Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 23 (140. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KAUFER VIRÁG (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz):
4659 szakmai tantárgyakon túl közismereti anyagból nincs felkészülve, és hogy fog továbblépni. Azt gondolom, hogy ezt nem biztosítja ez a rendszer - tehát jelzem. Az, hogy a törvény egy mondatot foglalkozik azzal, hogy a pályaorientáció hogyan történjen, és misztikusan a kormány kezébe teszi ezt a jogkört, valamint a forrást nem biztos ítja, ez a hiányossága ennek a törvénynek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) És itt világosan látszik, hogy több ezer gyermek számára nem világos az a karrier, amit ezen a téren befuthat. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kaufer Virág képviselő asszony, LMP, két perc. KAUFER VIRÁG (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én is csatlakoznék MSZPs képviselőtársaimhoz annak megerősítéseképpen, kormánypárti képviselőtársaim, hogy az LMP is azt gondolja, hogy a jelenlegi szak képzési rendszerhez hozzá kell nyúlni. Mi nem állítottuk azt, hogy szerintünk a jelenlegi rendszer jól működne. És alapvetően nincsen problémánk azzal, hogy a kamarák jelentősége és beleszólása a rendszerbe növekedjen. Azzal viszont komoly problémánk van, hogy erre a magyar kamarai rendszer jelen pillanatban még nem felkészült. Erre próbáltam utalni a felszólalásomban akkor, amikor kiemeltem olyan funkciókat, amelyekkel rendelkeznie kell ahhoz, hogy képes legyen a német modell szerint ellátni ezt a feladatá t. És kifejezetten hibásnak tartjuk azt, hogy az iskolarendszerű képzés irányítását a kamara kezébe tegyük. Ezt nem tartjuk helyesnek. Ha pedig politikaiideológiai jelzőket használunk a szakképzési rendszer leírására, akkor azt gondolom, az önöké sokkal l iberálisabb, tekintve, hogy egyetlen szempontot vesznek figyelembe, és ez pedig a gazdasági érdek. Én arra is próbáltam utalni, hogy szerintünk egy működő szakképzési rendszer kidolgozásában nemcsak a gazdasági érdek, hanem a társadalmi érdek is nagyon jel entős, és arra a problémára ez a rendszer nem ad választ. Amit Révész Máriusz képviselőtársam is kiemelt, a funkcionális analfabétizmust azzal, ha beküldjük 250 órában az üzembe a fiatalokat, nem fogjuk tudni megoldani. Ha valamilyen gyárleépítés folytán, gyáráthelyezés folytán a fiatalok, akik remekül megtanultak egy bizonyos szakmát, viszont azzal a képességgel nem rendelkeznek, hogy képesek legyenek ezt a tudásukat áthelyezni, vagy gyorsan megtanulni más szakmákat, nem fejlesztjük az ő tanulási képessége iket, a munkaerőpiacon való mobilitáshoz szükséges egyéb tudásukat, az életvezetési képességüket, akkor, azt hiszem, hogy kénytelenek vagyunk változatlanul azt látni, hogy egy szakbarbár, könnyen eldobható, olcsó munkaerőréteget fogunk csak létrehozni, és nem egy olyat, amelyik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tud alkalmazkodni a piaci változásokhoz. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kupcsok Lajos képviselő úr, Fidesz. DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Az előterjesztés utolsó részéhez érkeztem, úgyhogy rövid leszek. Tehát a kamarának alapvetően az a szerepe, hogy hidat képezzen a gazdaság és most az oktatás szereplői között. Hölgyeim és Uraim! Mi tavasszal fogunk majd egy nagyo bb vitát folytatni kamarai kérdésben, de elöljáróban elmondanám, és ez vonatkozik erre a törvénytervezetre is: Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában kötelező kamarai tagság van, kötelező regisztrációval, és szoros eg yüttműködésben, együttlélegzéssel az ottani szakképzési rendszerrel.