Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - IVANICS FERENC (Fidesz):
1537 valahogy, akkor a módszert kifogásolja. Olyan ez, mintha nyernénk a 100 m éteres síkfutásban, és aztán kiderül, hogy 110 méter gátat kellett volna futni. Tehát mindegy: ha van kalapja, ha nincs kalapja, ezért vagy azért. (Dr. Józsa István: Ez a Horthyrendszer nem tetszik nekik! - Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szerényebb en! - Babák Mihály: A szocik intézték! - Az elnök csenget.) Ma várhatóan kevés támogatás lesz az uniós pénzügyminiszterek tanácsában - egy kis figyelmet kérek szépen , de kíváncsi leszek, hogy mit szól majd Brüsszel a szlovákiai hasonló tervekhez, az úgyn evezett szlovák unortodox gazdaságpolitikához - bankadó, magánnyugdíjpénztárak és a többi. Úgyhogy nem leszünk egyedül, és a lényeg, amit már sokszor elmondtam itt a Házban, a Kereszténydemokrata Néppárt is azt képviseli, hogy a keresztény értékekhez való ragaszkodás, az európai közjó és az európai polgárok felemelkedése érdekében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , a közösség javára cselekedjünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Kovács Tibor: A kormány állás pontjára lennénk kíváncsiak, elnök úr! - Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Hátha tanultatok valamit! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk a kormányt! - A kormány hallgat!) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra maj d a szocialista képviselők a szünetben, kint a folyosón válaszolnak, de most az államtitkár úrnak adom meg a szót (Jelzésre:) - aki egyetért a kormánypárti képviselővel. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ivanics Ferenc képviselő úr, a Fide sz képviselőcsoportja részéről: “Józan és emberséges - száz éve született Szigethy Attila, Kapuvár ’56os mártírja, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke” címmel. Kérem a képviselőtársaimat, hogy figyeljenek a címre, és hallgassuk kegyelettel a megemlékező kép viselő urat. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Amikor viharba kerülünk, jó, ha a hatalmas szélben van hol megkapaszkodnunk. Amikor egy nemzet zivataros időket él, akkor bizony szüksége van azokra az em berekre, akikre számíthat. 1912. március 10én Kapuváron született Szigethy Attila, egy elszegényedett nemesi család második gyermekeként, Szentiványi Szigethy Attila János néven, de ő maga csak a Szigethy Attila nevet használta. A családi örökség mindössz e egy könyvtár, amelyet sajnos nagyon korán megörököl, hiszen négyéves, amikor édesapja meghal, viszont ez a gazdag családi könyvtár sokat jelent, egy életre meghatározza ennek a kisfiúnak az útját. Rengeteget olvas, gyakorlatilag saját maga műveli magát, és ilyen módon olyan olvasottságra tesz szert, amely eligazítja a világban. Kapuváron járja iskoláit, majd ott kezd dolgozni, a kapuvári járásbíróságon lesz jegyző 1929ben, 1939ben a körzeti ipartestületnek a jegyzője. Ebben a beosztásában hivatali teend őinek ellátása mellett a legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy minden segítséget megadjon a tanulni vágyó helyi fiataloknak. Egész életét végigkíséri az, hogy segítsen másoknak. A harmincas években csatlakozik a népi mozgalomhoz, Veres Péterrel, Illy és Gyulával, Tamási Áronnal, Fekete Gyulával ismerkedik meg. A német megszállás alatt embereket bujtatott, akkoriban figyeltették a házat, házkutatást is tartottak nála. Mindig segített az embereken. 1945ben járásbizottsági tisztségviselő, ily módon keres i meg a Nemzeti Parasztpárt, amely a földosztó bizottság munkájára is felkéri, és 1945ben még a Nemzeti Parasztpárt képviselőjelöltje is lesz. 1946ban aztán újra megmutathatja, hogy hogyan viselkedik egy ember. Kapuvár - idézőjelben - felszabadításának e gyéves évfordulóján, míg az ünnepség tart, szovjet katonák fosztogatnak a városban. Szigethy Attila az, aki rendet teremt a városban, akinek a fellépésével sikerül megakadályozni, hogy komolyabb konfliktus legyen. (9.40) 1947ben a Nemzeti Parasztpárt révé n országgyűlési képviselő lesz, majd 1949ben és 1953ban is újraválasztják, az egypártosítás alatt a Hazafias Népfront jelöltjeként kerül be a parlamentbe. Sohasem lesz tagja az MDPnek, sőt, sajátos ellenállást mutat: 1948. február 26án beszél a