Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI PÉTER (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
2294 Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon kérem, gondolják át azt, hogy ha már b evezetik a háznagy intézményét - mi azt tartjuk jónak, hogy ez ne történjen meg, de ha már bevezetik , akkor vagy ne legyen lehetőség arra, hogy nem képviselőt választanak meg erre a pozícióra, vagy vegyék ki a lehetséges jogkörei közül azokat, amelyek cs ak egy képviselőt illethetnek meg. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. Kétperces hozzászólók, először Szilágyi Péter képviselő úr, LMP. SZILÁGYI PÉTER (LMP) : Elnök úr, köszönöm a szót . A délelőtti vezérszónoki körben már kifejtettem, hogy szükségesnek tartjuk a fegyelmi jogkör valamilyen szintű szabályozását ebben az egységes keretű törvényben, azonban az előttünk lévő javaslatban szereplő konkrét intézkedési lehetőségek abszurditását az is jelzi, hogy az elmúlt másfél órában körülbelül háromnégy olyan képviselő volt, akitől a szót megvonhatták volna, illetve kivezettethették volna. Például amikor Z. Kárpát Dániel képviselőtársam kvázi erőszakra hívott fel azzal, hogy ő ellen fog állni majd a kivezettetésnek, és hogy ezt kilátásba helyezte, már elkövette, pedig nem érzem magam veszélyben ennek folytán. De ugyanígy számosan említették már azt is, hogy a Ház méltósága tekintetében milyen pontos elvárásokat fogalmaztak meg magukkal, illetv e a parlamenttel szemben, ők egymást, illetve saját magukat ismételték, tehát már rég csendben kellene maradniuk. Ez teljes mértékben abszurditás, teljes mértékben tévúton van az előterjesztő, amikor ezekkel próbálja az Országház méltóságát megteremteni. D e úgyszintén abszurd az a rendelkezés is, hogy a házelnök meghatározhatja a Parlament, az Irodaház és az egyéb, az Országgyűlés Hivatalához tartozó épületekbe tartozó belépés és az ott tartózkodás rendjét, és abban az esetben, hogyha ezt megszegi valaki, a kkor anélkül lehet majd kivezettetni és kitiltani két hétre a renitenskedőt, hogy bármilyen jogellenes cselekedetet végrehajtott volna, bármilyen bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetett volna. Úgy gondolom, ez teljes mértékben tévedés, hogy önök ebbe n az irányban gondolkodnak. Teljesen más irányban kellene gondolkodniuk, az ehhez szükséges javaslatokat meg fogjuk tenni módosító indítványok formájában. Köszönöm. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP, kétperces! DR. LAMPERT H MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Bárándy Gergely képviselőtársam, de előtte más hozzászólók is beszéltek arról - Szili Katalin elnök asszony is , hogy a Ház méltóságát hogyan és milyen módon lehetne, hát nem azt mondom, hogy megőrizni, bár először talán megőrizni kéne, és utána valamilyen módon javítani. Nos, azt gondolom, hogy ehhez mindenképpen hozzátartozik az, hogy az állampolgároknak kialakuljon egy olyan érzetük, hogy az országgyűlési képviselők azért a fizetésért, amit fölvesznek , tisztességesen megdolgoznak. Miközben tudom persze, hogy egy képviselőnek nem csak az a munkája, amikor itt van bent a Parlamentben, hiszen kell képviselői fogadóórát tartani, kell képviselői ügyeket intézni, tehát más dolog is van; de azért az mégiscsak méltatlan, hogy egy ilyen fontos ügynél, ami az Országgyűlés működéséről szól, ami a demokráciára nézve is fontos garanciális szabályokat kell hogy tartalmazzon, hát itt, így este fél kilenc körül igen kevesen vagyunk az ülésteremben. Nem számoltam meg po ntosan, hányan, de elnök úrtól megkérdezem, ő talán meg tudja mondani a nyilvántartásából, hogy hány ellenzéki és hány kormánypárti képviselő vesz részt a vitában. Szerintem ezzel is lehetne javítani az Országgyűlés tekintélyén, és a méltóságához kicsit ho zzájárulni, hogyha ezt a részét komolyabban vennék a képviselők. Köszönöm szépen, elnök úr, és kérem, adja meg nekünk ezt az információt. (Taps az MSZP soraiban.)