Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 24 (183. szám) - A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz):
3357 szókincsében megtépázva, de emlékeit őrizve visszatérni Magyarországra. Ez is egy személyes sors, és a Szovjetunióba elhurcolt százezrek egyik emlékköve az ő története. És folytatódik a sor, hiszen tudjuk jól, hogy ugyanennek a korszaknak a kitelepítettjei is tízezres nagyságrendben nyomorult életűvé váltak, akikre valakik rásütötték a bélyeget, hogy rendszeridegenek, ellenségei az akkori korszaknak. El kellett hagyniuk temetőiket, el kellett hagyniuk szülőföldjeiket, el kellett hagyniuk szomszédaikat, házaikat és értékeiket. Ilyen az internálások szomorú sora, és ilyen áldozat a börtönv iselt magyar állampolgárok ezreinek, tízezreinek sora. És akkor nem beszéltünk a Rákosi, majd a Kádárkorszak bitófáin végzett honfitársainkról - megannyi áldozat. A róluk való megemlékezés kötelességünk, ezért mondom, hogy adósságtörlesztés a mai parlame nti határozati javaslat. Túlélők nagyon kevesen vannak ebből a korszakból. A túlélők, akik hazajöhettek, és akik elmondták még a történeteiket egyfajta oral historyban, talán még a családtagok részéről felgyűjthető módon továbbadható a következő generációk nak a személyes történetükön keresztül ennek a korszaknak a megrajzolása. Ez is adósság még, amit bizony törleszteni kell. Dokumentumfilmek 1990től ugyan feldolgozzák, és részben rendelkezésre állnak erről a korszakról, ahogy ezt Mile Lajos is említette, azonban nyilvánvaló, hogy fontos lenne egy olyan archívum, egy olyan, akár digitális, hozzáférhető archívum létrehozása is a későbbiekben, amely azoknak a ma már idős családtagoknak a visszaemlékezéseit tudja megörökíteni, akiknek sokszor tucatnyiszor mesé lték el az idős és már csak a régi időkre emlékező, visszatért áldozatok személyes történeteiket. (15.10) Az emlékművek kérdésében - ezt a nemzeti összetartozás bizottságának az ülésén is elmondtam - nem állunk jól. Magyarországon majd’ minden településen, a legkisebb falvakban is ott állnak a templom közelében az első világháborús és a második világháborús emlékoszlopok, azok a névsorok, amelyek tartalmazzák a faluból, a városból, a szűkebb pátriából áldozatként számon tartott polgárok névsorát. Van egy na gyon szomorú és különleges névsor is, a Szovjetunióba elhurcolt áldozatok névsora, ez pedig a Gyüre Csaba képviselő úr által is említett Szolyván található, az ottani nemzeti emlékhelyen, de Mile Lajos is említette ezt az emlékhelyet. Nagyon fontos, hogy a mostani generációk jussanak el oda, Kárpátaljára, Szolyvára, és lássák azt a hatalmas falat, ahol magyar emberek, magyar áldozatok névsora szerepel, akik semmi mást nem tettek, csak tisztességben öltek, de összefogdosták és elhurcolták őket a Szovjetuniób a, s ez volt az egyik első állomásuk. A visszaemlékezők szerint sós halat etettek velük napokon keresztül, de mivel nem adtak nekik rá innivalót, ezért kénytelenek voltak a pocsolyából és a házak tetejéről inni az ott talált olvadékot, esővizet, s ennek kö vetkeztében a hastífusz tízezres áldozatokat szedett, még mielőtt elérték volna a kényszermunkatáborok helyszíneit. Rengeteg az áldozat, és rengeteg a megemlékeznivaló. Kevés azonban az emlékmű. A falvakban és a városokban ott vannak a világháborús emlékmű vek, de a rendszerváltás utáni huszonkét esztendő még nem hozta el, hogy a kommunizmus áldozatainak a névsora is ott legyen a városokban és a falvakban emlékoszlopokon, emléktáblákon. Ez is fontos adósságtörlesztés lehet a jövőben. Ezért fontos az, hogy a felszólalók egész sora egyetért abban, hogy kell egy külön emléknap is a Szovjetunióba elhurcolt áldozatoknak, mint ahogy kell külön emléknap a recski internáltaknak, kell külön emléknap a Hortobágyra elhurcoltaknak, kitelepítetteknek. Nem lehet őket egy l apon említeni, mindegyikük szenvedett, de más módon szenvedtek. Más és más névsort érintenek ezek az emléknapok. Nem mondhatjuk, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja lefedi az összes áldozatot, és legyen elegendő a tíz évvel ezelőtt létrehoz ott emléknap. Mindössze tíz éve tudunk csak az iskolákban megemlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól, azonban a mostani határozati javaslattól kezdődően immár egy különös szegmensről, a Szovjetunióba elhurcoltak áldozatairól is tudunk emlékezni. Vajo n lesze elég erőnk arra, hogy a helyi hagyományokból névsorok kerüljenek elő, hogy ezeket megörökítsük településről településre. Mert fel kell dolgozni a rendelkezésre álló adatokat, dokumentumokat, tovább kell adni ezeket az
