Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 20 (164. szám) - A litván civilek és a parlamenti képviselők állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben címmel országgyűlési határozati javaslat, valamint a lengyel civilek és politikusok, köztük Donald Tusk miniszterelnök állásf... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
390 Veres János képviselő úr jelentkezett. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután a benyújtott javaslat alapvetően egyezik azzal az állásponttal, amit a Szocialista Párt konzekvensen mondott az ügy kapcsán kezdettő l fogva, miszerint a három szereplő közös tehervállalásával kell megoldani a problémát, azaz a hitelfelvevők, a bankok és a költségvetés mint három szereplő közös tehervállalásával, itt a javaslat tartalma lényegében azt biztosítja, hogy ez megvalósuljon, és erről megállapodás jött létre a Bankszövetséggel is, ezért a frakciónk támogatni fogja a javaslat elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Nem látok több bejelentkező képviselőt. Megkérdezem Rogán Antal képviselő urat, kívá ne reagálni itt a kevés hozzászólásra. (Rogán Antal nemet int.) Amennyiben nem, akkor az általános vitát lezárom, nincs módosító javaslat sem, így a határozathozatalra a következő ülésünkön kerül sor. (Zaj.) Ha minden igaz, akkor befejeztük a szavazásokat , a határozathozatal végéhez érkeztünk. Még azokat, akik az éjszakai műszakra maradnak, várom két perc múlva egy elcsendesedő teremben, a többieket kérem, hogy a két perc technikai szünet alatt hagyják el az üléstermet. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlé s! Szeretném folytatni a munkát. (Folyamatos zaj.) Megkérem képviselőtársainkat, hogy akiknek halaszthatatlan közfeladatuk van, ezért a határozathozatalokat követő napirendi pontokon nem tudnak részt venni, ne itt beszéljék meg az aktuális nemzetközi és ha zai politikai kérdéseket, hanem a folyosón. A litván civilek és a parlamenti képviselők állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben címmel országgyűlési határozati javaslat, valamint a lengyel civilek és politikusok, köztük Donald Tusk miniszterelnök állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben címmel országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Ors zággyűlés! Soron következik “A litván civilek és parlamenti képviselők állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben” című országgyűlési határozati javaslat, valamint “Lengyel civilek és politikusok, köztük Donald Tusk m iniszterelnök állásfoglalásáról a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szemben” című, a külügyi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. Az országgyűlési határozati javaslatoka t H/5872. és H/5875. számon kapták kézhez. Most az előterjesztői expozé következik. Balla Mihály bizottsági elnök úr nevében is ismét arra kérem a kedves kormánypárti képviselő urakat és hölgyeket, hogy vagy hallgassák meg nagy figyelemmel Balla Mihály eln ök úr expozéját, vagy pedig kintről, a folyosóról kövessék figyelemmel a Parlament üléstermében zajló eseményeket. Elnök úr, én megpróbáltam. Hogyha ön besegít, és képviselőtársait arra kéri, hogy segítsenek az expozé meghallgatásában, illetve elmondásában , akkor öné a szó húsz percben.