Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 30 (196. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
4952 DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. É n a hosszabb felszólalás helyett most akkor megpróbálom gyorsan, röviden összefoglalni, hogy miről szól ez a szigorított dologház. Ez egy 1928ban bevezetett intézménynek egy olyan formában történő bevezetése a rendszerünkbe intézkedésként, amely a szabads ágvesztés büntetés kiszabása nélkül vagy az azt követő időszakra is alkalmazható lenne. Ugye, itt az úgynevezett megrögzött bűntettes esetében lenne alkalmazható, tehát élet, testi épség, egészség, vagyon elleni, a közélet tisztasága elleni, szemérem ellen i erőszakos, a köznyugalom, a közbizalom elleni, az emberi szabadság elleni, a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, a fogyasztók érdekeit, a gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények, ha két ilyen bűntett elkövetéséről van szó 5 éven belül, és a bíró azt állapítja meg, hogy állandó hajlamot mutat ilyen bűncselekmények elkövetésére, akkor erre a bizonyos dologházra lehet ítélni vagy rendelni az elkövetőt, maximálisan 5 évre, minimálisan pedig 1 éves időtartamra. Annak idején egy nagyon cizellált rendszert dolgozott ki a jogalkotó, és azt mondta, hogy a fő célja ennek az intézménynek a következő: a szigorított dologházba utaltak ott nyilván rendezett élet- és felügyeleti körülmények mellett dolgoznak. A dologházba utaltakat mu nkás és rendes életmódhoz kell szoktatni, őket munkával oly módon kell foglalkoztatni, hogy valamely foglalkozást annyira elsajátítsanak, hogy szabadságuk visszanyerése után abból megélhessenek. Tehát több előnnyel jár. Nyilván szigorú felügyelő hatóság me llett működik, ügyészi felügyelet mellett, és a büntetésvégrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátásról is dönthet, ha nyilván olyan teljesítményt produkált az illető, hogy tőle már elvárható vagy várható, hogy valóban hasznos tagjává válik a társa dalomnak. Önmagában egy ilyen intézmény sikere csak akkor garantált, ha annak megfelelő intézményi háttere épül ki. Nyilván mi ezt várjuk, hogy a javaslat elfogadását kíséri majd egy teljes intézményrendszer bevezetése. Ez a siker záloga ebben a körben. Kö szönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője. DR. GYÜRE CSABA (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Először is Répássy államtitkár ú r szavaira reagálnék. Azzal kezdtük a mai napot, hogy az államtitkár úr beszélt a halálbüntetésről, amit a Jobbik részéről magam vetettem fel a vezérszónoki felszólalásomban, de nem beszélt egy nagyon fontos témáról, amely a másik része volt ennek a felszó lalásnak, ez pedig az Európai Unióval kapcsolatos jogi aktusok, illetve a nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségek megszegése esetén a büntetőjogi következmények alkalmazása, ami azért elég döbbenetes volt, és erről szeretnék beszélni. Egypár gondola t a halálbüntetésről; itt már több képviselőtársam a hozzászólásában ezt megemlítette, például Boldog István is, aki ezzel egyetértett a Fidesz padsoraiból, mint egy olyan jogintézmény, amelynek talán helye lenne a mai magyar társadalomban is. Nézzünk egy kicsit vissza, hogy mi is történt 1990ben! Magyarország azon kevés országok egyike vagy talán az egyetlen ország, ahol nem a parlament, nem a törvényhozó szerv döntött a halálbüntetés megszüntetéséről, hanem az Alkotmánybíróság döntött. Tulajdonképpen a t örvény szerint itt a jogkör a parlamentet illetné meg, és a felvetésemben is elmondtam, hogy ezt társadalmi vitára kellene bocsátani, és nekünk kellene erről döntenünk. Amikor 1990ben napirendre került az Alkotmánybíróság előtt a halálbüntetés kérdése, ak kor megnyilatkoztatták a szakmai szervezeteket, így megszólalt ebben a kérdésben a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is, és Györgyi Kálmán mint legfőbb ügyész elmondta, hogy ő maga ellenzi a halálbüntetést, mint ahogyan Solt Pál, a Legfelsőbb Bír óság akkori elnöke is, de nem ért azzal egyet, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki a döntő szót, ebben a parlamentnek, az Országgyűlésnek kellene hogy meglegyen a hatásköre, és neki kellene ezt kimondani.
