Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 3 (177. szám) - A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - ENDRÉSIK ZSOLT (Jobbik):
2590 megteremtse, ugyanakko r lehetővé tegye az ettől való eltérést a határon átnyúló térinformatikai rendszerek esetében is. A tervezet III. fejezetének 9. §a és a 24. §a határozza meg, amely még inkább a számítógépes rendszerek határon túli használatát hivatott segíteni. Jelenleg Romániával és Ausztriával már van ilyen megállapodás, amely úgy néz ki, hogy a magyar földmérő, aki a határ melletti települések valamelyikében területet mér fel a GPSrendszerrel, függetlenül arról, hogy egységes országos vetületi rendszerben dolgoznak a földmérők, a határon túl pedig más térképrendszer működik, a megállapodás alapján a nemzetközi együttműködéssel permanens GPSállomások kerültek meghatározásra, amellyel a két határ mentén a két különböző rendszer pontossága javítható. Tekintettel arra, h ogy a szomszédos államok nem a Magyarországon használatos geodéziai rendszereket használják, a határon átnyúló térinformatikai rendszerek vonatkoztatási, vetületi és koordinátarendszerét nemzetközi szerződés a hazaitól eltérően is meghatározhatja. Az álla mi földmérési alapértéki adatbázis - némileg leegyszerűsítve - a hatályos szabályozásban állami földmérési alapértékként említett, jellemzően hagyományos adathordozón megjelenített térkép digitális megfelelője. A terminológia megváltoztatását az a tény és körülmény indokolja, hogy a technikai és technológiai fejlődésnek köszönhetően lehetőség van a térkép számítógépes előállítására, tárolására és megjelenítésére, valamint jellemző, fontos adatoknak az egyes objektumokhoz csatolására, ami nagyban megnöveli a felhasználói igények minél szélesebb körű kielégítésének lehetőségét. A számítógépes technika fejlődése - ahogy az a fejlett országokban már fejlesztés alatt áll - ma már lehetővé teszi, hogy az ingatlannyilvántartás olyan térbeli - földfelszín alatti és feletti - objektumokat is nyilvántartson, amelyek eddig nem képezték a nyilvántartás tárgyát, viszont az ingatlanforgalomnak szerves részei, mint például az aluljárókban lévő üzletek, mélygarázsok. Az (1) bekezdés - amely egyelőre nem lép hatályba - célké nt fogalmazza meg az úgynevezett háromdimenziós ingatlannyilvántartási térképi adatbázis létrehozását, mivel ennek egyelőre a pontos tartalma nem meghatározott, a műszaki feltételei nem adottak, és az egyéb jogszabályokat is érintő jogi háttere is kidolgo zásra vár. Fontos, hogy a törvényjavaslat a nemzeti téradatinfrastruktúrarendszer létrehozása érdekében kötelező alapként határozza meg a szakterülethez tartozó téradattémákat hordozó állami térképek adatbázisait. A szakmai, technológiai kérdések vizsgála ta mellett nem szabad elfeledkeznünk egy másik, jelen pillanatban egyáltalán nem elhanyagolható szempontról sem, mégpedig a térképi adatbázis és rajta keresztül az egységes ingatlannyilvántartás adatainak árucikk jellegéről. Igen, árucikk, hiszen ezek az adatok nemcsak a magánemberek jogügyleteinek az alapjait, hanem sok esetben nagy volumenű beruházások, munkahelyteremtések, országos fejlesztési koncepciók kiindulópontjait is jelentik, és ezért fizetni kell. Az adatok ellenértékének, az igazgatási szolgál tatási díjaknak egy része az ingatlanügyi hatóságokon, a földhivatalokon keresztül a megyei kormányhivatalok bevétele, így a modern és hatékony közigazgatás kialakításának és működtetésének egyik jelentős forrása is egyben. Tehát ez az áru legyen versenyké pes, egzakt és informatív. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan törvénytervezet fekszik előttünk, amely előremutató, jelentős szakmai munka, és meggyőződésem, hogy jelentős előrelépést eredményez majd a hazai földmérési és térképészeti gyako rlatban. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Endréssik Zsolt képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Megadom a szót. ENDRÉSIK ZSOLT (Jobbik) :