Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 6 (169. szám) - A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről ... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - IVANICS FERENC (Fidesz):
1332 akkori körülmények között, de már akkor mindenki látta, hogy nem versenyképes. És ennek a felelőse az a korábbi évtizedekben létrejövő rendszer volt, aminek a következményeit itt éljük, és többször ezen frontvonal vagy választóvonal - ez a pontosabb - mentén vitatkozunk agrárkérdésekbe n. Magam kevésbé, nyilván a szakértők jobban, de jól láthatóan az alapvető szemléletbeli különbségeket ez határozza meg. Tehát 1990re a privatizációs folyamathoz így érünk oda, mindez a kommunizmus öröksége; annak a szocialista berendezkedésnek, amelyben az akkori vezető hatalom próbálja átmenteni saját magát akár a politikumban, akár tényleg az egyforintos privatizációkkal. Mindannyian tudjuk, hogy üzemeket lehetett vásárolni hihetetlen kevés pénzért, és így kerültek ki pártfunkcionáriusok ezeknek a cégek nek az élére, és ugyanez látható gyakorlatilag abban is, amikor a vállalatok megkapják azt a felhatalmazást, hogy maguk dönthetnek. Megalakulnak a vállalati tanácsok, és a vállalati tanácsok tulajdonosként viselkedhetnek. Ez a két olyan súlyos döntés, amin ek a következményeképpen 1990 szeptemberében már aláírják az első privatizációs szerződéseket. Tehát a hangsúlyos pont itt van a gazdasági rendszerváltás köntösébe bújtatott hatalommentésben. Tehát ilyen módon azt gondolom, hogy a ’90es privatizációs foly amatnak ez a kulcsmozzanata, és ha ilyen szempontból nézzük, akkor világosan és egyértelműen érthető, hogy miért voltak kiszolgáltatott helyzetben, hogy miért kellett meglépni a privatizációt, hogy miért kellett bevonni a külföldi tőkét; az akkori piaci vi szonyok között ez elképzelhetően jó lépésnek tűnt. Viszont itt jön a második kérdéskör, az a fajta liberális gazdaságpolitika, amely a privatizációt mint egyetlen üdvözítő megoldást látja, hogy a piacgazdaságot nagyon óhajtottuk, és fejjel rohantunk a faln ak. Gyakorlatilag a piacgazdaságba úgy lépett be Magyarország, hogy lemásolt bizonyos folyamatokat, csak a lényegi pontokat kihagyta. A cukorgyárak privatizációjánál ez a második elem az, ami jelentkezik, és az egész privatizációs folyamatban - ugye, az en ergiaszektorról beszéltünk, nem véletlenül került ez elő az európai ügyek bizottságában , a privatizációs folyamatnál gyakorlatilag azt mondjuk, hogy a piacgazdaságot építjük. Rendben van, csak azt elfelejtettük lemásolni, hogy a nyugati cégek tulajdonosa i maguk a termelők, és ilyen módon kijátszottuk azokat a szereplőket, akik a folyamat elején állnak. Hogyha így vizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy persze, szép a privatizáció, de lényeges elemeit elhagyva gyakorlatilag versenyhátrányba hoztuk magunkat már a ’90es évek derekán. És ha a cukorgyárak ilyen módon egy mintát képeznek, akkor ezt kiterjeszthetjük - és átgondolva végül is láthatjuk - az egész gazdaságra. Az energiaszektorban nyilvánvalóan ez úgy jelentkezett, hogy eladtuk a cégeket, merthogy ál lami tulajdonban nincsenek jól, eladtuk nyugati országok állami cégeinek. Tehát hogyha a tapasztalat - legalábbis a személyes tapasztalat, ez a második - azt jelenti, hogy ha már tényleg a piacgazdaságban akarunk részt venni, akkor figyeljük meg jól, és pr óbáljunk meg a játékszabályokon belül játszani. Nem vagyunk mi, magyarok olyan rosszak, hogy ebben a kérdésben bármiféle gonddal rendelkeznénk, vagy bármit ne tudnánk megtanulni. A magyarokról sokan sokféle dolgot elmondtak; ha egy versenybe bekerülünk, az t gondolom, jól tudunk teljesíteni, csak emelt fővel kell bemenni ebbe a versenybe, és meg kell nézni minden részletet. A harmadik kérdéskör, ami személyes tapasztalat, gyakorlatilag a kvótatárgyalások kapcsán, ami az egész európai uniós magatartásunkat ma gyarázza. Nyilvánvalóan az, ami az elmúlt évfordulón történt Magyarország körül, az nem a véletlenek puszta összjátéka volt. Magyarország egy olyan folyamaton megy át, amelybe bele kell sűrítenie az elmúlt húsz év elmaradt változtatásait, miközben gazdaság ilag meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben van, és eközben kell e változó világgazdasági helyzetben valamiféle előremutató döntéseket meghozni. Ez nyilvánvalóan nem könnyű. Az új alaptörvénnyel meghatároztunk egy alapot, amelynek révén, a sarkalatos törv ényeken keresztül Magyarország fejlődni tud. Tehát ha így nézzük, így vizsgáljuk a kérdést, akkor azt mondhatjuk, hogy az európai uniós tárgyalásoknál van egy fontos momentum: nem szabad csak az alkalmazkodást keresni, nem szabad csak a megfelelést keresni .
