Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 13 (162. szám) - A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyházkénti elismerés elutasításáról szóló országgyűlési... - ELNÖK (Balczó Zoltán):
160 egyház volt bejegyezve, végül a törvény alapján 14 egyházat jegyeztek be, de úgy, hogy egyházi státust húszezer igazolással lehet kérni. Tehát ott, amikor alanyi jo gon járó státusról van szó, sokkal keményebb feltételeket szabnak, mint a puhább feltételek mellett, ami mérlegelési lehetőséget ad a parlamentnek, és hozzáteszem, hogy akkor járunk el korrekten és tisztességesen, ha ezzel a mérlegelési lehetőséggel valami objektív mércét állapítunk meg. Amit törvényjavaslatban beterjesztettünk, úgy érzem, egy objektív mérce megállapítható, és azt gondolom, hogy a vitában ne kerüljem ki a kérdést, talán egy vallási közösséggel, az Erdélyi Gyülekezettel kapcsolatban engedtes sék meg, hogy egy gondolatot meggondolásra javasoljak önöknek is. A törvényalkotáskor azt mondtuk, hogy Magyarország történelmének két tragikus eseményét a törvényalkotáskor nem hagyjuk figyelmen kívül. Az egyik esemény a holokauszt, az izraelita hitfeleke zetek így kerültek bejegyzésre, a másik ilyen esemény pedig Trianon. Trianon kapcsán méltányosnak és tisztességesnek tartom az Unitárius Egyház bejegyzését, és ennek megfelelően ennek ellentételként az Erdélyi Gyülekezet bejegyzését. Erre a listára ez a va llási közösség így került. Az összes többit, ha megnézik, nemcsak az aktában mindegyik, hanem mindegyik olyan nagy, például az anglikán egyház - bocsánat, eddig tartottam magam, egyetlen egyház nevét nem mondtam ki, igyekszem a továbbiakban is fegyelmezett en eljárni , tehát van olyan egyház, amelyiknek ha az 1 százalékos felajánlását megnézzük, akkor tényleg csekély Magyarországon, de ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a diplomáciai karban adott esetben négy nagykövet is tagja ennek az egyháznak, tehát Ma gyarország külügyi érdekét szolgálja, nem beszélve arról, hogy nem lehet vitatkozni azon, hogy egy jelentős, nagy, világméretekben is számottevő egyházi közösségről van szó. És ugyanígy most végigvehetném, és konkrétumok nélkül végigtekinthetik a teljes li stát, és mindegyik listán szereplő egyházi közösség a világban jelentős és ismert protestáns egyház vagy pedig a világvallások más irányzataihoz tartozó egyház. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez egy bizottsági előterjesztés, de minden képviselőnek joga van a listáról levenni vagy a másik listára áttenni, ezért választottuk ezt a megoldási módot. Végül remélem, hogy ha valaki ezzel a módosító indítvánnyal él, eddigi időpont szerint 35 módosító indítvány már beérkezett, remélem, megfelelően tud majd érvelni ame llett, hogy ezeknek a vallási közösségeknek az egyházi státust milyen érvek alapján kívánja biztosítani. Én ezt a magam részéről írásban is és szóban is megtettem a törvényjavaslat kapcsán, most már csak azokról van szó, akik módosító indítványt beadnak. H angsúlyozni szeretném, hogy itt egyáltalán nem lezárt az egyházi státus megszerzése. Itt azonban valamifajta konszenzusnak kellene történni, valamifajta megegyezésnek kellene történni, és én javasolom képviselőtársamnak ennek a két szempontnak a figyelembe vételét, nevezetesen, hogy az adott egyház intézményfenntartó jellege indokolhatja az egyházi státus megadását, vagy/és - ez megint konszenzus kérdése - az európai uniós gyakorlatot vegyük alapul, hogy az az egyház nemzetközi összehasonlításban, Európában milyen országokban kapja meg a magasabb egyházi státust. (Dr. Lenhardt Balázs közbeszól.) Csak szépen, nyugodtan, meg fogom hallgatni. Ez a rendszer, amit kialakítottunk, az európai uniós rendszerhez közelít, amennyiben a kétszintű rendszert kívánja megval ósítani. De hangsúlyozni szeretném, hogy maga az egyházi státus, annak közvetlen okozati összefüggése nem állapítható a vallásszabadság gyakorlásával, hiszen a vallás közösségi gyakorlása alapesetben is biztosított. (0.20) Tisztelt Ház! Én remélem, hogy a késői órák ellenére is konstruktív és olyan vitát tudunk folytatni, ami biztosítja azt, hogy végül az adott körülmények között az optimális megoldás megszülethet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) :