Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 5 (147. szám) - A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
6276 Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Gúr Nándor előző fölszólalásához szeretnék kapcsolódni. A bölcsődék esetében alapvetően lehet, hogy új fogalmat vezet be a törvényjavaslat, de egy meglévő gyakorlat kényszerítette ki, a gya korlat pedig az, hogy több olyan települési intézményben találkoztunk azzal a ténnyel, hogy intézményi térítési díjat határoztak meg, nem különítették el benne külön az étkezés összegét és külön az általunk most egyébként tényszerűen megnevezett gondozási díjat, ami itt egy fölsorolást tartalmaz, a továbbiakban a gondozásra való összeget. (1.10) Emiatt bizony, hellyelközzel olyan magas intézményi térítési díjak alakultak ki, amelyek lényegesen meghaladják a közétkeztetésben szokásos térítést. Ebben óhajt a törvény egy rendet csinálni, és meghagyja azt a lehetőséget, hogy az intézmények ezt a díjat a továbbiakban kiszabhatják, külön nevesíthetik, és ehhez egyébként a jövedelmeik függvényében tartozik egy táblázat, amelyik épp hogy bekorlátozza a kiszabható m aximális díjat, és fölsorolja mindazokat a csoportokat, amelyekre egyáltalán nem lehet ezt a gondozási díjat kiszabni, és szigorúan csak az étkezési normáknak megfelelően lehet étkezési térítési díjat kérni tőlük. Tehát képviselő úr, nem arról van szó, hog y mi valami új, további terhet akartunk rakni ezekre, az egyébként nem csak fiatal házasokra, hiszen vannak több gyermeket nevelő családok, ahol - bár szeretnék, de már nem fiatal házasok - épp hogy egy olyan helyzetet akartunk megelőzni, hogy nyakrafőre az intézmények, egyébként abból a kényszerből, hogy az állami normatívát kevésnek találják a feladataikhoz, szabadon emelhessék a térítési díjat. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe, amikor kritikát vagy elhagyó módosító javaslatot fogalmaznak meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Nemény András képviselő úr kért szót kettőperces időkeretben. DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Értve, amit S zabó Timea képviselő asszony, az utolsó ilyen természetű és rövid hozzászólást teszem a 18as ajánlási ponthoz, amely nem másról szól, mint hogy törölnénk azt a szakaszt, hogy a rehabilitációs ellátás időtartamát a (3) bekezdésben meghatározottak kivételév el meghosszabbítani nem lehet. Ezt nem tartjuk így szerencsésnek, és azt gondoljuk, hogy nem minden eset egyforma, ezért mi azt tennénk be ide, hogy amennyiben az ellátás három évnél rövidebb időtartama már eltelt, de a rehabilitáció még nem fejeződött be, a rehabilitáció sikeres megvalósulása érdekében az időtartam legfeljebb egy alkalommal meghosszabbítható, de a teljes időtartam ebben az esetben sem haladhatja meg a három évet. Úgy gondoljuk, hogy ez a megoldás az, ami valós választ adhat, ez az, ami éle tszerű. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Az előbbi megszólalás kapcsán szeretném képviselőtá rsamnak jelezni, lehet, persze, hogy én nem olvasom perfekten a történetet, de akkor, amikor azt mondja a törvénytervezet szövege, tételesen mondom: “A bölcsőde esetében a bölcsőde térítési díját külön meg kell határozni a gyermek gondozására, a gyermek ne velésére, nappali felügyeletére és a vele való foglalkozásra.” Négy tételre bontja szét és írja elő, tehát hogy meg kell határozni, akkor én ezt nem tudom másként értelmezni, csakis úgy, hogy ez gyakorlatilag egy fogható, egy olyan tételes nagyságrendisége t eredményez a végkifejlet kapcsán, ami nagy valószínűséggel nem bevételkiesést