Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
2338 olyan törvényt most ebben a pillanatban, ebben a politikai klímában bevezetni, ami arról szól, hogy a képviselők emelik a saját fizetésüket, szerintem nem reális döntés lenne. Köszönöm, hogy megha llgattak. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőpercesek következnek, Szilágyi György képviselő úr következik, parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szólláth képviselő úr szépen bevédte Molnár C sabát és a DKt. Ezt így kell. Miért nem ül be közéjük egyébként? Egyszerűbb lenne. Hiszen azonnal kihúzta a méregfogát, rögtön elterelte a témát arról, amiről eddig volt szó, több szerénységet mondott nekünk, és összevissza beszélt minden olyan dologról, ami szerintem nem állja meg a helyét, amit ön itt most jelen pillanatban elmondott. Képviselő úr, az, hogy saját elmondása szerint olyan dolgokról beszél jelen pillanatban, és olyan valótlanságokat, hazugságokat és csúsztatásokat mondott el az elmúlt pár p ercben, amik nem fedik a valóságot, ez önt minősíti. Arról beszél, hogy valaki szamurájkarddal rohangált. Behozta hivatalosan, és tartott egy hivatalos sajtótájékoztatót, és felmutatta ezt az eszközt. Tehát nem azt jelenti, hogy rohangált vele, hanem behoz ta annál az őrségnél, aki itt volt. Ez, amit ön mond jelen pillanatban, csúsztatás. Tudja, nekem az jut eszembe az ön felszólalásáról is meg erről az egész törvényről, hogy én nem voltam ugyan ’89es demokrata, mint a 14 éves Molnár Csaba, de átéltem a Kád árrendszer nagy részét. Azt hittem, hogy onnan fejlődés lesz. Eljutottunk odáig, hogy most amit nem éltem át, a Rákosidiktatúrát, az kezd ide visszajönni az önök rendelkezéseivel, az önök ilyen felszólalásaival. Megmondom őszintén, én nem tudom, mert én nem vagyok ennyire tájékozott, mint ön, nem tudom, hogy ön hogy ül ott. Önnek itt kellene ülni a jobb oldalon ez után a felszólalása után, körülbelül ez a stílusa, és körülbelül ez a csúsztatása és a hazugsága, amit itt, ebben a Házban most jelen pillanatb an elmondott. Szégyellhetné magát szerintem! (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Képviselőtársaim, nagyon szépen kérek mindenkit, hogy a személyeskedéstől próbáljanak eltekinteni, már csak azért is, mert bő fél óra múlva már a következő n apba térünk át. Most rendes felszólalásra Lamperth Mónika képviselő asszonynak adok szót, az MSZPképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő asszony. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem még egyszer szót a reggeli vezérszónoklat után, mert a megosztott vezérszónoklatban bizonyos időkorlátokkal nem tudtam minden érvet elmondani, amit fontosnak tartottam. Nem fogom megismételni a reggeli beszédet, de néhány hangsúlyt szeretnék még egyegy ügy me llé odatenni. Az első állítása a Magyar Szocialista Pártnak ezzel a törvénytervezettel, illetve házszabálymódosítással kapcsolatban az volt, és ezt kritizáltuk, hogy nem egy többpárti előkészítéssel zajlott ennek a beterjesztése. Erről némi politikai polé mia lezajlott itt, és kaptunk viszontkritikát a kormányoldaltól, hogy miért nem vettünk részt egy másik egyeztetésen. De azt gondolom: ettől függetlenül az, hogy itt milyen politikai környezet alakult ki, azt kellett volna mérlegelni a Fidesznek, és bizony , ha most olyan a helyzet, hogy nem tudott egyeztetni más ügyben, attól még az nem jelentett fölhatalmazást szerintünk arra, hogy mindösszesen három képviselő, mintha ez csak az ő ügyük lenne, beterjesszen egy ilyen fontos szabályt. Szeretnék néhány idézet et a figyelmükbe ajánlani. Sok olyan fideszes képviselő hölgy és úr van itt, aki nem volt akkor képviselő, amikor a Fidesz még másként gondolkodott erről. ’94ben, amikor az új Házszabályt megalkotta az Országgyűlés - és akkor volt kétharmada a szocialistaszabad