Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 28 (142. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
5159 S ennek megfelelő a megfogalmazás is, ahogy ezt önök is olvasták, és már majdnem sikerült, hogy Józsa képviselőtársam támogassa, de nekünk a képviselőtársammal az a véleményünk, hogy tulajd onképpen a munkavállalónak az nemcsak egy szociális tényező, nemcsak egy ilyen világra kell hogy gondoljon, hanem gyakorlatilag ő dolgozik, és a munkája eredményét fizessék meg. Tehát ő kell hogy pénzt kapjon, abból majd szociálisan is el fog boldogulni. A munkaadó pedig ugyanígy, és ezek kölcsönösen függnek egymástól, mert a munkavállaló függ a munkaadótól, a munkaadó pedig függ a dolgozójától, ugyanis a munkavállaló dolgozik a munkaadónál. Tehát az ő produktumát, az ő gazdasági nyereségét ő hozza meg, ő t ermeli meg. Tehát a munkaadónak igencsak oda kell figyelni a munkavállalójának a szociális világára, helyzetére, lehetőségére, az ő becsülete az, hogy úgy gazdálkodjon, hogy ezt tudja továbbvinni, a boldogulását meg tudja adni a munkavállalónak. Tehát ezér t hoztuk be ezt a fogalmat. Tehát szeretném, ha kapcsolódó javaslatot tennének, vagy mit tudom én, nem tudom. A többit majd a másik kétpercesben. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Gúr Nándor képviselő úr, kétperces. GÚR NÁNDOR (MSZP) : K öszönöm szépen, elnök úr. Kontur képviselőtársam, ez az új világ, ez az a világ, ami csak a munkaadók meg a munkavállalók érdekegyeztetési szféráját nélkülözi; kiválasztottakkal, sok minden egyéb mással való egyeztetések - ha annak lehet ezt nevezni - alap ján szül valami torzót, és ez a torzó három hónapon keresztül kering az éterben, majd utána pedig idekerül a Parlament falai közé abban a formában, amihez csakis a Szocialista Pártnak 506 módosító javaslatot kellett hozzátennie. Ha jól emlékszem, ebből 108 egyébként olyan típusú, ami a magyar helyesírás szabályait érinti, és azt sem tudták képviselőtársaim tolerálni. Tehát körülbelül ez a viszony ahhoz, hogy hogyan és miképpen állnak önök az ellenzéki módosításokhoz. A másik része a dolognak, hogy dolgozik, fizessék meg. Bizonybizony egyetértek önnel, Kontur képviselőtársam, csak hát ez nem úgy működik, hogy akkor közben, mondjuk, regionális minimálbért akarok bevezetni, ami pont arról szól, hogy a halmozott és a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben g yakorlatilag kisebb mértékű minimálbér meghatározására adnak lehetőséget; pont ott, ahol a szükség nagyobb, ott akarnak kevesebbet fizetni az emberek számára. Egyébként meg a négyórás közfoglalkoztatás tekintetében ez a 28 500 forintos nagyságrendű bruttó bér a családbarát politikához hozzáilleszthetően belefér abba az ars poeticába, amit önök képviselnek. Utolsó mondatban talán önnek is, képviselőtársam, de a kereszténydemokrata képviselőtársaimnak mindenképpen szeretném a figyelmébe ajánlani Máté evangéli umát. Ezt is érdemes olvasni, mert: méltó a munkás a kenyerére. Ugye ez azt jelenti, lefordítva magyarul, hogy arra, hogy megfizessék, és nem arra, hogy elvegyenek tőle. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ékes József képv iselő úr, Fidesz, kétperces. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Azért ültem egy kicsikét errébb, mert szeretném Gúr Nándor képviselőtársamat is látni. (Dr. Varga László: Mi is jobban látjuk képviselő urat! Milyen jó nekünk!) Igaz, négy éven keresztü l itt ültem, tehát a hely se sokat változott egyébként. Visszatérve arra, amit képviselőtársam mondott, hogy éjszaka tárgyaljuk ezt a törvényt, meg ön is említette, hogy hány száz módosító indítvány lett benyújtva ehhez. Hány alkalommal volt az önök idejéb en, hogy éjszaka tárgyaltunk nagyon fontos törvényeket - én is szóvá tettem egyébként önöknek , és voltak ott is törvények, amelyekhez több száz módosító indítvány lett benyújtva, és