Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
1542 közlekedtetésére is. Arra is szükség lenne, hogy ezeknek a járatoknak az üzemeltetését a szolgáltató alvállalkoz ásba adhassa, így ha olyan csekély az igény, akkor akár egyegy taxiszolgáltatást nyújtó alvállalkozó is elvégezhetné a feladatot. Ezáltal a jelenleg a menetrend szerinti közlekedés kiegészítőjeként üzemelő taxik annak helyettesítőivé válhatnának, nekik is jutna biztos feladat, és talán a közforgalmú közlekedés igazi részeként működhetnének. A személytaxiszolgáltatás piacán az állami beavatkozás ellenére évek óta anomáliák tapasztalhatók. (10.00) Alapjában véve itt szeretném megjegyezni, hogy sok az eszkim ó és kevés a fóka, a szolgáltatásban részt vevő vállalkozások száma a fizetőképes kereslethez képest túlzott. Ez az állapot gyakorlatilag a rendszerváltás óta fennáll. A helyzetből szükségképpen következik az alacsony kihasználtság, további következménykén t pedig az optimálisnál magasabb bevételszükséglet. A fogyasztók védelme miatt indokolt, hogy a vállalkozók magasabb bevétel iránti igényét az állam korlátozhassa, ellenkező esetben a kevéssé hatékony vállalkozások irreális tarifát érvényesítve elriasztják az utasokat. Alapvető szemléletváltás szükséges az állami és önkormányzati döntéshozók részéről, hogy a taxiszolgáltatás körülményeiben változás történjen, és a taxiközlekedés a közforgalmú személyszállításba is bevonhatóvá váljon. Köszönöm szépen, hogy m eghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Kovács Tibor képviselő úr, MSZP. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! F ideszes képviselőtársam a közösségi közlekedés egy fontos eleméről beszélt, de azért úgy gondolom, ez mégsem a legfontosabb tétel, bár megértem, hogy ez az egyik olyan elem, amiről a kormánypárti képviselők tudnak beszélni, mert ez egy pozitív elem a törvé nyjavaslatban. Az összes többiről ez ugyan nem mondható el, így azután megértem, hogy a képviselő úr ezt az elemet emelte ki, és erről beszélt, minthogyha ez egy fontos és meghatározó elem lenne. Az, hogy a közösségi közlekedés milyen színvonalú, milyen sz ervezettségű, természetesen nagymértékben hozzájárul egy gazdaság működőképességéhez, egy ország ellátási színvonalához, és ezek alapján azt gondoltuk volna, hogy a Fideszkormány képviseli a kormányra kerülését követően azt az álláspontot, amit éppen az á llamtitkár úr nagyon sokszor hangsúlyozott a bizottsági vitákban, a parlamentben is, hogy milyen fontos a közösségi közlekedés színvonalának a fejlesztése, mert hogyha jobb, magasabb színvonalú az ellátás, akkor többen veszik igénybe, ezáltal gazdaságosabb an működtethető és fenntartható ez az ellátás. Ezek mellett - idézőjelben - “természetesen” a Fidesz mint ellenzéki párt, az előző kormány minden hatékonyságjavító intézkedését ezen a területen megpróbálta megakadályozni, és számos területen, valljuk be, s ikeresen működött is e tekintetben, de valóban az előző kormányok mindegyikének felróható, hogy mára a közösségi közlekedés gyakorlatilag fenntarthatatlanná, finanszírozhatatlanná vált. Több megállapítás is leírja azt, hogy mintegy 100 milliárd forint hián yzik a közösségi közlekedés finanszírozásából, képviselőtársaim majd a budapesti, a BKVügy kapcsán erről nyilván részletesen fognak beszélni. Sajnos, ebben a törvényjavaslatban pontosan azok az elemek nincsenek benne, amelyeket a Fidesz az előző ciklusban hiányolt, és olyan sejtetéseket tett, hogy ha majd kormányra kerül, akkor természetesen ezen az úton indul el. Mondhatnánk azt, hogy a Fidesz ezen a területen sem mondott igazat, magyarul: hazudott a választópolgároknak, mert ebben a javaslatban azután mi nden van, csak az nem, amiről a Fidesz korábban beszélt. Mi szükséges ahhoz, hogy egy ilyen törvényjavaslatról jó szívvel tudjunk beszélni? Mit kellene tartalmaznia? Nyilvánvalóan tartalmaznia kellene azt, hogy milyen prioritásokat fogalmaz meg a