Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 18 (191. szám) - Bejelentés a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló törvényjavaslat visszavonásáról - Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KOVÁCS PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
4326 voltak a mi időnk alatt is, M iskolcon is csináltunk hasonló típusú dolgokat, ebből például uszodát építettünk, versenyuszodát. Szerintem ezek jó ügyek. A lényeg a szakmai kontroll - és akkor itt a kétpercesemnek az apropója. Én azt gondolom, hogy egyébként politikai felelősség a kérdé s, tehát jó helyen van, mondjuk, egy államtitkárságnál egy ilyen típusú kontroll. De mondjuk, azt lehet javasolni - akkor élek egy javaslattal , hogy egy erősebb civil kontroll legyen ebben a tekintetben: mi az, amit el lehet fogadni, mi az, ami jó, és mi az, ami egyébként tisztán kereskedelmi célokat szolgál és a sportcélokkal ellentétes. Ebben kell akkor egy (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) komolyabb civil kontroll. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorc ai János) : Köszönöm szépen. Kovács Péter képviselő úr következik, parancsoljon! KOVÁCS PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr, nagyon kedves, hogy ismételten lehetőséget biztosít arra, hogy elmondjam a véleményemet. Egy dolgot szeretnék leszögezni: Buda pest XVI. kerületi önkormányzatának Sasvár utcai pályájára ez a törvényjavaslat nem vonatkozik, nem is vonatkozott. Tehát itt belekeverni azokat a dolgokat, hogy most lehete itt bármit is csinálni vagy nem lehet, ez teljesen fölösleges elképzelés. Pál Bél a képviselőtársamnak - csak azért, hogy ne húzzam hosszúra a vitát - annyit mondanék, hogy meg kell nézni, hogy 1990 és 2006 között mi épült sport területén. Én csak a XVI. kerületről tudok nyilatkozni, ott vagyok polgármester, nem ismerem az ön szülőtelep ülését, nem ismerem a többit sem olyan mélységig, mint a saját szülőtelepülésemet. Ott igazából nem történt sportfejlesztés. Aztán jött 2006 és történtek sportfejlesztések. Természetesen sok mindent sok mindenről el lehet mondani, de talán térjünk vissza t ényleg - az elnök úrnak igaza van - a törvénytervezethez, és én jegyzem, hogy nem fogok többet hozzászólni. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szilágyi György képviselő úr következik kettő percre. Parancso ljon, képviselő úr! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ehhez a törvényhez sajnos hozzátartozik, hogy mi történt a múltban, mi fog történni a jövőben a sportcélú ingatlanokkal. Varga képviselő úr mondta, hogy egy szakmai kontroll le sz az államtitkárságon. Ezzel egyet is értenék, hogyha egyetlenegy példát tudna mondani Varga képviselő úr az elmúlt két évben, amikor a Bánki Erik által fémjelzett sportstratégiában egyetlenegyszer is ellentmondott volna az államtitkárság, és azt mondta v olt, hogy kérem szépen, ez így nem jó, pedig lett volna rá nyolcvanezer példa. Az államtitkárság végrehajtja azt a kiadott ukázt, amit mondjuk, Bánki Erik kitalál és mondjuk, egyeztet a Fidesszel. Tehát a Fidesz irányítja ezt az egészet. A másik lényeges d olog, hogy persze, adnak egy másik sportingatlant vagy máshol lesz, csak hát nem mindegy, hogy éppen milyen sportlétesítményről beszélünk. Ezt magyarázzuk már el, mondjuk, a Ferencváros szurkolóinak, hogy akkor mostantól kezdve ezt a kiemelt, nagyon jó hel yen lévő ingatlanát, mondjuk, a Fradipályát elbontjuk, majd kivisszük valahova a város határába, és innentől kezdve oda fognak járni mérkőzésre. Sajnos - a sajnost idézőjelbe teszem , nagyon sok olyan frekventált sportlétesítmény van ma Budapesten, amire fáj a foga bizonyos köröknek, mert nagyon jó helyen vannak, nagyon jó dolgokat lehetne megvalósítani az ő érdekük szerint, csak ez nem a sport. Tehát figyelembe kell venni azt, hogy Magyarországon a privatizáció az elmúlt húsz évben lezajlott a FideszMSZ P részvételével, két nagy terület van, ahol még nem, az egyik a sport, a másik az egészségügy, és most az látható, hogy