Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - A 2012. év világörökség éveként történő megünnepléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2080 Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szó, gondolat az elhangzottakhoz. Hogy pénzbe kerül, költségvetési vonzata van mindennek, ez a világ. Mégis úgy számolom ezt, mint közgazdász is, meg ú gy is, mint politikus is, hogy itt a bevétel olyan jelentős lesz. Nem azért, mert áruljuk a világörökségi portékákat, bár hát a tokaji vidék terméke a piacra kerül, de inkább a kincstári vetületére gondolok. Azok a helyek, ahova a világörökség megtekintésé re emberek eljönnek Stockholmból és Albuquerqueből, Los Angelesből és Tokióból, azokon a helyeken ők bemennek a vendéglőbe, megszállnak valahol, és azoknak az eladott portékáknak van egy jelentős adóvonzata. Tisztelt Országgyűlés! Nekünk az a fő fejfájásu nk, ugye, a költségvetés. Hát az adóbevétel, az adójövedelem azért, mert ott emberek megfordulnak, nem jelentéktelen. Olyan hipotézis alapon mondom még, és kész vagyok magam vagy a munkatársaimmal számításokat csinálni - valamikor csináltam más vidékre, ak kor a turizmus vagy a sport kapcsán, de most ennek kapcsán is , hogy olyan jövedelem származik a magánszférában meg a kincstári szférában is, hogy az egész világörökségi komplexum vagy az egész nagy dolog finanszírozása sokkal kevésbé lesz fejfájás, mint ahogy ez így elsőre tűnik. Amikor azt mondjuk, hogy hát a kormány; persze, a kormány, de az elsődleges feladata nem az, hogy fizessen. (Az elnök csenget.) Lejárt az időm? ELNÖK (Balczó Zoltán) : Igen, tisztelt képviselő ú r, tekintettel arra, hogy kettőperces felszólalásra jelentkezett be. Amennyiben ön rendes felszólalásra jelentkezik be, ott is majd elsőként kap szót a mostani felszólalót követően. De kétperces felszólalásra Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője következ ik. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Éppen kezdtem volna kiabálni, hogy államtitkár úr, ne szaladjon el, de szerencsére államtitkár úr visszatért időközben, ezért neki tudom szegezni azt a kérést, ami a zárszavá t illeti, csatlakozva egyébként korábbi hasonló igényekhez. Itt az szerepel az előterjesztésben, hogy vonjanak be minden érintett szereplőt az együttgondolkodásba - szerintem itt “gondolkozásba” szerepel nem túl magyarosan - és az évforduló megünneplésébe - ez nagyon szép , amelynek témája a világörökség, a fenntartható fejlődés és a helyi közösségek szerepe. Ennek kapcsán szeretném én is megkérdezni azt, hogy hát hogyan van ez, hogy itt nagyon szép dolgokban megegyezünk, de ugyanakkor a mellé rendelt, nem csak költségvetési források, hanem egyáltalán a források mintha egy kicsit hiányosak volnának. Mire gondolok konkrétan? Egyrészt a kezelési tervek kapcsán sem látom azt, hogy a következő években, hát az idei költségvetésről ne beszéljünk, de a következőkb en sem tudom, milyen elkülönítéseket terveznek a tekintetben, hogy a világörökségi helyszínek vagy kijelölt, majd a későbbiekben talán elfogadtatni sikerült helyszínek egyáltalán védelme, állagmegóvása - mint mondjuk, akár Ipolytarnóc esetében is szükséges lenne - vagy fejlesztése milyen forrásból, milyen körülmények között, milyen lehetőségek alapján valósulhat meg. Milyen gazdaságfejlesztési programok tudják elérni azt - ahogy a korábbiakban említettem , hogy a világörökségi címmel rendelkező települések , adott esetben több település ne érezze azt, hogy ez neki valóban egyfajta teher, ne akarjon lemondani erről a címről, hanem óvja, gyarapítsa azt, és igenis profitáljon belőle tisztességes, a környezetet és magát a világörökséget megóvó módon, tehát nyilv ánvaló, hogy nem egy önfelélő rendszeren belül. Végül pedig az lenne a legfontosabb kérdés, hogy milyen tervekkel rendelkeznek arra nézve, hogy mégiscsak honnan lehet idecsoportosítani bármilyen forrást. Élhetőe az olasz minta? Még egyszer mondom, lényegé ben évente tudnak világörökséggé nyilvánítani valamit, ugye, tavaly egy képviselőtársam jegyezte meg, hogy talán egyszerűbb lenne egész Olaszországot világörökségi