Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
2264 Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban megkísére ltem áttekinteni a Velencei Bizottság által megfogalmazott észrevételeket, amelyek nagy része technikai jellegű módosítást tartalmaz. Azokat a javaslatokat, amelyek érdemi jellegű módosításokra tettek javaslatot, a jogalkotó, mint ahogyan említettem, ezt m egoldotta, átvezette a törvényszövegen, amely itt található az Országgyűlés előtt, és ennek alapján tisztelettel kérem ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm sz épen, képviselő asszony. A következő felszólalónk Schiffer András képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Először is: nekem is meg kell ismételnem, azt hiszem, azt, amit a múlt héten az információszabadságtörvény módosítása kapcsán elmondtam, hogy itt lenne az ideje annak, hogy a kormány befejezze a kettős beszédet. Nem lehet sokáig azt játszani, hogy egyszerre vezényelnek ki tömegeket, akik rázzák az öklüket az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek felé, közben pedig sorra tolják be azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel különböző európai szerveknek kívánnak megfelelni. Szeretném előrebocsátani, hogy az LMP számára nem azért rossz ez az igazságszolgáltatási rendszer, és nem azért hiányos ez a törvényjavaslat, mert éppen a Velencei Bizottság vagy az Európai Unió valamilyen testülete ezt mondja. Az a probléma a magyar igazságszolgáltatási rendszerrel, és azért hiányos ez a törvénymódosítási javaslat, mert nem garantálja az igazságszolgáltatás független, pártatlan, befolyásmentes működését. Tisztelt Országgyűlés! A Velencei Bizottság álláspontját, ahogyan itt már egy kétperces hozzászólá somban jeleztem, a kormány kérte ki. A Velencei Bizottság összetételét illetően különböző politikai előítéleteket megfogalmazni, az eléggé nagymértékű tudatlanságra vallana, hogyha valaki erre ragadtatná magát nyíltan; burkoltan itt már megtették az elmúlt órákban. Külön örülök annak, hogy utolsó kétperces hozzászólásában GaudiNagy Tamás sem akart már éppen kilépni az Európai Unióból. Szeretném jelezni azt, hogy természetesen a helyes hozzáállás az, hogyha egy ország egy nemzetközi szervezetben a saját érd ekeit kívánja érvényesíteni, éppen ezért nem tudok maradéktalanul azonosulni azzal az érveléssel sem, amelyik úgy szól, hogy hát mi jelentkeztünk az Európai Unióba. Tévedés! Az Európai Unió és egyáltalán egy nemzetközi integráció az érdekek egyezésétől füg g, ez egyaránt volt érdeke Magyarországnak abban a történelmi pillanatban, illetve az Európai Unió többi részének, és természetesen azt sem kell elhallgatni, amire itt különböző képviselők már tettek utalást, hogy bizony az Európai Unión belül ettől függet lenül lehetnek érdekellentétek. Ami a magyar igazságszolgáltatási rendszer európai megítélését illeti, nyilvánvalóan az Európai Unió álláspontja és egy későbbi kötelezettségszegési eljárás nagymértékben támaszkodhat a Velencei Bizottság véleményére. Feltét elezem, hogy a magyar kormány azért kérte ki a Velencei Bizottság véleményét, és azért vette figyelembe a Velencei Bizottság véleményét, amikor elkészítette ezt a messzemenően nem elégséges törvénymódosítási javaslatot, mert talán meg kíván előzni egy köte lezettségszegési eljárást. Az más kérdés, hogy jó volna, ha ezekről a lépésekről a kormány tájékoztatná azt a pár százezer embert, akiket rendszeresen felutaztatnak Budapestre az Európai Unió ellen tüntetni. Mielőtt a törvényjavaslat részletes kritikájába belefognék, valóban nem haszontalan felidézni azt, hogy hogyan működött a magyar igazságszolgáltatási szervezetrendszer 1997et követően. GaudiNagy Tamás hivatkozott a Jobbik programjára. El tudom mondani, hogy az LMP is a maga programjában kritizálta azt az igazságszolgáltatási rendszert, amely 1997ben létrejött, sőt Dorosz