Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 15 (134. szám) - Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3800 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a törvényről elsőként és általánosságban tegyek néhány megjegyzést, majd egykét ko nkrét ügyre, problémára, jó szándékú kritikára, illetve egyébként egykét általunk üdvözlendő pontra is kitérjek majd. Általánosságban nem tudom megkerülni azt, és ezeknél a kérdéseknél sosem szoktam, függetlenül attól, hogy mit gondolunk az adott törvényr ől, hogy kritika tárgyává tegyem azt, hogy ha úgy gondoljuk, hogy túlzottan indokolatlan az a fajta sietség, amivel egy fontos törvényt a parlament elé terjesztenek. Nem gondolom azt, hogy a törvény benyújtása és az első bizottsági tárgyalása között egy fo ntos, nagy jelentőségű törvényhez másfél munkanap elegendő. Ez a törvény a szombati napon került benyújtásra, kedd reggel ezt már az első kijelölt bizottság tárgyalta, úgy, hogy a kormányzat jogalkotási tervében még októberben kellett volna ezt a törvényt benyújtani. Persze, tudom, hogy sokat egyeztettek ezzel kapcsolatban, ez jó és helyes, ezt mi is üdvözöljük, de szeretném ismét felhívni a figyelmet, hogy itt egy nagyon fontos, komoly, nagy területet szabályozó törvényről van szó. Elég nehéz pontos és sza kszerű, felelős véleményt nyújtani ilyen rövid határidők mellett. Ha már az egyeztetésről van szó, ezt államtitkár úr kiemelte a felszólalásában, tudunk mi is róla, hogy ez egy széles körben egyeztetett javaslat volt. Jó példaként szeretném ezt ajánlani eg yébként államtitkár úr kollégái, a többi kormánytag számára, amikor olyan javaslatokat hoznak ide elénk, amelyek az első körben érintett legfontosabbakkal sincsenek adott esetben egyeztetve. Örülünk, hogy ez megtörtént. Ennek ellenére egyébként számos krit ikus pontja van a javaslatnak. Van itt azért több olyan kérdés, amit legjobb tudomásom szerint az önökkel egyeztetést folytatóknak nagyjából mindegyike vagy legalábbis közülük nagyon sokan erős kritikával illettek, ezekre majd nyilván ki fogunk térni. Ezze l kapcsolatban ezért meg kell jegyeznem, hogy ha már itt végre születik egy új testület a nemzeti civil alapprogram helyett, amellyel mi egyébként, itt szeretném jelezni, hogy nem értünk egyet, a nemzeti civil alapprogram működésének volt számos problémája az elmúlt években, ezekkel lehetett volna mit kezdeni, 78 éve működik az NCA, azokat a tapasztalatokat fel lehetett volna használni. Semmiben nem látjuk indokoltnak, hogy itt egy új rendszert kellett volna létrehozni. Főleg nem úgy egyébként, hogy önök a z elmúlt másfél évben teljesen elsorvasztották és kivéreztették a nemzeti civil alapprogramot, a korábbi 7 milliárdról most már csak 1 milliárd 400 millió alá vitték le az NCA támogatását. Nagyon sajnáljuk, és ez némileg hitelteleníti egyébként a törvénybe n megfogalmazott jó szándékokat és célokat azzal kapcsolatban, hogy önök… - illetve a kormánypárti felszólalásokat, amelyeket itt hallhattunk azzal kapcsolatban kétszer húsz percben, hogy mennyire fontos a civil szféra szerepe. Két fő részből áll ez a törv ény, ami előttünk fekszik. Az első fele a civil szervezetek működésével és gazdálkodásával foglalkozik, most leegyszerűsítve főként. Rendpártiként természetesen üdvözöljük azt, hogy ez a javaslat számos eddig meglévő, a területet, a szférát érintő, számos eddig meglévő joghézagot betöm, és több olyan fontos területet szabályoz, amelynek a szabályozására eddig még nem került sor. Ez jó és üdvözlendő akkor is egyébként, ha megjegyzem, hogy önökre egyébként abszolút jellemző módon számos esetben azért túllendü lnek a ló túloldalára, a törvény sok esetben túlszabályoz, vagy fölösleges szigorral jár el. Ezekben az esetekben mi természetesen meg fogjuk majd a módosító javaslatainkat tenni. De alapvetően azt a szándékot, hogy önök itt rendet szeretnének egykét terü leten vágni, azt, hogy itt vizsgáljuk felül tetszhalott, alig létező civil szervezetek működését, és egyáltalán ezt az egész civil szférát tegyük átláthatóbbá, ezt ebben a formában üdvözöljük, még ha módszereiben nem is mindenhol feltétlenül értünk ezzel e gyet. A másik kérdés a nemzeti együttműködési alap, tehát magyarul az, hogy az állam milyen formában segíti, finanszírozza a civil szférát. Na, itt azért jóval kritikusabbak vagyunk. Szó volt itt a visszaélésekről, államtitkár úr, kormánypárti képviselőtár saim. A korábban esetleg meglévő vagy