Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 14 (154. szám) - A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GRUBER ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
7555 köztisztviselői törvény gyakori, és önök is tudják, a gyakorisággal együtt adva van, hogy soks zor egymással ellentétes irányú módosítások következményei okán jelentősen meggyengült a közszolgálati rendszer belső koherenciája, és viszonylag gyorsan erodálódtak a karrierrendszer alapvető értékei. A törvényjavaslat éppen ezért abba a folyamatba illesz kedik bele, amelynek célja az új életpályamodellek kialakítása, ennek azonban előfeltétele, méghozzá alapos érvek okán is, hogy a közigazgatásban dolgozók élvezzék a társadalom megbecsülését, azáltal, hogy feladatukat korszerű szakmai ismeretek birtokában végezhessék, törvényesen, hatékonyan, Magyarország érdekeit és a közjót pártatlanul szolgálva láthassák el. Nos, a törvényjavaslat előre meghatározott fejlesztési célokat és irányokat követ, annak köszönhetően, hogy a Magyary Zoltán közigazgatá sfejlesztési program kiemelt területként határozza meg a köztisztviselői kar megújítását. Ez olyan alapvető érdek, különösen a most zajló, a napokban zajló, az elmúlt hónapokban zajló nagy nemzetközi kihívások okán is, ami mindenképpen szükségessé teszi e nnek a karnak a stabilitását, tervezhetőségét. Az ez alapján készült kormányzati személyzeti stratégia jelölte ki azokat a hosszú távú célokat és irányokat, amelyek végrehajtási eszköze a most elkészült törvényjavaslat is. Két fő célkitűzésről beszélhetünk . Egyfelől elősegíti a kormánytisztviselői, köztisztviselői, valamint a hivatásos rendvédelmi és hivatásos katonai illetmények összehangolását, másfelől nézve megteremti a tisztviselői életpálya megújításához szükséges feltételeket. Lényeges és alapkérdés itt az átjárhatóság megteremtése. Itt a közszolgálati életpályák összehangolásáról, egymásba hangolásáról szól, és azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ne egymás mellett, elszigetelten fussanak ezek az életutak, hanem az átjárhatóság megteremtésével és a közös keretek kiépítésével szélesebb karrierlehetőségek táruljanak a tágabb értelemben vett közszolgálatban dolgozók előtt. Így a karrier nemcsak egyirányú előmenetelt jelent számukra, hanem az életutak közötti váltást biztosítva, a közszolgálat más terül etén történő elhelyezkedés lehetőségét is, szélesebb perspektívát, nagyobb lehetőséget mindenki számára. A hivatások közötti átjárhatóság, a többi jogállási törvény megfelelő módosításával együtt a kormánytisztviselők, rendőrök, katonák, vám- és pénzügyőrö k területén és több hivatásos állománynál dolgozóknál, az önkormányzatoknál és más autonóm szervezeteknél a köztisztviselők számára tágítja a karrierlehetőségeket. Ennek érdekében a hivatásos állományból a közigazgatási szerveknél elhelyezkedni kívánók szá mos könnyítési lehetőséget kapnak, így például bizonyos feltételekkel mentesülnek a képesítési feltételek, a próbaidő kitöltése alól, a közigazgatási gyakorlati évekbe be kell számítani a hivatásos szolgálati jogviszonyban szerzett gyakorlatot, sőt szolgál ati jogviszonyban szerzett gyakorlatnak minősül a közigazgatási tapasztalat is. Nem e törvényjavaslatban szerepel, de azt hiszem, itt fontos kiemelni, hogy az átjárhatóságra is figyelemmel kerül sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezetének, képzésének kialakítására, továbbá az egyes hivatások vizsgarendszerének összehangolására is. Ez is azt mutatja, hogy egy nagy ívű, előre és jól továbbgondolt rendszerről van szó. A tisztviselői életpálya megújítása alapvetően érdeke az abban résztvevőknek is, számun kra, egyszerű állampolgárok számára is. Nos, ennek a tisztviselői életpályának a megújítását szolgálja a szabályozási rendszer egységesítése, a személyzeti igazgatás fejlesztése és természetesen a jogviszony egyes elemeinek átalakítása is a fenti célok meg valósítása érdekében. A szabályozási rendszer egységesítése esetében a törvényjavaslat jelentősen átalakítja a közszolgálati szabályozás struktúráját, belső szerkezetét, és az eddig széttöredezett, a belső koherenciát nagyrészt elvesztő közszolgálati szabá lyozás egységesítésére kerül sor, jelentősen egyszerűsítve ezzel a jogalkalmazó szervek munkáját. (21.50) Így például a szociális partnerek régóta hangoztatott kívánságának is eleget téve a törvényjavaslatba beépülnek az új munka törvénykönyvének a közigaz gatás személyi állományára