Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 8 (150. szám) - Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
6662 adót kell fizetniük, ha így fogadja el a Ház ezt a javaslatot, az országgyűlési képviselőknek, szemben a jelenlegi helyzettel, ami úgy néz ki, hogy ha valaki nem választ tételes költségelszámolást, akkor az összbruttó jövedelmének a 90 százaléka után adózik, 10 százaléka pedig adómentes költ ségátalány. Úgy gondoljuk, hogy lényegesen igazságosabb, ha a teljes jövedelem után adót kell fizetni. Úgy hiszem, hogy a társadalom igazságérzetének, a társadalom igazságosságkövetelményeinek ez sokkal inkább megfelel, mint a jelenleg fennálló helyzet. Ne m azért fogom előhozni a politikai álláshalmozás kérdését, mert ez a vesszőparipánk, és jólesik rajta rugódozni, hanem azért, mert valóban áldatlan állapotokat kell megszüntetni, felszámolni, egészen addig, amíg a vonatkozó egyéb törvényekben az összeférhe tetlenség kérdését nem rendezik, nem rendezzük, illetőleg amíg ezek a törvények nem lépnek hatályba. Jól tudjuk, hogy erre leghamarabb 2014től lehet számítani, hát addig még körülbelül két és fél vagy közel három esztendő van hátra, amíg a következő válas ztásokra sor kerül, ezért legalább a javadalmazás szintjén igyekszünk rendet vágni, épp azzal a következetességgel, amit Lázár János feltételezett saját magáról meg a saját javaslatáról. Éppen ezért azt fogjuk javasolni, tisztelt hölgyeim és uraim, a polgá rmesterek, helyi önkormányzati képviselők, megyei közgyűlési tisztségviselők és megyei közgyűlések tagjainak a vonatkozásában, hogy szíveskedjenek eldönteni, hogy a két javadalmazás közül melyikre tartanak igényt. El nem végzett munkáért nem jár fizetség, részben elvégzett munkáért legfeljebb részfizetség jár. Nyilvánvaló, hogy amíg itt ülnek az Országgyűlésben, addig nem tudnak eleget tenni egyéb tisztségeikből adódó kötelezettségeiknek, feladataiknak. Tehát a kellő önmérséklet jegyében döntések el, hogy a kettő, három vagy esetleg több javadalom közül ebben az esetben melyikre tartanak igényt. (9.30) Higgyék el, ez nem elsősorban csak a Jobbik érdeke, ezt megint a társadalom igazságérzete kényszerítené ki több mint húsz esztendeje, és az önök népszerűségén ek és társadalmi megítélésének is határozottan jót fog tenni, ha ezen a javaslatunkon elgondolkoznak, és azt a későbbiek során elfogadják. Hosszabban szeretnék beszélni itt az egyéb juttatások, támogatások kérdésköréről. Mindjárt itt van az egyik különösen érdekes témakör, az üzemanyagkártya kérdése. Először is egy technikai jellegű, de valójában lényeges momentumra szeretnék kitérni, ami feltételezhetően a rohammunkának köszönhető, és súlyos hiba, jelen pillanatban azt mondom, hogy fogalmilag kizárt a megv alósítása abban a formában, ahogy ezt Lázár János benyújtotta - itt gondolok arra, hogy az üzemanyagkártya feltöltését évente írná elő. Aki látott már számla vagy bizonylat nélküli APEHelszámolást, az tudja, hogy ez azért fogalmilag kizárt, mert az APEH h avonta teszi közzé forint/literben kifejezve gázolajra, benzinre, gázolaj, illetőleg keverék üzemanyagra a normákat, tehát eleve az Országgyűlés Hivatala, amennyiben a javaslatot így fogadja el a parlament, ezt havonta fogja tudni feltölteni, hiszen az APE H is havonta teszi közzé, ilyen módon az évente való feltöltés teljes mértékben kizárt, tehát kérem az előterjesztőt, hogy ezt fontolja meg. Elképzelhető, hogy csak egy elírásként került be, vagy nem gondolta végig, de így, ebben a formában eleve alkalmazh atatlan lesz a törvény. Ami nagyon fontos, nagyon szeretném kiemelni, Lázár János diszkréten elhallgatta akár az indoklás során, és nyilván a sajtóban sem nyilatkozott arról, hogy itt azért egy jobbikos javaslatot már gyakorlatilag elfogadott. Én elhiszem, hogy nehéz önöknek kimondani azt, hogy a Jobbiknak rengeteg jó ötlete van, de ne öljön már meg mindent a politikai hiúság meg a kicsinyesség. Itt a lökettérfogatban meghatározott korlátozásra gondolok, ugyanis körülbelül másfél hónappal ezelőtt az alkotmá nyügyi bizottság ülésén egyébként nagy sajtónyilvánosság előtt elmondtam már, hogy ha az üzemanyagkártya bevezetése mellett döntünk, akkor gondoljuk azt végig egy egyszerű átlagpolgár szemével, egy egyszerű magyar ember szemszögéből, hogy vajon igazságose az, ha adott esetben a képviselői munka ellátásához abszolút indokolatlan, nagy teljesítményű luxusgépjárműveket