. Az a tömeg azért tüntetett, mert Gyurcsány Ferenc hazudott, és Gyurcsány Ferenc hazaáruló kijelentéseket tett, és az az önök oldalán állt. Egyébként önöknek csatlakozni kellett volna ah hoz a kezdeményezéshez és ahhoz a tömeghez, nem elítélni. A mai napig nem értem, hogy ezt miért tették, és miért mi vagyunk még mindig az ellenség, és mondjuk, a Gyurcsány meg miért ülhet itt, tőlem négy székkel arrébb. Ebbe már ne is menjünk bele. Tehát a TVszékháznál a helyszín olyan volt, hogy ott egyszerűen a tömeg győzelemre volt ítélve. Csak ezt fel kéne már fogni. Semmiféle összeesküvéselmélet nincs benne. Ott fák voltak, ahol nem tudott rendesen mozogni a rendőri falanx, nem tudott rendesen felfej lődni, olyan szűk volt a szervizút, amit, még egyszer mondom, elzártak autókkal, hogy nem tudtak járművekkel bejönni, nem tudott a vízágyú mozogni. Emiatt például a rendőröknek libasorban kellett bejönniük, amit a tüntetők megszórtak térkövekkel. Tehát mos t sorolhatnám reggelig, hogy miért győzött ott a tömeg. De még egyszer mondom, nem azért, mert a rendőrök nem akarták feloszlatni a tömeget, és valami homályos összeesküvéselmélet van a háttérben. Illetve mondok még egy nagyon érdekes dolgot, ami önök köz ül senkinek nem jutott eszébe szerintem. Mégpedig azt, hogy a környező utcákban és a Parlament előtt álló rendőri egységeket miért nem vezényelték a TVostromhoz. Látom itt az érdeklődő arcokat. Nagyon egyszerű a kérdés. A Kossuth téren még volt tízezer em ber. Még a TVostrom idejében. Itt ment tovább a tüntetés. És ha itt van egy felelős rendőri vezető vagy parancsnok, akkor esetleg megfordul a fejében, hogy ha innen elvonja a rendőri erőket, akkor ez a szép épület nem biztos, hogy most ilyen állapotban va n, és itt vitatkozgatunk benne. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a rendes hozzászólásokat. Szilágyi György képviselő úr következik, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancso ljon, képviselő úr! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úrnak biztos nem fogok meglepetést okozni, hogy azért beszélünk mi merről az eseményről, és azért fontos nekünk az igazság kideríté se, mert akkor