Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 3 (177. szám) - A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
2591 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A vezérszónoki körben a múlt héten már kifejtettem mind a saját gondolataim, mind a pártom gondolatait ez ügyben, ezért most nem szeretnék hosszas elemzésbe fogni, hanem csak röviden a legfontosabb dolgokr ól szeretnék beszélni. A múlt héten is jó párszor elhangzott a törvény általános és részletes indoklása. Ez a törvény alapvetően jó, szakmailag nagyon megalapozott, szépen kidolgozott. Mi mint ellenzéki párt is azt szeretnénk, hogy minél több ilyen törvény javaslat kerüljön elénk, amivel ilyen keveset kell foglalkoznunk; és tényleg kevés módosítót is kellett hozzá beadni. Tény és való - s ezt ki kell emelni , hogy az elmúlt időszakban a térképészet és a földmérés terén lezajlott technológiai fejlődés értele mszerűen megköveteli, hogy ezzel a technikai fejlődéssel együtt a jogszabályoknak is változniuk kell és alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. Alapvetően ki kellene emelni azt, hogy például az analóg légi felvételekről digitális felvételeket kell készíteni, ezeket az analóg felvételeket digitalizálni kell. Ez nagyon komoly munkát igényel, de egy nagyon fontos szempont. Külön kiemelném, hogy nagyon részletesen foglalkozik a törvényjavaslat azzal, hogy a földmérési és térképészeti alappontokat milyen védelem i lleti meg. Ezt nem véletlenül emelem ki, mivel az országban fellelhető több mint százezer ilyen alappont összértéke több mint 20 milliárd forint. Nem véletlen, hogy ezeket kiemelten figyelnünk kell. Negatívumként csak egy dolgot szeretnék megemlíteni, ez a háromdimenziós állami ingatlannyilvántartás kérdése, aminek az alapjait lefekteti ez a törvény, de a részletei még nincsenek kidolgozva. Ez meg is van ebben említve. Ehhez a jogszabályi kereteket még bővíteni kell, miniszteri rendeleteket kell kiadni ezz el kapcsolatban, valamint tudni kell, hogy ennek a műszaki háttere még nincs megfelelően kiépítve és megoldva. Tényleg meg lehet azt kockáztatni, hogy a 2013. január 1jei bevezetés még kérdéses lehet, de ezenkívül nagyobb kifogásokat nem nagyon tudnék fel hozni. Magyar Zoltán képviselőtársam majd részletesen ki fog térni azokra a gyakorlatias kérdésekre, amelyek a földmérők gyakorlati tapasztalatai alapján kerültek hozzánk; ő erről beszélne. Én alapvetően azt tudom mondani, hogy a Jobbik Magyarországon Mozg alom nevében kijelenthetem, hogy ezt a törvényjavaslatot támogatni tudjuk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Schiffer András az LMP k épviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka képviselőtársam az elmúlt héten ismertette magával a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontunkat, azt is, amit a törvényjavaslat sz akmai erényének tartunk, és azt is, amit általában véve kifogásolunk. Amiről most beszélni szeretnék, és amiért szót kértem egy olyan vitában, aminek Pócs vagy Endréssik képviselőtársammal ellentétben nem vagyok annyira szakavatott ismerője - mármint a föl dmérésitérképészeti tevékenységnek , annak két oka van. Egyrészt az, amit nem változtat meg, az adatbázisok, az adatok felhasználása tekintetében érintetlenül hagy ez a törvényjavaslat, a másik pedig az, ami sajnálatos módon Font képviselőtársunk, bizott sági elnök úr azóta beérkezett módosító javaslatában szerepel. Kezdeném az utóbbival. A ’92es adatvédelmi törvény, illetve a 2011es információszabadságtörvény egyaránt lehetőséget biztosít arra, hogy közérdekű adatok megismerését törvény az adatfajták m eghatározásával az adatvédelmi törvényben leírt okokból korlátozhatja. (14.50)